Van néhány dolog, amely mellett nem szabad elmenni. Számosak az Orbán-rendszer bűnei, de amit Iványi Gáborral és az egyházával művelnek, mind közül a legaljasabb. Kétségbe vonják Iványi Gábor metodista gyülekezetének egyházi jellegét, miközben a magyar nyilvánosságban egyetlen ember van, akinek magatartása emlékeztet Krisztusra. És ez Iványi Gábor. Ebben a nagy keresztény országban minden részvét nélkül múlnak ki emberek naponta, akiknek nem is kellene meghalniuk. Nem tudunk azokról semmit, akik szegénységük, nyomoruk, hátrányos helyzetük, hajléktalanságuk miatt veszítik el életüket. Ezek az emberek egyszer megszülettek, csecsemők voltak, szüleik éppen olyan boldogok voltak, mint mások szülei, előttük is ott állt az élet, amely aztán nem egészen úgy sikerült, ahogy szerették volna. Életük éppen olyan értékes, mint bárki másé. Vannak, akik tehetnek róla, vannak, akik nem, hogy az életük zsákutcába jutott. De egy biztos, hogy az esélyeikkel, az emberhez méltó élet feltételeivel együtt veszítették el méltóságukat, és váltak a maguk szemében is olyanokká, ahogyan a külvilág tekintett rájuk. Emberként születtek meg, de emberhez méltatlan módon és okból, közülük nem kevesen állat módjára haltak meg.

Egyetlen ember van ebben az istenverte országban, aki úgy tekint ezekre a szerencsétlenekre, mint Isten teremtményeire, ugyanolyan emberi lényekre, mint az élet napos oldalán élőkre. Iványi Gábor az egyetlen irgalmas szamaritánus, aki bekötözi a lelki és fizikai sebeiket, megmosdatja őket, megeteti őket, megmenti az életüket. Egész családja ezt csinálja. Felesége dolgozhatna elegáns irodában vagy jól felszerelt magánklinikán, de ő szó szerint a szarból mossa ki a magatehetetlen embereket, irtja a bolhájukat, gyógyítja a köszvényüket, ápolja a nyílt sebeiket évtizedek óta. Iványi Gábornak minden gyermeke ugyanebben a szolgálatban tevékenykedik. Nem kényszeríti őket senki. Kisgyermekkorultól fogva ezt látták, számukra ez a természetes. Jártam többször Iványi Gábor békásmegyeri panel lakásában, ahol hat gyermeket neveltek fel. Már felnőttek voltak a gyerekek, de még mindig a kis panelben szorongtak, mert az ő szüleik mindenüket másnak adták. Nem a vagyon gyarapításával törődtek.

Amikor Iványi Gábor egyik alapító tagként elkezdte a SZETA munkáját, hivatalosan még szegénység sem létezett. Ellenzékiségnek számított kimondani azt, hogy vannak szegények. Semmi esély nem látszott arra, hogy ezt a tevékenységet valaha támogatni fogja az állam. Saját erőből, áldozatokat vállalva, a nyomorgókkal együtt lakva, segítették a rászorulókat. Most azért nem adnak egyházi státuszt Iványi Gábor gyülekezetének, mert “bizniszegyháznak” minősítik, miután a rendszserváltás után igénybe vette az állam által nyújtott támogatásokat, amelyek mindenki előtt nyitva álltak. Mintha azokat a támogatásokat magára költötte volna, és nem azokra, akiknek a problémáját nem képes megoldani az állam. Létrehozott egy intézményrendszert, ahol a hajléktalanok gyerekeitől, a bántalmazott nőkön át, az utcán élőkig mindenkin segít, és szociális munkások generációit képezte ki a főiskoláján. Most a gyülekezete azért nem lehet egyház, ő maga hivatalosan elfogadott lelkész, mert a krisztusi könyörületnek olyan példáját mutatta be, amely megszégyeníti azokat a valóban bizniszegyházakat, akik tízmilliárdokat markolnak fel az államtól, de a szívüket elzárják a nyomorultak elől. Mindezt azért, hogy Iványi Gábor ne használhasson fel állami pénzt ahhoz a munkához, amit rajta kívül senki nem végez el.

Ennek az Orbán Viktor által vezetett rendszernek a képmutatása, mérhetetlen álnoksága és gonoszsága azon mérhető le leginkább, ahogyan a hajléktalanokhoz, az elesettekhez viszonyul. Jézus Krisztus azért jött, hogy a betegeket meggyógyítsa, a megkötözötteket megszabadítsa, hirdesse nekik az Úrnak kedves esztendejét. Nem az egészségeseket jött hívogatni, hanem a betegeket. Isten az árvák, az özvegyek, a szegények, az elnyomottak Istene. Egy olyan rendszer nevezi “kereszténynek” magát, amely mindezt megtagadja, hatalmasakat rúg a szegényekbe, a nyomorultakba, a mgaukról gondoskodni képtelenekbe. Amely megalázza, megtapossa és üldözi azokat, akik a szegényeken segíteni próbálnak. Mindebben élenjár a kereszténydemokrata néppárt, amelyet egy Nimród vezet, aki élvezetét leli nála gyengébb állatok gyilkolásában. Miközben olyan egyházakba öntik a milliárdokat, akik sem lelkileg, sem fizikailag nem tudnak segíteni az embereken. Papjaik és püspökeik palotákban élnek, dőzsölnek a luxusban. Ezek nem “bizniszegyházak”, de Iványi Gábor kis gyülekezete az. A bűnük az, hogy erejükön felül segítettek másokon.

Iványi Gábor egy kincs egy országban. Kevés ország mondhatja el magáról, hogy van egy ilyen krisztusi embere. Mindent elmond az országról, amely egy ilyen embert üldöz. Nem sajnálni kellene tőle a pénzt, amit a nyomorultakra költ, hanem minden pénzt odaadni neki, hátha valaki tud enyhíteni ezen a bajon. De ezeknek a gazembereknek az a megoldás, hogy kiszorítják a szerencsétleneket az erdőkbe, mint a vadállatokat. Iványi Gábor vezetett állami intézményt is, ahol meggyűlt a baja azokkal a “szakmai” feletteseivel, akik a hajléktalanokat szociológiai kutatások tárgyainak tekintették, Iványi Gábor viszont enni akart adni nekik. Krisztusi sors adatott neki. De én még ilyen szép és tartalmas, emberi értékekben gazdag életet nem láttam. Igazgyöngyök vannak ennek az embernek a szívében. Élete egy kálvária, és beteljesül rajta Jézus szava, hogy nem lehet a tanítvány nagyobb a mesterénél. Ha őt üldözték, a tanítványait is üldözni fogják. Ha őt gyűlölte, és nem fogadta be a világ, akkor a követőit sem fogja. A mai világban azonban nem törvényszerű, hogy ennek így kellene megtörténnie. Léteznek civilizált országok, ahol megbecsülik az ilyen embereket. Nem kis kereszt volt az sem, amit eddig cipelt a hátán, amíg legalább az egyházi státuszát, az állami támogatások felhasználásának jóhiszeműségét nem vonták kétségbe minden ok nélkül.

Ami Iványi Gáborral zajlik, az mutatja legjobban ennek a rendszernek és hatalomnak a mindennél mocskosabb aljas természetét és embertelenségét. Akik Iványi Gábort üldözik, nem őt üldözik, hanem azokat a szerencsétleneket, akik másra nem számíthatnak, és az Istenüket, aki számontartja az életüket. Ezt a munkát nem mindenki képes elvégezni. Én képtelen lennék rá. Ahhoz olyan hit, olyan szív szükséges, amilyen Ivaányi Gábornak, a családjának, a gyülekezete tagjainak és a segítőiknek van. Isten ajándéka ez, és ő maga is Isten ajándéka. Pótolhatatlan az, amit tesz. Balog páter, a szemforgató református jezsuita gazember, nem gondol arra, hogy egyszer meg kell állnia Isten előtt, aki számonkéri rajta azok halálát, szenvedését, akikről nem is tudunk. Ezt az Orbán Viktor nevű ördögöt a pokol kénköves tüzében fogják az örökkévalóságban sütögetni mindazért az aljasságért, amit elesett, magatehetetlen emberekkel szemben tesz. Ez a felcsúti csirkefogó Európát a “kereszténységre” tanítja, miközben krisztusi embereket üldöz, halálba kerget olyan embereket, akikért az Isten fia meghalt. Iványi Gábor esete mindennél jobban mutatja ennek a rendszernek a “keresztény” jellegét. Ezeket a kufárokat Jézus nem ostorral, hanem széklábakkal verné ki az Isten templomából.

Iványi Gábor egyházát most kirendelt szakértő vizsgálja, hogy egyház vagy sem. Állam hitelveket nem vizsgálhat. Érdekes lesz a végeredménye a vizsgálatnak, amely szembesül az első valóban keresztény gyülekezettel, amely a gyakorlatban meg is valósítja az evangéliumi mintát. A hit holt cselekdetek nélkül. Ezek a cselekedetek mondják el, milyen a hitük azoknak, akik ezt teszik. A szakértő kirendelése álnok képmutatás: az ítélet már készen áll, most eljátsszák hozzá a “demokratikus” látszatot. Vajon ki lesz a szakértő? Ki alkalmas arra, hogy Istenen kívül ezt a kérdést eldöntse? Nyilván arra kíváncsiak, hogy az egyháztagsági nyilatkozatokat aláíróknak milyen egyházi szolgáltatást nyújt az Evangéliumi Testvérközösség? Megmondjam? A hitet, a reménységet és a szeretetet. Azt akarják bebizonyítani, hogy az aláírók nem aktív egyháztagok. Kérdezzük, nagy tisztelettel, hogy a katolikus egyház által nyilvántartott taglétszámból hányan veszik igénybe a szolgáltatásaikat. A nyilvántartott tagok nagy része kétszer találkozik életében a katolikus pappal, akkor is öntudatlan állapotban: egyszer, amikor csecsemőként “megkeresztelik”, hogy becsaklizzák a szervezetbe és felvegyék utána a fejpénzt, másodszor, amikor eltemetik (feltéve, hogy eleget fizet a család).

Iványi Gábor egyházához csatlakozókat sokkal erősebb kapcsolat fűzi az Evangéliumi Testvérközösséghez, mint a katolikusok kétharmadát saját egyházukhoz. Mert ők tudatos döntést hoztak. De a római gyarmatosítókhoz “bekereszteltek” nem. Azt fogják majd kitalálni, hogy a csatlakozók nem az egyház hitelvei miatt csatlakozott, hanem a szociális munkájának elismerése miatt? De az nem bibliai, hogy valakinek a jó cselekedeteit látva ismerik fel az ő Istenét? Nem ez a bibliai minta? Hogy látva a te jó cselekedeteidet, dicsőítsék a te mennyei Atyádat? Nem ez a leghitelesebb bizonyságtétel az Isten jósága és szeretete mellett? Nem úgy van, hogy akik az Iványi Gábor hitéből származó jó cselekdetekre igent mondanak, azok az ő Istenére mondanak igent, aki ezeket a dolgokat cselekszi benne? A hitelvek fontosak vagy a hitből való cselekedetek? Melyik a hitelesebb?

Kígyók, kígyók, álnok, hamis, hazug, farizeus kígyók. Sajnálják a pénzt a síró öregasszonyoktól, betegektől, éhezőktől, árva és sérült gyerekektől, közben futballstadionokat építenek maguknak, ahol szórakoznak. Ezek nevezik magukat “kereszténynek”. Borsodban azt mondja a rakacai asszony, aki egyedül neveli a kislányát, hogy még egy kifestőt sem tud venni a négyéves gyerekének karácsonyra. Hogy megemlékezzen róla, hogy megszületett a világ Megváltója, a szegények Istene, aki egy istállóban látta meg a napvilágot, hogy együttérezhessen minden szerencsétlen nyomorgóval és üldözöttel. Nem szakad meg ezeknek a szívük? Van képük addig dőzsölni, milliárdokat osztogatni egy betegagyú ember sületlen és gyermeteg hobbijára, amíg egyetlen ilyen gyerek is van az országban? De sokaknak a színező már eszükbe sem jut, csak valami rendesebb ételt ennének már. De a nagy magyarok, a nagy “nemzeti” szövegükkel nem segítenek, tőlük megdögölhetnek a honfitársaik, a szívük kemény, mint a kő. De akik segítenének, azokat is akadályozzák és üldözik. A gonoszságuk az égbe kiált.

Iványi Gábor igazi pásztor és nem béres. A béres, ha farkast lát, elszalad, és magára hagyja a juhokat. Más azt mondaná: elvették az állami támogatást, nem tudjuk miből finanszírozni ezt a munkát, bezárjuk a boltot. De Iványi Gábor nem zárt be semmit. Nem adott át semmit, mert az egészet el is akarták venni tőle. Hanem működteti, ami önmagában egy csoda. Iványi Gábor intézményei soha nem a dőzsölésről voltak híresek, soha nem vetette fel őket a pénz, ha jutott valamire, másokra költötték. Létrehozták a kis békásmegyeri templomot, még annak udvarába is “hajléktalanokat” fogadtak be, ezúttal nem embereket, hanem állatokat. Az egész olyan, mint a mesében. Tényleg a pionír keresztények ősegyházát idézi. Ezek az emberek hitből élnek, minden egy kicsit rozoga, össze akar dőlni, de Isten segítségével mégsem dől össze, hanem mégis működik. A kis templom orgonája még Iványi Gábor fiának esküvőjén is bedöglött. De nem ezek a fontos dolgok, hanem a szeretet. Most is a kenyérszaporítás csodáját élik át napról napra, szűkölködve, eladósodva. Akiben van egy kevés istenfélelem, ezt kívülről látva, elszégyelli magát, és megretten, hogy elég biztosan áll-e ő az Isten színe előtt? Vajon nem kellene-e a vagyonából, a jövedelméből támogatnia ezt a munkát? Vajon nem azért áldotta-e meg Isten, hogy másokon segítsen?

Néhány hete felhívott Iványi Gábor. Csak úgy. Hogy vagyunk? Eszébe jutnak ilyenek. Mondtam neki, ha ez a 17 ezer ember vállalná, hogy havonta ezer forintot ad, ami 5 dollár, az egy hónapban 17 millió forint. Mit mondott erre Iványi Gábor? Hogy erre nem gondolt, hiszen az aláírók többségén neki kellene segíteni. Erről az emberről kérdőjelezik meg, hogy keresztény, hogy a gyülekezete egyház, amelyet még a kommunisták is elismertek, de ezek a nagy kommunistázó “keresztény-nemzeti” széplelkek nem. Megjegyzem, Iványi Gábor akkor is az üldözöttek oldalán áll, amikor az nem népszerű. Nem hibáztatott soha senkit, ha őszintén feltárta a szenvedését, a tehetetlenségét, a csalódottságát. Nem állt soha a gyalázkodók, a részvétlenek közé. Mindig tüntetően azok mellé állt, akiket üldöztek, elnyomtak, megaláztak. Soha nem mondta senki jogos felháborodására és kiborulására, hogy öngól. Soha nem állt a baráti géppisztolytüzet indítók oldalára. Soha nem vakította el a gyűlölet, mint némely “keresztény” testvérét, és az igazságot soha nem árulta el semmilyen érdekért.

Az Orbán-rendszer természetének vizsgálatához van egy másik lakmuszpapír: az antiszemitizmushoz való viszony. Iványi Gábor soha nem döngette a mellét, nem azért állt szembe mindig az antiszemitizmussal, hogy abból hasznot húzzon. Mindig az őszinte emberség vezette. Orbánék ötmilliárd forintot költenek jövőre egy holokauszt emlékműre. Az eset a rendszer állatorvosi lovaként magába foglalja mindazt a gonoszságot és romlottságot, amely ennek a rendszernek a sajátja. A holokauszt áldozatai, túlélői és a hozzátartozók nem igényelnek ötmilliárd forintos emlékművet, amely arra szolgál, hogy fügefalevélként takarja az Orbán-rendszer és kormánya antiszemitizmusát. Nekik elég lenne, ha nem állítanának Horthy-szobrokat, nem dicsőítenének nyilas és háborús bűnös írókat, Wass-t és Nyirőt kihúznák a tankönyvekből, nem lennének Budapesten antiszemita előadásokat tartó náci színházak. És ez nem kerülne semmibe, viszont mutatná az antiszemitizmus elutasításának őszinteségét.

Ehelyett, egy éhező országban provokatív módon ötmilliárd forintot költenek holokauszt-emlékműre, ami nem más, mint egy antiszemita uszítás. Aki nem utálta eddig a zsidókat, az is utálni fogja, és példálózni fognak vele, lám: a zsidóknak semmi nem elég. Itt van a “holokamu biznisz”. Enni nem tudunk, de ezeknek ötmilliárdért emelnek emlékművet. Mintha a zsidók kérték volna. Igazából a zsidóság hivatalos képviselőinek ezt vissza kellene utasítaniuk. Orbánék ezzel megerősítik azt a náci előítéletet, hogy a zsidók veszik el a magyar nép pénzét, miközben látatlanban lefogadom bárkivel, hogy ebből az ötmilliárdból minimum hárommilliárdot ellopnak. Lopnak, és közben a zsidókra mutogatnak, hogy “tolvajok”. Mindezt az antiszemitizmus elleni harcnak álcázva, ország-világnak mutatva, hogy ők mennyire elítélik az antiszemita fajgyűlöletet. Lázár János, aki közben zsidók meggyilkolásáért elítélt Wass Albert-szobrot avat (melyik fideszes vezető nem?), elmondja: azért állítanak a holokauszt gyermekáldozatainak emlékművet, mert a gyerekek biztosan ártatlanul haltak meg. A mondat második fele úgy folytatódna, hogy a legyilkolt felnőtt zsidók viszont nem. Ők megérdemelték. Ezt a kormány nevében mondta, és még mindig azt állítják egyesek, hogy sem Orbán Viktor, sem a kormánya nem antiszemita. Mit kell még tenniük ahhoz, hogy ez a vélekedés megváltozzon? Ennél mocskosabb antiszemita uszítás, mint amivel a gyermekáldozatok emlékművét megindokolták, nincs. Ráadásul teljesen új szín a nemzetközi antiszemita irodalomban. Ezek a gazemberek szélesítik a náci repertoárt, mindezt holokauszt-megemlékezésnek álcázva. A holokausztot az ő szellemi elődeik készítették elő és hajtották végre.

A názáreti Jézus zsidó volt és az is maradt. Soha nem sírt, csak amikor a zsidókat siratta, akiket majd meg fognak ölni a pogányok. A kereszténység nem a zsidóság ellentéte. A kereszténység és az antiszemitizmus egymást kizáró fogalmak. A kereszténység a “zsidóságba” való beoltást jelent. Itt van egy magát “kereszténynek” nevező rendszer, amely a “kereszténységre” hivatkozva korlátozza a polgári jogokat, számolja fel a demokráciát, és közben a legközönségesebb módon lop, hazudik, bálványimádó, antiszemita, gyűlölködő, kifosztja a szegényeket és üldözi az egyetlen embert, aki a magyar közéletben Krisztus képét és jellemét mutatja. Minden olyan felekezet, aki érzéketlen a nyomorgókkal szemben, egyházi státuszt és milliárdokat kap, akik pedig igazi keresztények, és ezt a gyümölcseik mutatják, azokat kirekesztik és elvitatják tőlük az egyházi státuszt.

Iványi Gábor esete rámutat egy másik fontos tanulságra: a “kereszténynek” hazudott fasiszta szellemiségű diktatúrával szembeni magatartás helytelen voltára. Dicséretes, és az egyetlen említésre méltó pozitív jelenség volt Magyarországon az Iványi Gábor egyháza mellett született 17 ezer aláírás. Ám látható, hogy semmit nem ér, mert ez a hatalom a saját maga által megszavazott alkotmányellenes rendelkezéseit sem tartja be. Ha a polgárok elfogadják az Orbán-rendszer játékszabályait, akkor azokon belül vereségre vannak ítélve. Így van az egyházi törvény esetében, így van ez a választásokkal, és minden egyébbel. A rendszer egészét kell elutasítani, mert az egész rendszer illegitim, amely semmiféle törvényt vagy szabályt nem tart be. A rendszer egészét kell bojkottálni, mert különben macska-egér játék folyik, és csak megalázzák azokat a polgárokat, akiknek joguk van a hazájukhoz, és semmi nem indokolja, hogy egy megkergült felcsúti hülyegyerek megint elvegye egy emberöltőre a szabadságukat és esélyeiket.

Az fogja megmenteni Magyarországot, aki nem törődik azzal, hogy ma hányan követik, ki mit fog mondani, hanem jogkövető módon és egyenesen viselkedik. Vagyis: a rendszert és a csaló választásokat bojkottálja. Tévednek, akik azt hiszik, hogy azzal rövidíthetik meg az Orbán-rendszer létét, ha részt vesznek a törvénytelen választásokon. Azzal nem megrövidítik, hanem meghosszabbítják. Ezt a választást nem azért tartják, hogy a nép akarata érvényesüljön (a nép nincs is abban a helyzetben, hogy felelős döntést tudjon hozni, mert a valós információktól elzárják), hanem azért, hogy az eddigi törvénytelenségeket, az alkotmányos rend megváltoztatását, az államcsínyt, és minden gazemberséget viszamenőleg ezzel a szavazással legitimáljanak. Iványi Gábor és egyháza esete cseppben a tenger: mindent elmond erről a rendszerről, és arról, hogyan nem lehet, és hogyan kell ezzel a rendszerrel bánni.

Ha Jézus mintáját követjük, stílszerűen, akkor azt látjuk, hogy ő nem alkalmazott erőszakot, de nem is engedett egy millimétert sem az igazságból. Nem ment bele a csapdákba, nem fogadta el a farizeusok játékszabályait. Amikor megfeszítették, ellenfelei akkor szenvedték el a legnagyobb vereséget.

Tulajdonképpen bármi is lesz a választások kimenetele, sem a szocialisták, sem Bajnai nem panaszkodhatnak: ők lökték Gyurcsányt olyan útra, melyből ők nem profitálhatnak, viszont saját szempontjai szerint Gyurcsány csak nyerhet.
Elfelejtették ugyanis, hogy a szocialistákat mostanában többen utálják, mint Gyurcsányt, és ha valakiről kiderül, hogy nem a szövetségesük, akkor rengeteg embernek támadhat olyan ötlete, hogy akár rá és pártjára is szavazhat.
Elég sok emberben keltettek viszolygást az elmúlt év eseményei, meglehetősen sokan vannak azok, akik képtelenek elfogadni azt a mindennek, csak demokratikusnak nem nevezhető agresszív nyomulást, mely újabban a szocialista pártvezetés sajátja, és ami oly kísértetiesen emlékeztet a politikai ellenfél stílusára.
A vége felé már oda jutottunk, hogy erőssé vált a gyanú: a szocialisták papírmaséból készült propaganda-harckocsijának botkormányát narancsszínű kesztyűk rángatják, az meg már sokkal korábban nyilvánvalóvá vált, hogy politikai mozgásuk egyértelműen Orbán érdekeit szolgálja.
Aki kicsit is ismeri a Fidesz által kialakított választási rendszert, az pontosan tudja, hogy Orbán monolit blokkjával szemben csak egy másik monolit blokk léphet fel a siker esélyével.
Közös lista, közös miniszterelnök-jelölt, egy kézből irányított választási stratégia, egy választási stáb, – ez így együtt egy rendszerváltás lehetőségét, az egyre kevésbé lopakodó, egyre döngőbb léptű diktatúra leváltásának lehetőségét hordja magában.
Éppen ezért volt Orbán miniszterelnöki kinevezésének első napjától kitűzött célja ellenfelei megosztása, a szövetségek csíráinak eltaposása, a vele szemben álló pártok egymás ellen fordítása, a demokratikus ellenzék káoszba kergetése.
Sikerrel járt, ehhez rettenetesen ért, és most bedobott apait-anyait, nem számított semmi.
Azt hiszem, hogy nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy a helyzet ma ahhoz hasonló, mikor egy hadihajón nincs kapitány, a hajó tisztikarát megvette a konkurencia, és ők arra törekednek, hogy a hajó sikeresen nekimenjen egy szigetnek, mert abban reménykednek, hogy ott majd biztonságban lesznek – akkor meg minek harcolni.
Az nem igaz, hogy a siker receptjét csak Gyurcsány ismerte fel.
Igaz, vagy háromszor okosabb, mint a többiek együtt, de a helyzet még egy kisfiú számára is nyilvánvaló, mint ahogy az is, hogy ha valaki folyamatosan és nyilvánvalóan ésszerűtlenül cselekszik, annak oka van.
Nekem az egyéni ambíció oknak kevésnek tűnik, hiszen itt ketten vetélkedtek a miniszterelnök-jelölti, semmit nem érő címért, de ez a vetélkedés is műbalhénak tűnik, hiszen a két jelölt mögött álló tábor mérete eleve eldönti a kérdést.
Hogy Bajnainak esélye legyen, azt ő már régen elqrta, – nem kicsit, nagyon – mostanában meg eléggé irracionálisan viselkedik, mikor minden apropó nélkül meghirdeti, hogy ő lesz a miniszterelnök.
Talán nem kellett volna önálló pártot alapítania, akkor maradt volna esélye, de neki szaporítania kellett a pártok számát, hadd nőjenek a sajátja helyett inkább Orbán esélyei.
De talán jobb is ez így, mert aki el tudja képzelni, hogy egy Juhász-kaliberű figurával, meg Orbán delegáltjaival a háta mögött lehet az én miniszterelnököm, az inkább ne legyen.
Hogy menet közben azt érezte kényszerítően szükségesnek, hogy szembeforduljon Gyurcsánnyal, akinek gazdasági minisztere majd utódja is lett, az jellemgyengeségről tanúskodik, hogy klasszikust idézzek, az ilyen alak gyenge emberi minőség.
A szocialista párt meg eljutott annak a folyamatnak a legmélyebb pontjára, mely akkor kezdődött, amikor Gyurcsányt a Puch által kézben tartott megyei elnökök ellehetetlenítették pártelnöki pozíciójában.
Akkor két hét alatt nevetségessé tették a baloldal legpatinásabb, legütőképesebb pártját a nevezetes miniszterelnök-kereséssel, ma meg már a szánalmasság felé tart a párt, melynek húsz éven át választója voltam.
Máig nehezen emésztem, hogy Gyurcsány akkor nem harcolt tovább, habár az is igaz, hogy amit addig kapott az ellenféltől, az sok lehetett volna bárkinek, az meg, hogy a sajátjai fordultak vele szembe, az meg sokk lehetett.
Mindenesetre, azóta ez a párt nem egy harcos baloldali párt, hanem egy teszetosza gittegylet, melyet a szél himbál a szögön, ahova valakik, valakinek a megbízásából felakasztották.
Ezen az sem sokat változtat, hogy Szanyi időnként hőbörög egy sort Brüsszeli stalluma érdekében, és az sem, hogy van egy-két tisztességes szakpolitikus, meg néhány elkötelezett nagy öreg, akik viszont képtelenek ellensúlyt képezni Orbán szekértolóival szemben.
A párt tagsága elöregedett, kiábrándult a politikából, részben apátiába süllyedt, részben nem érti, mi is folyik körülötte, ez aztán nem használ az aktivitásnak sem.
Azt tudják, hogy ha le akarják győzni Viktort, akkor ahhoz összefogás kell, és ha vezetőik azt hiszik, hogy ehhez elég, ha a plakátjukon a szoci jelölteket az összefogás jelöltjeiként szerepeltetik – egyébként felettébb gusztustalanul lopva a tömegek jelszavát, amitől pártelnökük a színpadon lehidalt és igaz könnyeket ejtett – akkor tévednek.
Sem a választó, sem a szocialista párt tagja nem hülye, noha a folyamatokat nem mindig látja át, nem mindig érti, de érezni érzi, hogy rossz irányba mennek a párt dolgai.
A szocialisták mai vezetése abban reménykedik, hogy nem lesz alternatíva, rájuk kell majd szavazni mindenkinek, aki el akarja zavarni Orbánt.
Ott tévednek, hogy a választó őket is el akarja zavarni, és aki boldogan – esetleg fogcsikorgatva – szavazott volna egy közös jelöltre, az akkor fog rájuk szavazni, majd ha piros hó esik és a nyári lúd a hóna alatt a tepsivel repül hozzánk.
Gyurcsány ellenfelei abban is tévednek, hogy a DK vezetője nehéz helyzetben van.
Lehet, hogy volt néhány hónap, mikor aggodalmuknak volt némi alapja, de a mai helyzet már más.
A terv, mely szerint majd Bajnai elviszi Gyurcsány szavazói bázisát nem jött be.
Ennek oka elsősorban az, hogy Gyurcsány – ellenfelei minden erőlködése dacára – hiteles politikus.
Emellett tudja is, hogy mit akar, van jövőképe egy olyan országról, melyben a gyereked és az én gyerekem is jól tudja érezni magát, ahol a döntések demokratikusan születnek, melyben mindenki meg tud élni.
Árad belőle az önbizalom, Bajnaiból meg a dögunalom, és a nép az érdekes embereket kedveli.
Gyurcsány azt mondta, hogy tizedikéig kérjenek a pártok vezetői felhatalmazást vezető testületeiktől a tárgyalásokra – erre érdemben senki nem reagált, csak a vezetőséggel együtt öt tagot számláló PM hepciáskodott egy sort, meg a szocik mondták, hogy majd választások előtt pár nappal megegyeznek, mert akkor Gyurcsány kiszámíthatóbb lesz.
Nagyon kell röhögni, mert aki él és mozog, mind Gyurcsányt szidja.
Megszólalt Botka, megszólalt Tóbiás – a kép olyan, mintha buli lenne egy karthauzi kolostorban.
Vicces népek ezek.
Mi van akkor, ha az Ősgonosz és mindennek oka azt mondja, hogy tulajdonképpen ez is egy elképzelhető forgatókönyv, hiszen ezekkel a harmadosztályú politikusokkal csak a nyűgöt veszem a nyakamba?
Hogy ezeknél én akkor is jobb politikus vagyok, ha kézenállva kell kifejteni a véleményem olyan politikai problémákról, melyekről ezek nem is tudnak?
Ha azt gondolja – joggal – hogy ezek a vesztes választás után mind-mind mennek a levesbe, legfeljebb a dekoratívabbja megy biodíszletnek Viktor mögé, a recept meg megy a következő szakácskönyvbe?
Mi van, ha azt gondolja, hogy az idő neki dolgozik, hiszen amit Orbán csinál, az úgysem tartható fenn örökké, a következő ciklus pedig ahhoz éppen elég, hogy politikailag megerősödjék?
Mi van, ha azt mondja, hogy négy év alatt megszervezek egy korszerű választási tömegpártot, melynek ez az összefogás jó csírája lett volna, de ezek nélkül a macskajancsik nélkül is megoldható a dolog, hiszen nem tehetséges politikusokról van szó, hanem álomvilágban élő amatőrökről?
Azt mondják a megszólított pártok, hogy Gyurcsány ultimátumot adott, és vezetőik sértett pofákat vágnak.
Hát igen, van egy pont, amikor a döntéseket meg kell hozni.
Ha eszük lenne, akkor tudnák, hogy más a politikai taktika akkor, ha egy pártszövetség tagjaként szeretne valaki választást nyerni, meg akkor is, ha valaki önállóan indul.
Mert ha önállóan indul, akkor ne siránkozzanak, ha húszasával lépnek át a DK-ba kiábrándult szocialista párttagok, ha a DK – összehasonlítva pártjaikat – felmutatja, hogy mennyivel különb, mennyivel hitelesebb náluk, mennyivel korszerűbb, reálisabb és életszerűbb a programja, mint a „Csomagoljuk hungarocellbe Magyarországot” – és így tovább.
Gyurcsány és pártja egyedül ma még nem fog választást nyerni, de bent lesz a Parlamentben és el tudja majd mondani a véleményét a fennálló állapotokról, ha tetszik ellenfeleinek, ha nem.
Mert az ehhez szükséges támogatást meg fogja kapni a néptől, nemutolsósorban lelkiismeretfurdalás okán.
Gyurcsány útja hosszú menetelés lesz, de ez az ember kitartó és következetes.
Aki arra számít, hogy hamar kifullad, annak rosszabb a memóriája, mint ellenfeleinek lelkiismerete.
Érdekes lesz a soron következő három hónap…

Megnyugvással töltött el, amikor megjelent az első nemzedék, amelyik teljesen és derűsen leszart, úgy művészileg, mint emberileg. Az igazi megváltást viszont az hozta el, amikor a második hullámban megérkeztek azok, akiknek fogalmuk sem volt arról, hogy ki vagyok. A felelősség minimalizálódott, végre minden időmet a törpenyúl-tartásnak és a kortárs kannibalizmusnak szentelhettem, némi kitekintéssel a brazil ufó-gyilkosságokra.  Minden középkorú újságíró ilyesmit kíván magának, csak kevesen merik bevállalni.

A publicisztika jellegéből adódóan arra vállalkozik, hogy befolyásolja az olvasót, megpróbálja megváltoztatni a gondolkodását valamely kérdésben, ötleteket ad, új szempontokat vet fel. (Kacaj.) Szerencsére ezen már akkor is tudtam röhögni, amikor még úgy nem sikerült megváltoztatni semmit, hogy viszonylag nagy olvasottság mellett próbálkoztam a dologgal, mert ellenkező esetben megkeseredetten és sértetten kóvályognék a politikai újságíró-celeb lét peremvidékén, és egyesével kérném számon az olvasókat, hogy miért nem változtattak azonnal életükön, amikor hangsúlyozottan erre hívtam fel a figyelmüket egy – egyébként nagyszerű – írásomban 2004 derekán (vagy 2005 telén, most nem emlékszem pontosan).

Ez a kép egyébként megvan? Konstans részeg művészértelmiségi meg nem értésre vadászik a pinceborozóban, néha szavalni kezd, néha sír. Pedig ha a világ időben hallgatott volna rá, akkor nem itt tartana.

2013-ban a publicisztika végleg a szórakoztató-ipar részévé vált, teljesen felesleges arra várni, hogy bármi is megváltozzon, de még csak értelmes hozzászólásokra sem, mert vagy a „büdös zsidó, téged is Gyurcsány pénzel?” – univerzum vidám forgataga terjeszkedik a szöveg alatt, vagy a „már megint egy nagyszerű írás, hogy maga milyen okos!” – szintén tökéletesen érdektelen és felesleges pixelhalmaz foglalja a helyet, a – szerencsére – nem papíralapú szemétdombon.

A publicisztika létjogosultságát az adja, hogy baromi jól szórakozom, miközben írom, és néhányan szintén örömüket lelik abban, hogy saját gondolataikat, érzéseiket felfedezik a szövegben, azaz a világon semmi sem változik, csupán a gettó, amiben élünk, lesz valamivel vidámabb, otthonosabb és zsúfoltabb. A Sex Pistols rajongói eljártak Clash koncertre, de Demis Roussosra nem, ami egyáltalán nem jelentette azt, hogy Johnny Rottennek igaza volt, Demis Roussosnak pedig nem, csupán annyit, hogy bizonyos habitushoz bizonyos zenei stílus illik, és a komfortzóna nem végtelen.

Amikor tehát visszagondolok munkásságomra, és annak eredményére, ami konkrétan a semmi, akkor nem haragszom a világra, hanem őszinte derűvel és elégedettséggel tölt el, hogy ha ugyanennyi pénzt a Hejőcsabai Cementműben kellett volna megkeresnem, most joggal sajnálnám magamat.

Külön örömöt okoz, hogy jönnek és jönnek új nemzedékek, amelyek meg akarják változtatni a világot, és bár a publicisztika műfaja végleg a düh és/vagy a intellektuális fölény kifejezésére szolgáló irányzat lett, miközben a változtatás vágya más területeken próbálkozik hiába, az ő munkásságuk ugyanúgy a szórakoztatóipar része, aztán vagy rájönnek, vagy a mélyen átélt sértettség hosszú korszaka következik, ami egyébként szintén szórakoztató, csak állítólag tönkrevágja az emésztést.

Egy publicisztikának ugyanis egyetlen értékmérője van, márpedig az, hogy milyen hirdetést sikerül elhelyezni mellette az oldalon és mennyiért. Azok a publicisztikák, amelyek mellett egy New York-i hentes hirdeti a hazai ízeket, alapból és természetesen rossz publicisztikák, míg azok, amelyek mellett a Coca-Cola és/vagy az Apple, nagyszerű és már-már korszakalkotó írások. És bár tudom, hogyan hangzik mindez, higgyék el, ebben egy csöppnyi cinizmus sincs, csak a tapasztalat.

Az írás mellett elhelyezett reklámok természetesen meghatározzák az írásért kapott pénzt is, ami egyébként a legerősebb visszajelzés, erősebb, mint az olvasottság, vagy a like-ok száma, tehát a drága publicisztika a jó publicisztika, az olcsó pedig rossz, teljesen függetlenül tartalmától és stílusától.

A napokban végleg feladta a bakancsom, amit a téli időszak kezdetével próbáltam reaktivizálni, azonban a hosszú pihenés alatt elengedte magát, és menthetetlenül szétnyílt. Körülnéztem, és vettem egy újat, mert megtehettem. Amikor tehát lerohadt a cipőm, azonnal pótolhattam, amivel messze sikeresebb és szabadabb vagyok, mint az ország lakosságának jelentős része, mert ők nem akkor vesznek cipőt, amikor szükségük van rá, hanem akkor, ha megtehetik. Tehát jó publicista vagyok – gondoltam magamról elégedetten. Nem nagyszerű, nem kiváló, mert akkor talán saját lakásom, esetleg házam is lenne, de mindenképpen jó, mert normális cipőt vehetek magamnak, és még enni is tudok a hónap végéig. Simán.

Miért is haragudnék a világra?

Nagy napjait éli a Feri, igazán csúcsra járatja magát. Határidőket szab, ultimátumokat ad, nyilatkozik, szerepel, drámai pózokban illeg-billeg, fél kézzel programot alkot, amelybe tényleg mindent beletesz, mi szemnek-szájnak ingere. Olyan, mint egy gazdag mikuláscsizma, van benne dió, mogyoró, reform, megszorítás, alkotmányos reparáció, még a felháborítóan gerinctelen vatikáni szerződést is felülvizsgáltatná. (Előre jelezzük, úgysem lesz rá módja.) Annyira guszta az egész, hogy összefut az ember szájában a nyál.

Gyurcsány az év embere. Kivált az idei évé, tényleg. Egyszerre három alap-média típust tölt be teljes életnagyságban, HD minőségben. Úgymint: a Nemzeti és Állami Együttműködőt, a Királyi Álhírköltőt és az egy szem, elárvult Kis Ellenzéki Rettegőt, a fuvolázó hangú riporter csajjal. (Mindezeknek van rádiós, hírlapi és magazinos alvariánsuk is.) Egyszerre három politikai-szociológiai irány építi rá, a Ferire kampányát. A kormánypárt, amelynek egyetlen lényeges feladata van. Rámutatni arra, ami ezer méterről látszik. Hogy az ellenzék kulcsemberei tehetségtelen, felelőtlen, infantilis vásári alkuszok, politikai paprikajancsik, akikre nemhogy egy ország, de még a Vak Komondor sorsát sem bízná egy rendes, családjáért felelősséget érző, szerető szívű, szorgalmas, szerény bérét pedánsan beosztó, a törvényt aggályosan tisztelő, sárga csekkjeit rendesen fizető, hazájához hű magyar választó.

A másik csoport az ellenzék, amelynek egyetlen politikai mondanivalója van. Hogy együtt kéne működni má’ végre, na, mingyá’ sikerül, de tényleg, tán má’ holnap. Vagy holnapután. XVI. Lajosról, a nyámnyila, de jóindulatú, lenyakazott Bourbonról beszélték, hat évbe telt, amíg rávette magát, hogy elhálja Marie Antoinett-el kötött házasságát (az anyós, Mária Terézia őrjöngése, szexológiai tanácsai ellenére), hogy a hetedik évben megszülessen a kis trónörökös. A harmadik szegmens maga a nép, amely – alternatíva híján – kénytelen lesz hivatalában hagyni a hatalmi mámorban égő Magyar Tahokráciát.

De a Feri jól szórakozik, hál’ istennek. Pózai, látványos piruettjei dörgő tapsokat aratnak a nézőtéren, kivált a díszpáholyban. Páratlan a kínálat. Van egy népszónokunk, aki folyamatosan látszik, jelen van kifulladásig, pedig rég nem kéne látszódnia. Egy jó kiállású, buta rapperünk, akit a végzet, a magyar balsors sodort színre. Egy reflektorpászma egy rossz pillanatban pont őt találta telibe, és nem akar kijönni a fényből. És egy pedáns miniszterelnök jelöltünk, egy korrekt felszámoló-biztos, aki bár látszódhatna néha (végül is kormányozni készül állítólag), de olyan láthatatlan, mint szarvasgomba az őszi avarban.

Áprilisig kavarog a magyar haláltánc. Akkor lép majd a színre a nagy (el)rendező, Vasmarkú Viktor, hogy lekapdossa a színpadról szánalmasan rikoltozó bábjait.

Szétfeszít a düh és az elkeseredettség. A Váci Katolikus Főiskola hallgatója vagyok, ahol Erdő Mária a rektor. A Szent István Társulat által megjelentetett hittankönyvben Erdő Mária a homoszexualitást halálos bűnként említi, ami csak mérsékelt felháborodást váltott ki. Sejthettem volna, hogy az illetékesek nem nyilatkoznak, bár a könyvet visszavonják, az írója (Erdő Péter bíboros húga) továbbra is betölti majd a pozícióját. Ő csak egy vidéki főiskola rektora, a Jeszenszky-féle jegyzethez képest az ügy súlytalannak tűnik. Ártalmatlannak hihetnénk egy kis létszámú intézmény vezetését, ahol óvodapedagógusokat és tanítókat képeznek. Nem az. Rektorként bevezette az „Értékorientált pedagógia” című tárgyat, ami a katolikus értékek szerinti nevelést jelentené. Két éve tanítanak a fenti nézetekhez hasonlókat. Újonnan kinevezve valószínűleg így szerette volna bizonyítani lojalitását a jelenlegi rendszer felé.

A nemi orientáció nem választás kérdése, az viszont igen, hogy egy főiskola rektora felelősen irányítja-e az intézményt, valódi értékeket és elfogadást (lásd: Ferenc pápa a homoszexualitással kapcsolatos véleményét) közvetít-e. A rektor a tárgy létrehozásával agymosást hajt végre. A 2014-15-ben végző pedagógusok már a következőket tanulták: „a semleges (liberális) értékek szerint nevelt fiatalok arra is képesek, hogy feltétel nélkül elfogadják a saját nemi identitásukat.”

Alábbiakban idézek még a főiskolai előadáson elhangzottakból. Egy önálló cikket is megérnének: „Az iskola küzdőtér. A küzdőfelek: a gyerek és a tanár. A gyerek megtanul győzni és veszíteni is.” „A jutalmazás lehet erkölcsi és anyagi (édességgel).” „A követelés a pedagógus részéről háromféle lehet: serkentés, kényszerítés (parancs), gátlás.” „A lusta vagy felületes gyermek fejlődését is segíteni kell a rosszabb jegyek kiszabásával, hogy lássa, válaszút elé érkezett.” „Az elsős gyereket is meg lehet buktatni, hogy megtanulja az élet törvényeit.” „Magyarországon 1989-ben kezdődött az értéksemleges gondolkodásmód és nevelés. Mit jelent? Konstruktív életvezetés az alapja. Az egyén adott helyzetben alkalmazkodni képes az elvárásokhoz, körülményekhez. A pillanatnyi boldogulást, eligazodást az adott helyzetben megtalálja, leginkább a saját érdekei alapján hoz döntést. Az ilyen ember rugalmasan alkalmazkodik az elvárásokhoz. Mi jellemzi? Nincsenek elvei és értékei, így ezeket nem is tudja változtatni, átgondolni.”

A tananyagot szó szerint diktálták, ami már önmagában szánalmas, a jegyzetelés, azaz a gondolkodás képességével rendelkező felnőttekről lévén szó. Ez kisiskolásoknál is elfogadhatatlan, ennél unalmasabb, lélekölőbb dolog nincs. Érthetetlen, hogy abból kell vizsgázni, azt értékelik, amit ők adnak a szánkba, amit szó szerint meg kell tanulni.

Szakirodalomként a Szeretetpedagógia című írásokat jelölték meg. Az elmondottakat semmilyen pedagógiai, pszichológiai tanulmánnyal nem támasztották alá. A károkozás akkor is kisebb lenne, ha a korábbi évek gyakorlata szerint idejét múlt pedagógiát tanítanának. Ideális esetben a keresztény elveket kellene ötvözni a modern neveléstudománnyal.

A hallgatók közül kevesen értik a történések súlyát, még kevesebben háborodnak fel. Arra ne is számítsunk, hogy a kaposvári egyetemistákéhoz hasonló akció alakuljon. Itt senki nem veszélyeztette a miniszoknya viseléséhez való jogunkat.

Sajnos a fenti törekvések mellett az oktatás minőségi megszervezése elmarad. A tájékoztatás elégtelen, az adminisztrációban káosz van, ami az órarend és a tanmenet kialakításában is tapasztalható. A diákokat újra és újra sokkolja a ki nem mondott vagy késve közölt határidők számonkérése, az állítólagos késésekért behajtott pótdíjak.

Nyugtalanító tény, hogy az alapképzésben résztvevők száma két év alatt 640 főről 200 főre esett vissza a felvi.hu szerint.

Néhány mondat Erdő Máriáról. PhD fokozatát (szakmai önéletrajza itt) a szlovákiai Rózsahegyi Katolikus Egyetemen (Katolícka univerzita v Ružomberku) szerezte egy szlovák nyelven beadott disszertációval, szlovákul nem tud. Források: galamuscsoport.hu és egyhazforum.hu . A védés állítólag angol nyelven zajlott, nincs tudomásunk ehhez megfelelő nyelvtudásról.

Végül egy videó a főiskoláról. Fontosnak tartom kiemelni a következőt: „Mi azt szeretnénk, ha egy gyermek esetleg az etikát választja, akkor is olyan szellemben tudja azt tanulni, amely nem áll távol a katolikus egyház szemléletétől…” Értelmezésemben a cél az, ha a szülők etikát választanak, akaratuktól függetlenül az ő gyerekeiket akkor is a katolikus elvek szerint oktatják, mindenképp rájuk erőltetik.

Valóban érdektelen, hogy egy főiskola rektora a doktori címét bizonytalan körülmények között szerzi, homofób gondolatokat közvetít a tankönyvében és agymosást hajt végre a hallgatók között?

“Egy pártatlan amerikai vizsgálat kényelmetlen dolgokat tárna fel, esetleg az is kiderülne, hogy a kuruc.info támogatóinak köre kapcsolatban áll a Fidesz felső vezetésével.”

A magyar médiában elhallgatják a kellemetlen amerikai újságcikkeket, így arról sem olvashattak Budapesten, hogy a széles körben olvasott San Francisco Chronicle (SFGate.com) is foglalkozik a kuruc.info-val. Felemlítik, hogy a magyar kormány semmit nem tesz az ügyben. (Itt olvasható)

Úgy tűnik, hogy a magyar hatóságok eldöntötték, megvédik a kuruc.info bejegyzőjét.  A kuruc.info-t  2006-ban regisztrálta Varga Béla, aki nejével Pesti Judittal az Egyesült Államokban, Kalifornia államában, Healdsburg városában élnek.

A Gyurcsány-kormány azon ügyködött hogy „betiltassa” a kuruc.info-t, de négy év alatt még azt sem tudták kideríteni, hogy ki jegyeztette be a portált.  Draskovics belügyminiszter sajtókonferenciákat tartott amikor sikerült az egyik szerverfarmról a másikra üldöznie a kurucokat, de az üres politikai retorikán kivül gyakorlatilag semmi nem történt.   Draskovics úrnak nem tűnt fel, hogy a kuruc.info hirdetéseket vesz fel Budapesten, nemzeti pólóktól garázsajtóig mindent lehet rendelni a portálon, és azt a nem mellékes tényt sem vizsgálták, hogy a Budapesten begyűjtött hírdetési pénzek egy kaliforniai bankszámlán landolnak.

Az Orbán-kormány folytatta a Gyurcsány-Bajnai kormányok jól bevált kuruc.info ellenes retorikáját, drámai hangon minden fórumon kijelentették hogy küzdenek a portál ellen, de a gyakorlatban semmit sem csináltak.

Sem a baloldali, sem a jobboldali magyar kormányoknak nem volt érdeke  a kuruc.info ellehetetlenítése.  A baloldal arra használta őket, hogy elrettentse a Nyugatot: lám-lám ilyen borzalmas a magyar szélsőjobb;a jobboldal pedig összekacsintva a magyar nácikkal, megnyugtatta őket, mi falazunk nektek gyerekek, nyugodtan csináljátok a dolgotokat.

Tavaly aztán váratlan dolog történt.  Ami a teljes magyar titkoszolgálati apparátusnak évekig nem sikerült, azt néhány fiatal újságíró, Bodoky Tamás és társai, kiderítették, és az atlatszo.hu portálon publikálták. Megnevezték a kuruc.info bejegyzőjét, és az amerikai csekkszámla tulajdonosát, aki nem volt más mint Varga Béla.

Varga urat, aki amerikai állampolgár, jól ismeri a magyar rendőrség, hiszen ő személyesen zaklatott magyar állampolgárokat, sőt, vérdíjat is kitűzött a fejükre. A magyar és nemzetközi sajtó részletesen tárgyalta Garai-Édler Eszter ügyét, akit Varga személyesen zaklatott, fenyegetett, pokollá tette az életét.

Varga Béla, a kuruc.info bejegyzője,  és felesége, Pesti Judit

Garai-Édler feljelentést nyújtott be a rendőrségen, a feljelentés, és annak angol nyelvű dokumentációja eljutott az Egyesült Államokba is, az kielégíti az amerikai jogrendszerben ismert “harassment” bűntettének gyanúját, és azt az amerikai törvények akár “felony” bűnténynek is tekinthetik.

Garai-Édler Eszter feljelentését több mint egy évig húzta-halasztotta a magyar rendőrség, majd nemrég 2013 október 15-én véglegesen elutasította azt.  A határozatot a IX kerületi Rendőrkapitányságon Dr. Sallay Gábor alezredes szignózta, az előadó Kovács Katalin főtörzsmester volt.

A magyar szervek alaposan kivizsgálták az ügyet, bizonyították hogy igenis Varga tűzte ki a vérdíjat, ő volt a zaklató, de nem keresték meg amerikai kollégáikat.  Az elutasítás szövege szerint azért nem, mert az amerikaiak amúgy nem csinálnának semmit „a külföldi ország eltérő jogrendje miatt”.  Azt írták, hogy  „hogy az eddigi gyakorlat szerint a kuruc.info-t érintő ügyekben a külföldi nyomozó hatóság az eltérő jogi szabályozás miatt nem nyomozott, több esetben nem is válaszolt a  magyar hatóság megkeresésére.”

A magyar rendőrség állítása ellentmond az amerikai hatóságoknak.

Tavaly az FBI is nyilatkozott a kuruc.info ügyében. Julie Sohn elmondta, hogy az ő feladatuk az, hogy a feltételezett bűntetteket kivizsgálják, de hozzájuk hivatalos magyar megkeresés nem érkezett.  Kiemelte, hogy Varga portálját védik a szólásszabadságra vonatkozó amerikai törvények, azt egyszerűen „betiltani” nem lehet, de a szólásszabadság nem védi Vargát ha feltételezhető, hogy bűntettet követett el.

Nekem maga Navracsics Tibor igazságügyi miniszter úr írta azt, hogy ő személyesen kereste meg az amerikai illetékeseket ez ügyben.  Azt nem árulta el, hogy kit, mikor és melyik hivatalban, mert eddig semmilyen magyar megkeresésnek nincs nyoma az Egyesült Államokban.

Navracsics úr ugyanakkor személyesen tüntette ki a kuruc.info egyik szerzőjét, M. Szabó Imrét,  “a nemzetért végzett állhatatos munkájáért és közéleti szerepvállalásáért”!  2012  március 15-én a Magyar Ezüst Érdemkeresztet adományozta a kuruc.info-n publikáló újságírónak. (Itt olvasható)

Csak találgatni lehet, hogy miért védik a magyar hatóságok a kuruc.info bejegyzőjét.  Varga Béla tavaly úgy nyilatkozott, hogy a kuruc.info szerzőgárdája kb. 20 főből áll, többen „fasiszta irányultságúak”, és nekem úgy tűnik, hogy az újfasiszta szimpátiájú csoport tagjai, és baráti körük kapcsolatban áll magyar származású amerikaiakkal, magyar diplomatákkal, sőt a magyar kormány politikusaival is.

Egy pártatlan amerikai vizsgálat kényelmetlen dolgokat tárna fel, esetleg az is kiderülne, hogy a kuruc.info támogatóinak köre kapcsolatban áll a Fidesz felső vezetésével.

Varga Béla ellen eddig csak Budapesten történt feljelentés, hiszen a kuruc.info bejegyzője gondosan ügyel arra hogy amerikai állampolgárokat ne fenyegessen, és mivel a magyar állampolgároknak először a magyar hatóságok adta jogi lehetőségeket kell kimeríteniük, így biztonságban érezheti magát.

Felelősség terheli a Tett és Védelem Alapítványt (TEV) is, amelyik ahelyett hogy fellépne a kuruc.info elleni feljelentéseket akadályozó kormánypolitikusok ellen, csupán azt szeretné elérni, hogy blokkolják a szervert.  Így a portált támogató magyar újfasiszták, személyek és csoportok, névtelenek maradnának, esetleges kormánykapcsolataikra soha nem derülne fény.

Miután Garai-Édler Eszter feljelentését Budapesten végleg elutasították, ügye az amerikai politikusok asztalára kerülhet.  Folytatása következik.

Megjelent PuPu blogján.

.

Közmunkásnak fáj a mája

Nincsen sehol semmi hája

Helyzetének kedves bája:

Kilóg a kompetenciája!

A szintfelmérés sikeresnek mondható, célját elérte, az oktatásba bevont közmunkások felfrissíthették ismereteiket, egyben munkáltatójuk átfogó képet kapott mentális állapotukról, felkészültségükről.
Nem kell tovább törnie a fejét azon, hogy ki milyen munkafeladat elvégzésére alkalmas, a szakszerű kiértékelés után azonnal megállapítható, hogy a munkavállaló az út menetirány szerinti jobb oldalán futó, vagy a baloldali árok tisztítására rendelkezik megfelelő felkészültséggel.
Emellett rávilágított arra is, hogy milyen szinten áll az a kormány, amely képes ezt elrendelni, mely ekkora cégéres kosztromai ökör, szarva hegyén a bányászbékával.
Huszonnégymilliárd forintért okosítanak vagy százezer közmunkást, hogy kompetenssé váljanak a ciroksöprű kezelésére, a szemét zsákba gyűjtésére, a fűnyíró kiürítésére és hasonlóan bonyolult feladatokra, melyeket ezidáig mindenféle kompetencia nélkül végeztek.
A huszonnégymilliárd szép pénz, aki megnedvesítheti a csőrét egy ilyen munka kapcsán, az maga a szerencse gyermeke, ellentétben a közmunkásokkal, akiknek az idegeit kissé megcincálja, hogy egytől-ötig kell számolniuk, meg sárga napocskákat kell rajzolniuk a tesztlapokra, bizonyítandó, hogy nem impotensek, hanem kompetensek, és nem harapják majd meg a bennük gyönyörködő jobboldali szavazókat.
Merthogy a látvány gyönyörű, az kétségtelen – az út szélén szedi a szerencsésebbek által elszórt szemetet a kanári csapat, igaz, a vidám csicsergés ma még hiánycikk, de már nem sokáig, az valószínűleg a tízedik órától felfelé kerül oktatásra.
Addig marad a napocska meg a játékos feladatok, emellett illemre is oktatják a túlkoros nebulókat, például megtanítják őket köszönni.
Egyelőre még nehezen megy az „alázatos tiszteletem nagyméltóságú polgármester úr” – egyelőre azt kell elsajátítani a hallgatóknak, hogy még felhevült állapotukban sem illik a helyi hatalmasságokat sz@rf@szú köcsögnek hívni, és, hogy nem tekinthető köszönésnek a „Gyere bakker, ha mersz, ledarálom rólad azt a lankadt pöcsöd a fűkaszával!” szóösszetételű, a gazdasági bizottság elnökéhez intézett  barátságos felszólítás.
Lesz itt még gond ezzel elég, a tetejében a pénzt nem lehet egyszerre kiszórni az ablakon, apránként, november elejétől április végéig kell elcsepegtetni a csókosoknak, természetesen uniós forrásból, hiszen a fenekünk is kilóg a gatyából, saját forrásból még értelmes feladatokra se jutna pénz, nemhogy ilyen baromságokra.
Nincs elég felnőttoktatásra felkészült oktatási intézmény, nincs elég pedagógus, akik pedig ebbe belevágtak így, ebben a formában, azoknak eszük nincs.
Vannak szerencsésebbek, akik OKJ-s képzésben vehetnek részt, belőlük lehet akár háztáji állattartó.
Szívesen két részre osztanám a tananyagot, a gyakorlati részt vállalnám.
Például a disznótartásról szóló rész így nézne ki:
1. Reggel, ha visít a disznó, menj ki, de öltözz fel rendesen, mert a fagyás kellemetlen,  majd nyisd ki az ólajtót.
2. Ha sertésed az önetetőből megreggelizett, vakargasd meg a füle tövét, és becézgesd.
Az alkalmazandó kifejezés a fülvakargatás ütemére: Kucu, kucu!
3. Mássz be az ólba és igazítsad el a szalmát.
4. Takarítsd el a trágyát a kifutóból.
5. Ellenőrizd az önetető feltöltöttségét, az önitató működőképességét, verj egy közepeset a disznó seggére, mondjad neki: Ólba Viktor! és pucolj be a lakásba.

Az oktatás másik felét ráhagynám az állam képviselőjére, aki a következő kérdésekre ad majd választ:
1. Honnan lesz az ólépítéshez építőanyagod?
2. Ki építi fel az ólat és ki fedezi ennek költségeit?
3. Honnan, mennyiért és miből veszed a malacot, a takarmányt, a szalmát?
4. Ha megeszed a hízott jószágot, miből veszed a következő malacot, a takarmányt, a szalmát?
5. Ha leadod, lesz, aki felvásárolja?
6. Tudod majd bizonyítani, hogy az uniós normáknak megfelelően tartottad?
7.  Ki fogja a disznaid oltani, ivartalanítani, biztosítani, ki fogja, ha kell, akkor gyógyítani, és miből fedezed ennek költségeit?
Ha ezekre a kérdésekre választ kaptál, akkor tarts disznót, ha nem, akkor kérjél választ arra a kérdésedre, hogy mire használd frissen szerzett kompetenciádat tanúsító okiratodat!
Egyre abszurdabb ez az ország, én csak az Unión csodálkozom, hogy ilyen ökörségeket finanszíroz, jóllehet bizonyára ezt el sem tudják képzelni.
Hát, mindenesetre a közmunkásnak már az is nyereség lehet, ha nem kell a térdig érő hóban vagy csak egyszerűen a fagyban az utcán téblábolni, aztán estére hazamenni a fűtetlen lakásba.
De azért nagy pazarlás is ez, hiszen ennyi pénzből már meleg ételt is lehetne osztani, miközben a közmunkások nézhetnének a televízióban ismeretterjesztő filmeket meg népszerű sorozatokat, az is hasznosabb lenne a napocskák rajzolgatásánál.
Mindenesetre most nagy gondban vannak szegények, mert be kell mutatkozniuk a nevükkel és egy azonos betűvel kezdődő tulajdonságukkal.
Példát is adnak hozzá: Csacsogó Csaba.
Hát, mondjuk, én lehetek talán Pikírt PuPu.
Nektek sem árt elkezdeni törni a fejeteket – ki tudja, mit hoz a holnap?

„Mindenki annyit ér, amennyije van” – mondta másfél-két éve Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere, miniszterelnökséget vezető államtitkár és – feltehetőleg – a magyar kormányzó bal keze. (A jobb már foglalt, mint tudjuk, az Matolcsyé.) Még azzal is eldicsekedett, hogy az ő Boldizsár fia jó parti lesz, nem fog üres kézzel házasságra lépni. Nem is hitte, hogy ez a ma már halhatatlannak számító mondata, mintegy a Fidesz-kormány mottója lesz. A Fidesz emberszemléletének tömör összefoglalója: a kíméletlen embertelenség, a kegyetlenség, a cinizmus és az aljasság non plus ultrája.

A magyar parlament, vagyis a Fidesz gombnyomó gépezete megszavazta az úgynevezett „szociális temetést” a héten, miszerint azok a szegények, akik nem tudják kifizetni elhunyt hozzátartozójuk temetését, maguk kaparhatják el szeretteiket. Saját kezükkel. Mindezt 2013-ban! A Fidesz-kormány kegyelméből. A helyet is kijelölték: a csepeli temető egy elkerített zugában, amely majd holtában is megbélyegzi az ott nyugvó embereket. A magyar embereket. Nem szeretnénk belebonyolódni a részletekbe, milyen érzés lehet egy frissen gyászoló hozzátartozónak, aki épp elvesztette az édesapját, a feleségét, a testvérét, vagy bárkijét, akinek a fájdalmon túl még magának kell elvégeznie a halott mosdatását, öltöztetését, a sírásást és az egyéb, pszichikailag amúgy is igencsak megterhelő, valamint szakértelmet igénylő munkákat.

A magyar társadalom a tőle megszokott hallgatással és belenyugvással fogadta ezt is. Nem tiltakozott: ahogy könnyedén odaadta a kormánynak tíz éves nyugdíj-megtakarítását, ahogy csendben elfogadta a rokkant- és korkedvezményes nyugdíjak vagy a segélyek éhenhalás szintjére csökkentését. Ahogy szó nélkül tűri az emberellenes és értelmetlen közmunkát, és az ahhoz kapcsolódó megaláztatásokat. Hasonló mély hallgatásba burkolóztak az ellenzéki pártok is, amelyek állítólag a jelenlegi rezsim megbuktatásán fáradoznak. Nem csaptak világra szóló botrányt a „szociális temetés” törvénye ellen, nem zengett a parlament, a tévé, a rádió, az utca a tiltakozásuktól. Érthető, hiszen minden energiájukat leköti az összefogás, az pedig csendes munka, lássuk be.

Lázár János olyan magasra kapaszkodott, hogy nem csak azt felejtette el, hogy honnan jött, de egy nagy igazság is rég kiment a fejéből, mégpedig ez: a szerencse forgandó. Aki egyszer lent van, még feljebb kerülhet, és ugyanez megtörténhet fordítva is: minél magasabbra mászott valaki, annál nagyobbat zuhanhat.

Nem kívánjuk, hogy majdan, amikor eljön az ideje, szegény Lázár Boldizsárnak legatyásodva, mezítláb, lyukas nadrágban, kérges kezekkel magának kelljen megásnia édesapja sírját, lemosnia és felöltöztetnie a holttestét, majd a vállára vetve elcipelni a csepeli szegények temetőjébe és leeresztenie az általa korábban megásott sírba. S távozóban, visszanézve, elolvasnia a kapu fölötti „Lázár temetője” feliratot.

Toroczkait megválasztották polgármesternek. Miért nem mindjárt államelnöknek? Ha egy köztörvényes bűnöző lehet polgármester, miért ne lehetne államelnök is? Úgyis az lesz belőle, miért nem vágjuk le a felesleges kanyarokat, és esünk át mielőbb a nyilas hatalomátvételen? A közügyektől való eltiltás feltétele, hogy valakit letöltendő szabadságvesztésre ítéljenek. A magyar jogszolgáltatás működését jól mutatja, hogy ez az ember még szabadlábon van, játssza a politikust, és nem védi meg tőle a békés polgárokat senki. De nincs ezen mit csodálkozni, a magyar jogszolgáltatás nem nem védte meg a társadalmat az alkotmányos rend megváltoztatásától. Ebben a kontextusban teljesen természtes és helyénvaló, hogy náci bűnözők töltenek be köztisztségeket.

Mielőtt Orbán fülkeforradalmi puccsot hajtott volna végre, ugyanezt megpróbálták szélsőjobboldali rohamcsapatok erőszakkal is, amelyeknek Orbán minden segítséget és támogatást megadott. Ezek államellenes bűncselekmények voltak, de az ítéletek mindig rongálásról, közérdekű üzem (BKV, MTV) megzavarásáról, a forgalom akadályozásáról szóltak. A legsúlyosabb bűncselekmények elkövetői (az államellenes bűncselekmények és az alkotmányos rend erőszakos megdöntésére tett kísérletek ilyenek) büntetlenek maradtak. Nem is azért vonták felelősségre őket, amit valóban elkövettek. Ezért az alkotmányos rendre igazán veszélyes politikai bűnözőket soha senki nem tiltotta el a közügyek gyakorlásától. És ők gyakorolják is becsülettel, eddig ötszázezer ember hagyta el az országot, ami azért jó hír, mert ők már biztosan nem esnek majd áldozatul a nyilasterrornak, nevezzék is azt együttműködsnek vagy bárminek.

Eltiltotta a bíróság a közügyek gyakorlásától Bándy Kata gyilkosát. Vajon ez az ember fenyegeti-e a magyar polgárokat azzal, hogy a politikai hatalomba kerülve totális diktatúrát vezet be, esetleg fajuk, vallásuk vagy bőrszínük szerint üldöznek vagy meggyilkolnak egyes népcsoportokhoz tartozó magyar állampolgárokat? Nyilvánvalóan nem. Ezzel szemben Toroczkai nemcsak ezt a veszélyt hordozza, hanem ezt ígéri. Nemcsak ő, hanem az egész náci pártja is. De ennek nincs a közügyekre gyakorolt veszélye. Mondok még szebb példát. Molnár Gyula szocialista politikust a magyar jogrend eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A vád szerint 2006-ban a XI. kerületi Kopaszi-gát és a Lágymányosi-öböl környékén pályáztatás nélkül próbáltak magáncégnek átjátszani egy 38 hektáros telket. Elsőfokon felmentették. Másodfokon letöltendő börtönre ítélte Orbán kézivezérlésű bírósága, miután Orbán kézivezérlésű ügyészsége fellebbezett. Ez az eljárás maga is veszélyesebb a jogállamra, mint a földterület átjátszása, mert az igazságszolgáltatásba vetett alapvető bizalmat ingatja meg. Itt nem a jog ítélkezik, haenm politikai ellenfelekkel számol le egy korlátok nélkül működő diktatórikus hatalom. Emiatt ezt az ítéletet akkor sem tudjuk elfogadni, ha jó szoci szokás szerint valóban át akarták játszani azt a földet.

De hol van ennek a társadalmi veszélyessége ahhoz, hogy valaki rohamot vezényel a közszolgálati televízió ellen? A közügyek gyakorlására nagyobb veszélyt jelent egy nem független ügyészség és bíróság, mint az adott földmutyi, amelyben ők ítéletet hoznak, mert az ítéleteket egy olyan hatalom hozza, amely szemérmetlenül juttat magának 38 hektárt, hanem megyényi földterületeket. Ha Molnár Gyula elkövette is ezt a bűncselekményt, és egy független bíróság jogosan ítélhetné el, ebben a történetben akkor is ő a legkisebb fajsúlyú bűnöző. A közügyekre a legkisebb veszélyt ő jelenti az ügy szereplői közül, beleértve Orbán ügyészségét és Szájerné bíróságát is, mindenek előtt pedig magát Orbán Viktort, aki mindennek a csúcsán áll. De hogyan hasonlítható Molnár Gyula társadalmi veszélyessége egy olyan párt politikusainak veszélyességéhez, amelynek képviselői genetikai selejteknek neveznek egyes népcsoportokat, azzal fenyegetik a zsidóságot, hogy vagonokba kellene őket újra terelni, közülük egy képviselő már a listázásásukat is elkezdené. Ezeket nem tiltják el a közügyektől, holott a veszélyességük éppen a közügyek gyakorlásából fakad, miközben a közügyekre semmiféle veszélyt nem jelentő köztörvényes bűnözőket, piti tolvajokat, vagy felindulásból gyilkoló bűnösöket, eltiltanak.

Bándy Kata gyilkosa egy embert ölt meg, amit tett, az borzalmas. Megkapta a büntetését, tényleges életfogytiglant kapott, és a tetejében eltiltották a közügyek gyakorlásától:  tíz évig nem adhatja le a szavazatát a börtönben egyetlen választáson sem. Ezzel megvédte a magyar jog a társadalmat és a közügyeket. Eközben szabadon sétálnak az utcán, bejegyzett parlamenti pártként állami támogatásban részesülnek olyan potenciális gyilkosok (tömeggyilkosok), akik nyíltan és minden következmény nélkül hirdethetik, hogy agyonlőnék Gyurcsány Ferencet vagy bárki mást. Ezek olyan szatelit szervezetekkel működnek együtt, mint a betyársereg nevű terrorszervezet, amely arra tanítja a hallgatóságát, hogy el tudja húzni egy gépkarabély ravaszát, ha egy más bőrszínű embert lát. Aztán láss csodát, akadtak is olyanok, akik ezt megtegyék, Csorba Robika már nem tud mesélni erről. Ezek az emberek ezt nyíltan hirdethetik, ezért nem kerülnek börtönbe, nem tiltják el őket a közügyektől, hanem szabadon választhatnak és szabadon választhatók. Ezek az emberek nem jelentenek veszélyt a társadalomra.

Magyarországon azért lehetett felszámolni a demokráciát és a jogállamot, azért lehetett megdönteni az alkotmányos rendet, mert amikor egyesek lezárták az Erzsébet-hidat, mert nem fogadták el a demokratikus választások végeredményét és “forradalmi” úton akarták megváltoztatni a fennálló rendet, akkor Budaházyt harminc nap közmunkára ítélték hét évvel később ezért, és csak reménykedni merünk, hogy a közmunkát nem a Jobbik valamelyik szervezetében vagy a kuruc.info-ban kellett letöltenie. Toroczkai vezette a tömeget 2006-ban a köztelevízióhoz és vezényelt ostromot. Minden jogállamban ezért életfogytiglani szabadságvesztését töltené, ugyanabban a börtönszárnyban, ahol Bándy Kata gyilkosa ül. Amerikában ez az ember mínuszos hír sem lenne, egyszer beültetnék egy cellába, és eldobnák a kulcsot. Magyarországon polgármester. A fideszes HírTV forradalomként közvetítette élőben az ostromot, de a magyar jogszolgáltatás ugyanitt csak rongálást és közüzemi veszélyeztetést látott, miközben halálfélelmet éltek át a televízióban dolgozó kollégák. Ez a szélsőjobboldali csőcselék politikai közleményt akart beolvasni a televízióban, hatalomátvételre készült, a romániai és az 56-os forradalmat játszották, de a magyar bíróság olyan, mintha ufók ítélkeznének, ebből semmit nem érzékelt.

Egy alkotmányos demokráciában ez nem forradalom, hanem államellenes bűncselekmény. A puccskísérlet vezetői azonban még bíróság elé sem kerültek. Néhány ember kapott nevetséges ítéletet közüzem megzavarása miatt, egyet pedig azért ítéltek el, mert egy műanyag seprűnyéllel egy rendőr pajzsára csapott. Miközben lángolt a tér, rendőrautókat gyújtottak fel, több tucat rendőr súlyosan megsérült, és az épületet elfoglalta a csürhe, ami a világ röheje volt. Amerikában a legkisebb incidensnél az összes rendőrautó szirénázva száguld a helyszínre. Ha ezt egy vidéki rendőrkapitány meglátja, parancs nélkül riadóztatja a teljes rendőri állományt, és az ország legtávolabbi zugából is a helyszínre sietnek felmenteni az ostromban küzdő bajtársaikat. Az ottani egész ostromló bandát begyűjtik, és egy emberként ítélik el mindet 986 évre. Többet az életben senki nem hall róluk. Ezt a Toroczkait már 2008-ban nem engedték be Kanadába. Felszólították, hogy vagy önként távozik, vagy mint terrorista-gyanús személyt őrizetbe veszik és eljárást indítanak ellene. Kanadában, ahol semmit nem követett el, tudják róla, hogy terrorista. De Magyarországon nem. Ezt a primitív nyilas bűnözőt szinte az összes környező országból kitiltották már, csak Magyarországon nem tiltják ki a közéletből. Ez normális?

A 2006-os terrorcselekmények szellemi vezetőinek kiléte sejthető, de róluk soha nem derült ki semmi. Orbán Viktor, aki még soha életében nem hazudott, ezen az éjszakán békésen aludt. Joga van mindenkinek hülyének lenni, de nem feltétlenül szükséges. Maga ez a szöveg és cinikus arcátlanság. Az ország főtere lángokban áll, és az ellenzék vezetője alszik? Annyi pálinkát nem lehet meginni. Ő hülyének nézhet mindenkit, aki ezt hagyja, de az igazságszolgáltatásnak nincs joga hülyének lenni. Mégis a hülyét játssza a rendszerváltás óta. A hírhedt 156. paragrafust soha nem merték használni, aztán a rasszista bűnözők rájöttek, hogy nem az utcán kell a cigányokat és a zsidókat verni, az nem hatékony. Pártpolitikusok lettek a rasszista bűnözők. Az egri és egyéb szkinhedek már pártjuk miniszteri székeinek várományosai, és ebből a pozícióból hirdetik a rasszista nézeteiket, és készülnek a nyilas hatalomátvétel lehetőségére. A Jobbik soproni szerveztének honlapján úgy kommentálták a tévéostrommal kapcsolatos ítéletet, hogy “az ítélet több, mint érdekes, hiszen a jelek szerint a bíróság mit sem hallott a 2006-os eseményeket feltáró parlamenti bizottság jelentéséről, mi több, lehet, hogy a kormányváltásról sem”.

Ez nagyon kifejező szöveg. A Jobbik számára az Orbán-féle “kormányváltás” szélsőjobboldali hatalomátvételt jelent, amely valódi tartalmának megfelelően tekint a 2006-os puccskísérletre, és azt nyilas csőcselék interpretációjának megfelelően “forradalomként”, jogos “reakcióként” értékeli. A Jobbik azt mondja, hogy a tévéostrom célja és Orbán “kormányváltása” tartalmilag ugyanaz, és jól látják. Bűnöző marad a köztudatban a korábbi miniszterelnök, aki egy belső körben mondott beszédet, amelyet párttársai a Fidesznek kiszivárogtattak (de meghallgatnánk Orbán Viktor belső körben elmondott bizalmas beszédeit is!). De az ennek ürügyén támadt államellenes bűncselekmények, zavargások, súlyos garázdaságok, hivatalos személyek ellen elkövetett erőszak, mindenek előtt pedig az alkotmányos rend erőszakos megdöntésének kísérlete nem számítanak annak. A Jobbik ezzel a mondatával azt is mondta, hogy az Orbán-féle “kormányváltás” gyakorlatilag megvalósította azt, amit a 2006-os csürhe akart. A tartalom ugyanaz, a módszer más, de kiegészíti egymást.

Toroczkai csupa olyan bűncselekményt követett el, amelyek a közügyek gyakorlásával kapcsolatosak. Miután visszaélt minden ilyen jellegű joggal, az nem vonja maga után, hogy eltiltsák a közügyektől. Magyarországon nem bűncselekmény a homoszexualitás, de biztonságban van a nemi identitását szabadon megválasztó ásotthalmi polgárok bármelyike, ha a most megválasztott polgármesterrel szemben “közösség elleni erőszak előkészülete” miatt indult eljárás, mert a melegtüntetés résztvevőit meg akarta támadni? Lehet egy településnek ilyen polgármestere? Torockai erőszakkal behatolt az IMF budapesti székhelyére, mint egy iráni terrorista. Ez az ember azek után betölthet köztisztséget? Az alkotmányos rend megdöntésére irányuló puccsot szervezett, ostromot vezetett, gyilkossággal fenyegetőzött, alacsonyabbrendűnek minősített népcsoportokat, külföldi képviseletet támadott meg, Magyarországon és külföldön politikai indíttatásból másokat tettleg bántalmazott, több országból kitiltották, a határok erőszakos megváltoztatására uszított, külföldön őt és szervezetét terroristának minősítették, és ennek az embernek a legnagyobb magyarországi büntetése pénzbírság és próbaidőre bocsátás. A magyar bíróságok ilyen mértékben nem tudják védelmezni a polgárok szabadságát, az Alkotmányt, a demokratikus jogrendet, és ennyire képtelenek arra, hogy megvédjék a polgárok szabadságát, felismerjék a politikainak álcázott köztörvényes bűnözők társadalmi veszélyességét.

Az nem lehet hivatkozás, hogy azoké  afelelősség, akik megválasztják. Akkor mi szükség van a közügyektől való eltiltás jogállására? Bándy Kata gyilkosát is rá lehetne bízni a választók bölcsességére. Az igazság ezúttal is az ellenkezője ennek: a polgárok felmentve érzik magukat, ha a bíróság nem ítél el egy ilyen embert, és nem korlátozza a közéleti szerepvállalását. Azok ostoba érvek, hogy nem kell “mártírt” csinálni belőlük. Ennyi erővel senkit nem kellene elítélni, nehogy mártír legyen belőle. De rasszista bűnözők csak olyan politikai hatalom alatt válnak mártírokká, amely maga sem áll távol a náci eszméktől, és ennek kedvező politikai légkört teremt. Ha nem lenne egy kódolt és szalonzsidózást folytató náci párt (a Fidesz), akkor nem lennének egyre népszerűbbek a nyíltan uszító nácik és nyilasok sem. Az Orbán-féle horthysta keresztény-nemzeti fasiszta politikai katolicizmusnak az a rákfenéje, hogy “kereszténynek” álcázott antiszemita nézeteket hirdet, és azt képzeli, hogy azokat egy úri szalonzsidózás szintjén tudja tartani. De annak a félmondatnak, amit Orbán mond, a logikus második tagmondata az, amit Vona, Gyöngyösi, Toroczkai, Budaházy, Novák Előd, Tyirityán és a kuruc.info állít.

Ez az oka annak, hogy a nyílt szélsőjobboldali hatalomátvétel és a totális diktatúra lehetősége reális veszély Magyarországon. Félreértés ne essék: Magyarországon ma is szélsőjobboldali hatalom irányítja az országot, amely a liberális demokráciát ellenségének tekinti, “keresztény” identitását a zsidókkal szemben határozza meg, ideológiája az antiszemitizmusra épül, de ezt nem nyíltan hirdeti, és megelégszik a “nem nemzeti” (tudjukkik) korlátozásával, jogfosztásával és kiszorításával. De ehhez olyan náci alapvetésű ideológiát hirdet, amely megérleli a hallgatóságban a nyíltan náci nézeteket, csak szalonképessé teszi azt. Orbán Viktor azt a szélsőjobboldali puccsot, amit ezek a tahó bűnözők utcakövekkel próbáltak elérni, a legális politikai keretek megerőszakolásával valósította meg. Szalonképessé tette, de megzabolázni nem tudja. Ne feledjük, Ásotthalmon egy fideszes polgármestert puccsoltak meg, és vette át a hatalmat egy nyilas polgármester. Ugyanez a veszély országos szinten is fennáll.

Amikor Orbán alig kódolt náci beszédet mond a Hősök terén a Nyugat, a liberális demokrácia, az Európai Unió, Amerika és a bankoknak, nemzetközi pénzvilágnak és mi mindennek álcázott zsidók ellen, azt a közönsége nagyon is jól érti. Ugyanazt érti alatta, amit Adolf Hitler, aki ezeket a gondolatokat hirdette, és elég jól rendszerbe foglalta. Ezért egy idő után a “nemzeti keresztény” katolikus kurzus visszafogott zsidózása és a “zsidónak” nevezett liberálisok közvetett eszközökkel való korlátozása már nem lesz elég. Nem elégíti ki a “békemenetelőket”. Az életszínvonal további romlása ezt a folyamatot felerősíti. A mennyiség minőségbe csap át. Olyan tömeg akarja, hogy az orbáni A után mondjanak nyilas B-t is, hogy azt nem tudják kordában tartani. A Horthy-rendszer fasisztái is fel akarták használni a szélsőjobboldalt, hogy megfélemlítsék velük a “kommunistákat és a zsidókat”, de végül a németek nélkül is áttörtek volna a nyilasok. Kudarcba fulladt az a próbálkozás, hogy Horthy ezekhez képest mutassa magát nemzeti centrumnak és mérsékeltnek, mert az antiszemita gyűlölet nem áll meg egy ponton, az koppanásig és a végső megoldásig nem áll meg. Nemcsak ravaszságból hivatkoztak arra, hogy a zsidótörvényeket tulajdonképpen a zsidók érdekében hozzák, hogy leszereljék velük a náluk radikálisabb antiszemitákat. Valóban úgy történt, hogy a náci szimpatizánsok a fejükre nőttek, és kénytelenek voltak egyre nagyobb engedményeket tenni.

Orbán előtt ugyanaz az út áll, mint Horthy előtt, aki a végén hiába csukta börtönbe Szálasit, hiába próbálta a hatalmát megtartani azzal, hogy nem mondott le, inkább maga valósította meg azt, amit a legszélsőségesebb nácik követeltek, és küldte maga haláltáborba a vidéki magyar zsidóságot. A végén mégis Szálasi került hatalomra. Ezért óriási felelősségük van azoknak, akik azt hazudják, hogy a náci Jobbikkal szemben Orbánt kell erősíteni, mert az jelent védelmet a nyílt náci diktatúrával szemben. Ez a legnagyobb hazugság, mert ezek léte és megerősödése a “keresztény-nemzeti” katolikus antiszemitizmusnak, név szerint  Orbán Viktornak köszönhető, aki szalonképessé teszi a náci gondolatokat. A nácikkal szemben csak a liberális demokrácia erői vehetik fel sikerrel a küzdelmet. Ők is csak akkor, ha használják a liberális demokrácia jogi eszközeit a nácizmus megfékezésére. Az az anarchista felfogás, amely liberálisnak mondja magát, de nem az, miszerint a demokrácia erejét az mutatja meg leginkább, minél nagyobb a náci beszéd és a nácik szabadsága, kútmérgezés és öngyilkosság. A liberalizmus nem a népirtás eszméinek szabad hirdetését jelenti, hanem a polgárok szabadságának védelmét a népirtás képviselőivel szemben.

Magyarország a doktriner liberális hülyék és a “keresztény-nemzeti” antiszemita jobboldal kettős nyomásában belavírozta magát egy olyan zsákutcába, amely nyilas hatalomátvételhez, nyílt diktatúrához, esetleg népirtáshoz is vezet. Ez a nyilas hatalomátvétel ma már csak úgy akadályozható meg, ha Orbán maga valósítja meg azt, amire a nyilas hatalomátvétel készül. Ő maga változtatja át a puha diktatúráját totális diktatúrává. Ha ezt nem teszi, a nyilasok őt is elsöprik. Ebből a zsákutcából már azért nincs visszafordulás, mert Orbán kiéhezteti, felszámolja, meggyengíti, a gerincét megtöri azoknak a liberális és polgári demokratikus erőknek, akik ellene tudnának állni a nyilasoknak. Ő kivégzi a nyilasok ellenfeleit, majd fejére nő a nácizmus, amelyet ő gerjesztett. A zsidóságra nem lehet számítani, mert ugyanazon az ösvényen menetel saját végzetébe, mint a holokauszt előtt. Az elődök Horthytól, a mostaniak Orbántól várják a védelmet, aki ugyanúgy megvédi zsidó honfitársait, mint nagy tengerész elődje tette. A vallásos zsidó szervezetek nemcsak lefeküdtek Orbánnak, hanem üzletelnek vele, napi kapcsolatot ápolnak és elnézik az antiszemita uszítását, még fügefalevelet is tartanak hozzá. Az asszimilált zsidóság egy része korrumpálódott, más része karaktergyilkosság áldozata, harmadik fele a náci beszédnek köszönhetően elhitte, hogy ez tényleg “a magyarok” országa, akik közé ő nem tartozik, ezért jobb, ha meghúzza magát és befogja a száját. Vagy csak érzi az erőfölényt az agresszióból. Azokról nem is beszélünk, akik átálltak az ellenséghez.

Toroczkai csak Ásotthalmon lett polgármester. De a nagy dolgok mindig kicsikkel kezdődnek. Az eső nem záporral indul, hanem egyetlen esőcseppel. Aki az esőcseppekből és a felhőkből nem tudja megítélni, mekkora vihar lesz, az nagyon elázik. A rendszerváltás után a náciknak a liberális demokraták adtak szabadságot, hogy eszméiket hirdessék. A náci beszéd védelme a liberalizmus és a demokratikus felfogás fokmérője volt. Tekintélyt parancsolt ez a fajta nagy liberalizmus. Azóta visszavonultak a közélettől a náci beszéd hirdetői, mert nem bírták elviselni azt a mocskot, ami ebből rájuk áradt. Azóta a pártjuk is megszűnt. A nácik pedig virágoznak, törvényeket hoznak, a demokratikus liberális Alkotmányt eltörölték, antiszemita eszmékre épülő nemzeti együttműködés van, amelyben már nem a Szittyakürt, hanem a regnáló és leválthatatlan magyar kormány hirdeti alig rejtetten a zsidó bankok, a zsidó Európa, a zsidó Amerika és a zsidó multik elleni szabadságharcot. Minden hazai és külföldi demokratikus kritikát lesöpörnek azzal, hogy magyarellenes és politikai indítattatású. Nem a kisgazdafórumon a Jurta Színházban, hanem kormányzati szinten.

Ma már nem mi engedjük meg, hogy beszéljen a náci, hanem egyelőre még ők tűrik el, hogy megszólaljunk mi is, de annak már súlyos következményei vannak. Ha valaki, legyen az világhírű művész, tudós, politikus, újságíró, kinyitja a száját, és a nyilasoknak nemtetsző módon nyilvánul meg, akkor elsöprő erejű mocsokáradat zúdul rá. Mindenki célponttá vált, aki nem fasiszta, nem nyilas és nem náci. Ma már menekülünk és bujkálunk előlük, inkább csendben maradunk, mert azonnal beindul – az egyelőre csak morális – kivégzőosztag. Ők a hangadók, ők határozzák meg a közbeszédet. Aki nem akarja, hogy a neve köpőcsésze legyen, az csendben marad. A fordulat megtörtént, a spirál már fordítva pörög szédítő sebességgel. Magyarországon már ők az urak, ők tartják megfélemlítés alatt a közéletet, terrorizálják a polgári és demokratikus gondolatot. Magyarország egy kis fasiszta ország lett, ahol már nemcsak a mocskolódástól kell félniük azoknak, akik még kinyitják a szájukat, és elszenvedik, hogy méltatlan támadásoknak és mocskolódásnak tegyék ki magukat, hanem már fizikai félelmük is van, ha kilépnek az utcára. Mindez köszönhető a náci beszéd szabadságának, és azoknak az indexes ésnem indexes  hasonszőrű Orbán-seggnyaló cinikus barmoknak, akik nagymértékben felelősei annak, hogy megágyaztak Magyarországon a nácizmusnak. Ahol húsz mocskos náci megjelent egy téren, az Index már “ferencezett” és ezerrel tolta az alkotmányellenes puccsisták szekerét. Ők ma is a nácikkal együtt cinikuskodnak és mocskolnak olyan embereket, akik még éreznek némi felelősséget az országért, és még vannak olyan hülyék, hogy meg is szólaljanak. Ők az úgynevezett “bérrettegők”. Már csak abban reménykedhetünk, hogy a nácik azokat viszik el először, akik bérrettegőknek neveztek bennünket.

A magyar lakosság döntő többsége a nácizmussal kórosan megfertőződött. Ezek látszólag rendes emberek, semmi nem látszik rajtuk, utálják a horogkeresztet, csak nehogy kiejtsük a szánkon, hogy zsidó vagy cigány, mert akkor megláthatjuk, hogy mi van a szívükben, és milyen indulatok írják felül minden hétköznapi tapasztalatukat. A butaság a nácizmus melegágya. Magyarország pedig ebből a szempontból aranybánya.

Nem tudok jó szívvel mást mondani: ez az ország elveszett. Nem tudja kikerülni a katasztrófát. Értelmisége és demokratái korrumpálódtak, kiveszett a szolidaritás, mindenki a diktatúrában való boldogulását és túlélését keresi. Elveket nem ismernek, áldozatot hozni nem akarnak. Ehhez találnak ki olyan hazugságokat, hogy majd megnyerjük a választásokat, miközben ez is csak olcsó képviselői kenyérharc. Ellenzéki pártjaik személyes ambíciók és a Fidesz játékszerei. Ma sem fogták fel, mekkora a veszély. Amikor még lehetettt volna, nem üvöltöttek. Amíg volt jog, nem használták. Egyetlen erős és szilárd politikai erő létezik, és azok a nácik. És az erő sokakat vonz. Orbán pártja is gyenge és törékeny, mert a belső diktatúra és elnyomás, a belső félelem és függőség erodálja őket. Már csak a pénz és a félelem tartja egyben a csapatot, a rablott holmi. Egy nem alvó, beteg, szétesett félalkoholista és disznózabáló diktátor vezeti őket, aki csak akkor nyer újra erőt, ha veszélyt érez vagy ellenséget lát. Magyarország a világ nevetségének tárgya, lakosainak börtöne, de egy időzített bomba is. Egy tragédia.

Toroczkai megválasztása egy borzalom. Talán fel sem fogják, mennyire az. Azt pedig különösen nem, amit ez előre vetít. Mindennél többet elmond erről a népről, hogy egy ilyen ember a közéletben szerepelhet és még meg is választják. Az ország egyetlen liberális pártjának helyi emberei is rá szavaznak. Az indok: mert változást ígért. Ezeknek az embereknek elment az eszük, ha valaha is volt. A DK pedig csak a helyi vezetőjét rúgja ki, aki nyíltan kiállt a náci mellett. A többi Toroczkaira szavazó maradhat. Nincsenek szavak.

Ma már ott tartunk, hogy csak Orbán tudná ezeket megállítani, de elkésett, ezt már ő sem teheti meg. Saját bázisa fordulna ellene. Ha Alkotmányt el tudnak törölni, náci pártot is be tudnának tiltani. A kuruc.info bezárásához nem kellene más, mint előzetesbe helyezni a szerkesztőket. Nem Washingtonban kell keresni a felelősöket, hanem a magyar parlamentben. De nincs erre semmi szándék. Ez már egy egyirányú utca, amelynek a végén a halál jeges szele vár.

Aki tud, tényleg menjen el. Mentse magát és főleg a gyerekeit. Ennek most már végig kell futnia egészen a szakadékig. Még csírájában sem látszik olyan politikai erő, amely egyáltalán a katasztrófa utáni romok eltakarítására képes lenne. És hol vagyunk még attól?

Az utolsó választásmentes év utolsó napjaiban még mindig nem egyértelmű, ki lesz a Szezon Baloldali Hülye Politikusa, pedig voltak kiugró teljesítmények, de a bajai videóval, valamint az ásotthalmi polgármester-választással annyira belehúzott a Demokratikus Koalíció, hogy várok a fogadással.

Nyilván így van ezzel a Fidesz is. Szerintem, le sem hívják a CBA-tól és a Közgéptől a fekete kampánypénzeket, mert tökéletesen értelmetlen, majd csak elzakatol valahogy tavaszig a demokratikus mókavonat, aztán márciusban esetleg néhány plakát: Tényleg ezeket akarjátok kormányon látni? szöveggel, oszt jó napot.

Koncepciótlan, erőtlen és széteső ellenzék próbálja elhitetni magáról, hogy nemcsak a Simicska-Orbán kormány leváltására képes, de az azt követő kormányzásra is, bár ezt saját maga sem hiszi el. Ez így elég necces. Tudom, persze, hogy a lakosság érzelmi alapon Orbán-ellenes sokaságának tökéletesen elég lenne az is, ha minden úgy lenne, ahogy 2010-ben, és azelőtt volt, de ez baromság, mert 2010-ben egy kármentő kormány működött, saját képességeihez mérten sikeresen, azonban azt mégsem akarhatják a széles dolgozó tömegek (munkások, parasztok és a velük szövetséges munkanélküliek), hogy egy majdnem összeomló társadalom és gazdaság rekonstrukciójával folytassuk áldásos országépítő tevékenységünket, miközben természetesen a Fidesz négy évét kitöröljük emlékezetünkből.

Mert abban majdnem egyetértés van, hogy a Fidesz-kormány az nem volt, ez csak valami horpadás a tér-idő kontinuumban, becsapódó meteor fekete DNS-sel.

2013 utolsó napjaiban ott tart, és minden valószínűség szerint 2014 elején is ott fog tartani a magát következetesen, ám nem mindig értelmezhetően demokratikusnak és baloldalinak tartó ellenzék, hogy kivel szabad és kivel nem összefogni azért, hogy esetleg elinduljanak a választásokon. Mert ez sem egyértelmű, Ásotthalmon például elfelejtettek, lett is a községnek rendes fasiszta polgármestere, némi baloldali és demokratikus támogatással, mert a változás fontos, és így legalább a Fidesz jelöltje elbukott. Ja. Horthy is milyen jól megszívta a nyilas hatalomátvétel miatt, kacagott és tapsolt minden jóérzésű demokrata, leszámítva talán a tényleg jóérzésű demokratákat.

(Ilyenkor szoktam felsikítani, hogy itt mindenki megbolondult?!, de ennek tisztázásán már elég régen túl vagyunk.)

2014-től kormányozni kell. Abban az abszurdnak tűnő esetben is, ha a mostani ellenzék kerül hatalomra. Meg kell haladni a 2010-es, és az azt megelőző bénázást, fel kell számolni a máig is lappangó szocialista és velük szövetséges bűnözői köröket, aztán ki kell találni valami kormányprogramnak tűnő izét, ami megvalósulása esetén nem a baráti Fehéroroszország felé viszi el Magyarországot, hanem egyértelműen és határozottan Ausztria irányába. Ennek nyomát sem látom. Barátságos értelmiségi műhelyek elemezgetnek, keresik a megoldásokat, lehetőségeket mérlegelnek, miközben a politikai pártok még az alapszintű kommunikációt sem képesek elsajátítani, nemhogy jövőképekkel villognának. Köszönni nem képesek egymásnak tisztességesen, nyilván örömmel reájuk bízom az országomat. Majd biztos a választási győzelemtől hirtelen okosak és szakszerűek lesznek, most csak a stressz miatt tűnnek fogalmatlan állatseregletnek. Meg influenzajárvány is van. Ez a köd is lenyomja a politikust, a tévében is szarok a vetélkedők, a gyerek bukik félévkor, a pénz csak csordogált, ám szerencsére el nem apad, de legalább Gyurcsány szakácskönyve rendesen fogy.

A Fidesz négy éve alatt annyi magas labdát adott az ellenzéknek, hogy öt, találomra kiválasztott szántó-vető is képes lett volna nyerő ellenzéki stratégiát kidolgozni, ezek meg még mindig csak makognak. A rossz hír az, hogy az ellenzék jelenlegi állapotát szemlélve a következő négy év sem lesz elég eljutni az összetett mondatokig. Talán nyolc.

Kapásból fel lehet sorolni harminc ügyet, amelyek önmagukban is elegendőek lettek volna a kormány bukásához. Semmit sem kezdtek ezekkel, de ha próbálkoztak is, rosszul jöttek ki belőle. Amennyiben Orbán Viktor személyesen elsétálna az Andrássy út egyik végétől a másikig, és ellopná az összes valamire való épületet, már másnap kiderülne, hogy valamelyik gyurcsányista, bajnaista, mesterházysta vagy schmuckista házfelügyelőnek is jutott a szajréből 840 forint, ráadásul számla nélkül, és ezzel a hírrel lenne tele a lefizetett sajtó, minden nap hallanánk a tévében, rádióban, majd a következő közvélemény-kutatás kimutatná, hogy erősödött a Fidesz, hiszen ezek a bűnöző baloldaliak még akkor is lopnak, ha hatalmon sincsenek.

A baloldal részéről erre az a frappáns válasz, hogy kiáll valaki egy rosszul világított üreg elé, és arról siránkozik, hogy ő tulajdonképpen Antall József politikai örököse a szemén látszik, hogy várja Obamát, aki majd megmenti a magyar demokráciát.

Megyek kutyát sétáltatni, aztán majd szóljatok, drága baloldali, demokratikus és liberális barátaim, ha komolyan gondoljátok.

Magyarország jelenlegi urai nem tévedtek, amikor ácsceruzával, kockás Matolcsy Györgyön kiszámolták, hogy a demokráciába, szabadságba és kereskedelmi tévécsatornákba némileg belefáradt alattvalóik odaadják szabadságukat a biztonság ígéretéért. Problémát maximum az jelenthet, hogy a szabadság elvétele tény, a biztonság pedig csak ígéret, de mire kiderül, hogy a rezsicsökkentés átmeneti hatása átmeneti, már nem lesz elég szabadság a lázadáshoz.

Szebb lett volna a Nagy Piramis, ha szabad emberek építik kiemelt fizetésért? – teszi fel a kérdést a kormány. Magasabb? Csinosabb? Piramisabb?  A válasz természetesen az, hogy nem, nem lett volna sem szebb, sem csipkézettebb, pontosan így nézne ki, mint most, illetve ahogy kinézett, amikor megépült, akkor meg mi ez a demokratikus nyafogás.

Makognak a jogvédők érthetetlen nyelvükön, dünnyögnek a filozófusok, és értelmetlen szavakat használnak, mintha direkt, az újságírók meg… az újságírók is megérik a pénzüket, csak írják az újságot, oszt még egy téglát nem raktak bele a Nemzeti Piramis alapzatába. Még az is kitelik tőlük, hogy a bankok oldalán állnak szemben a néppel, mint a bíróság, mert az aztán nagyon. Ezt Rogán Antaltól tudjuk, aki viszont a nép oldalán áll, szemben a bankokkal.

A bankokkal az a baj, hogy egy rettenetes konstrukció keretében svájci frank, japán jen és egyéb valutaalapú kölcsönöket adtak a magyar népnek, aztán amikor a Fidesz vezetői iszonytató gazdaságpolitikájukkal, és rémisztően hülye nyilatkozataikkal bedöntötték a forintot, a törlesztő részletek elszaladtak, a nép nem tudta fizetni a tartozását, a kormány meg rájött, hogy jó gazdaságpolitikát nem tud csinálni, olyan okosat már nem mondhat, hogy 150 forint legyen 1 dollár, így maradt a háború a bankok ellen, akiket mellesleg olyan különadókkal büntettek, hogy akkor sem tudnának jó fejek lenni a néppel, ha ez lenne szívük minden vágya, azonban a bankok – természetükből fakadóan – pénzt akarnak csinálni a pénzből, ennyi elég is.

A bankokat a Hold túlsó oldalán bivakoló ízeltlábú űrzsidók irányítják, de erről persze a kormány nem beszél, mert itt mindenki érzékenykedik, ha szóba kerülnek a gyíkemberek, az űrzsidók vagy a Fanyűvő, a magyar jeti, mert olyan nagyra vannak a felvilágosultságukkal, meg a flancos iskoláikkal, de mi magyarok majd megmutatjuk, hogy a gravitáció kikapcsolható, aztán lebeghetnek a csicsás öltönyeikben egészen az égboltig, ami egy kemény, már-már fémes tapintású gömbfelület.

A bankokat könnyű sarokba szorítani, mert ha megkérdezi tőlük a közszolgálati televízió államtitkársági sofőr rangjában álló riportere, hogy aztán, kend, azért adnak-e pénzt a népnek, hogy a végén többet kapjanak vissza, mint amennyit adtak?, mindig azt válaszolják, hogy igen.

Most mondja valaki, hogy nem jogosan sújt le reájuk a nemzetharag!

Nekem az egészben csak az érhetetlen kicsit, hogy statisztikai adatok bizonyítják, hogy amikor szabad emberek háborúznak nem szabad emberek ellen, akkor mindig a szabad emberek győznek, pedig fordítva lenne logikus: nem szabad ember inkább lép egyszerre, csöndesebben hal meg, alakzatban is szabályosabban menetel, aztán valahogy mégsem nyer. Nem mintha háború lenne.

Különböző számítási metódusok szerint 3-4 millió szegény ember él a tízmilliós országban, ezen felül van még 3 millió ember, akinek nincs 70 000 forintnyi tartaléka. 70 000 forint. 300 dollár. Nincs nekik. Nagy nyomorban nagy hazugságok szükségeltetnek: világnemzet vagyunk, Magyarország jobban teljesít, Magyarország bús hadát nyögi Bécsnek büszke bankja, és így tovább a végtelenségig.

Vérfagyasztó, de működik.

Orbán Viktor egy veszélyes fantaszta, aki tökéletesen hülye a gazdasághoz, de szerencsétlenségünkre talált magának partnereket, akik folyamatosan megerősítik tévképzeteit, mindig csak karnyújtásnyira van az áttörés, mindig holnap fognak javulni a mutatók, már csak egy lépésre vagyunk attól az izétől, amitől mindig mindenki csak egy lépésre van. Más kérdés, hogy lépni kéne.

Az egészben a legröhejesebb, hogy a kormányfő első számú szellemi támogatója eközben éppen örökmozgót épít, amivel energiát von ki a semmiből, és akaratlanul is leképezi a miniszterelnök tévelygését, csak esetében ez a terv látványosabb, és a tömegek számára is közérthetően baromság. Nem mintha ez eltántorítaná híveit, hogy hétről hétre várják a Nagy Bejelentést, az eredetileg októberre ígért energiacella beindulását, ami majd megmenti a Fidesz-kormányt, és mellesleg a világot.

Ha egy antigravitációs hülyeség-erőműre ennyi ember képes türelmesen várakozni, nem csoda, hogy a Fidesz gazdasági programjával simán többséget szerez a politikailag aktív lakosság körében, hiszen ki ne akarna ingyen áramot, gázt és meleg vizet, ha egyszer beígérték neki, elvégre, ahogy azt egy tipikus rajongója írta a miniszterelnöknek: a mai szivárvány Önnek szólt! (…) Ez a jel. Ennek tudok kvantumfizikai magyarázatot is adni, bizonyítva, hogy nem csak mellébeszélek, hogy a szivárvány nem csak természeti jelenség, csak az emberek hiszik azt! A Teremtőnek tetszik, amit tesz, kérem, folytassa, és a Teremtő segíteni fogja cselekedete, élete útján.

Elfogytak az érveim.

Körmünkre ég a munka, elvtárs és polgártársaim. Nagy dolgok várnak ránk, teljesíteni kellene végre a Tervet. A Terv, amely máig bevégezetlen (pedig a kongresszusi irányszámok egyértelműek voltak ám) nem három, még csak nem is öt éves. Hét éve, 2006 (!) nyara óta vezeti egyfolytában a közvélemény kutatási íveket a Fidesz (akkor még Magyar Polgári), azóta Fidesz-KDNP nevű jól páncélozott harci szervezet, amely primátusát nemcsak felmérésekkel, nagyon konkrét tényekkel is igazolta. Azóta okkersárgára mázolta át Magyarország önkormányzati térképét, zsinórban kétszer. (Ennek nem múló következményei lesznek.) Népszavazás („szociális népszavazás”) keretében zúzta tönkre a reformálmokat (2008). Többszázezer fával nyerte az uniós választásokat (2009). Kétharmados többséget szerzett a parlamentben (2010). Jövőre négyötödös fülkeforrr’ készül (2014), ami további önigazolás. A választási rendszer ezt lehetővé teszi, kevesebb szavazattal is. Olyan ez, mint a harmadik ukrán front nyomulása. Rugalmas elszakadásban vagyunk, hét éve.

Ennél hatékonyabb, amit fülkéken kívül produkált. Felolvasztotta, magába gyömöszölte a komplett alkotmányosságot, kivonva belőle annak lényegét, a költségvetés fölötti kontrollt. Kisajátította a nyugdíjpénztárakat, a hírközlési szerveket, saját képére és hasonlatosságára formálta a közigazgatást, államosította és alávetette az oktatást, a kórházat, a bíróságot, elfoglalta a megyét, a járást, a városokat, tönkrezúzta, passzivitásra kényszerítette a bankokat, beszűkítette az uniós kapcsolatokat. Saját érdekkörébe vonta a beáramló fejlesztési forrásokat. Lerohanta a színházakat, a tévéket, az operaházakat, a cirkuszt, a stadionokat. A napokban beterjesztett házszabály javaslattal belevágott az ezerszer szidalmazott parlament puha altestébe. Magyarország ma zártabb ország (a változások irányát tekintve) mint a Kádár-kor végnapjaiban.

Orbán tizennyolc évet adott önmagának és rendszerének, cakkpakk a nemzeti együttműködésnek. Ezt ő maga mondta ki aranyló ajakaival. És mondjunk bármit róla, soha, senki egy percig sem feltételezheti, hogy ne lenne őszinte. El nem tudom képzeli, hogy ilyen rövid távra tervez. Mi jön a NER utána? Az Ezeréves Birodalom?

Körmünkre ég a munka polgártársaim. Három és fél hónapunk maradt.

Mellesleg van élet (valami demokrácia és életféle) a halálon túl is. Ki beszél itt Lukasenkóról? A nagy játékos Putyin elnök lenne. El tudjuk képzelni a következő húsz évben, ha Vlagyimirünk jó egészségnek örvend, hogy képes lehet bárki fel- és leváltani? Mubarak rendszere nem tartott ki harminc napfényes évig? Szegény Kadhafi tankon érkezett, s láthatjuk, miként távozott. Castro örök. A zsarnokságnak ezer arca van. Körmünkre ég a munka polgár- és elvtársaim. Még három hónapunk maradt.

Ehhez képest – hogy a haragos heti Internet-kommentekre feleljek – a kérdés, hogy Gyurcsány, Mesterházy, Bajnai, avagy a három együtt a jó irány, merőben akadémikus. Szórakoztató játék, mint az ostábla vagy a dominó. Ne fárasszuk magunkat ezzel. Élvezzük az ajándékba kapott három bónusz hónapot. Szabadságunk utolsó napjait.

Az Amerikai Népszava köszöni kedves olvasóink egész évi támogatását. Ezeknek az adományoknak köszönhetően tudjuk fenntartani website-unkat. Külön köszönettel tartozunk azoknak, akik kitartóan minden hónapban fizetik a Kohányi Társaság tagsági díját, és azoknak is, akik egy összegű adományaikkal egy évben a többszörösét fizetik az egyévi tagdíjnak. Ezekből a támogatásokból fizettük a napi hírellátást. Legutóbb augusztusban kértük olvasóink támogatását, az akkori nagylelkű adományok mostanra elfogytak. A januári folytatáshoz kérjük olvasóink újabb támogatását. Az adományokból élő rádiók, televíziók és online újságok folyamatosan gyűjtenek a fenntartásukra. Mi akkor fordulunk olvasóinkhoz, amikor az eddigi befizetések elfogynak.

Mint arról korábban hírt adtunk, a Citibanknál vezetett magyarországi forintszámlánk december 31-én megszűnik. Az elkövetkező napokban – december 31-ig – még erre a számlaszámra lehet forintban is befizetni adományokat:

Olivia Media and Publishing Corporation
Citibank 10800007-80000000-12023006

Átutalással az alábbi számlaszámra lehet fizetni:

Olivia Media and Publishing Corporation

180 Walnut Street A-47 Montclair NJ 07042

A Titanic fedélzetén húzták ilyen vészjósló derűvel, ahogyan Matolcsy György bejelentette, hogy nagy bankok távoznak Magyarországról. Tehette, mert az a bankellenes propaganda, amelyet folytattak, a magyar nép felhőtlen örömét váltja ki a hír hallatán. Ez az öröm is hasonlatos ahhoz, amikor a süllyedő hajón bejelentették, hogy még van pezsgő elég. A bankellenes hangulatnak kétségkívül nem használt a devizahitelezés vége, még akkor sem, ha az árfolyamváltozás felelőseit senki nem nevezte meg, és a népharag soha nem ellenük irányult. A magyar népnek akkora anyagi kárt, mint Kósa Lajos, Matolcsy György, és az egész Orbán-rendszer, egyetlen bank sem okozott a mégoly “hibás termékével” sem. Ha nem döntik be rendszeresen a forintot, ha nem inog meg a befektetői bizalom, és nem lesz háromszoros bóvli Magyarország, akkor nem szállnak el a devizahitelek törlesztései. A devizahitelek által okozott személyes tragédiák elsősorban Orbán szabadságharcának következményei, és az antiszemitizmus ára.

A devizahitelezés ugyan sok embert tönkretett, de ez egy múló jelenség. A bankellenesség oka nem ez. Még nem is voltak devizahitelek, amikor a MIÉP Szabadság-téri naggyűlésén már “Abcúg”-ot skandáltattak a bankokra. A bankellenesség szélsőjobboldali teóriára épül. Ennek lényege, hogy a nemzetek elleni zsidó-világösszeesküvés egyik formája az “adósságcsapda”. A kommunista tankokat felváltják a liberális bankok. Nincs rendszserváltás és nincs szabadság, mert a kommunista zsidók helyett a liberális zsidók szállják meg az országot. Ennek az elmebeteg ideológiának egyik jelképe a bankellenesség. A kilencvenes évek elején marginális szélsőjobboldali csoportok jelszava volt, hogy a tankok helyett jönnek a bankok. Potyka bácsi szórólapjain és a Szittyakürt hasábjain voltak olvashatók azok az eszmefuttatások, amelyekre az Orbán-kormány bankellenes retorikája és IMF-ellenes harca épült. Ezek a szélsőjobboldali eszmék kriminalizálták a hitelt, a kamatot, a bankokat, a kapitalizmus egész rendszerét, azt állítva, hogy az a zsidók újabb trükkje a nemzetek elfoglalására, megalázására és kifosztására.  Ne felejtsük el, hogy a nácizmus más tételeihez hasonlóan, ez az elmélet is a katolikus egyházban fogalmazódott meg először, onnan szekularizálódott a politikai antiszemitizmus borzalmai és hazugságai közé.

Endrey Antal, a Mein Kampf-ot kiadó Mónus Áron hódmezővásárhelyi barátja, a Horn-kormány idején még feljelentette az IMF vezérigazgatóját Magyarország adósságcsapdával való kirablása miatt. Bárki elolvashatja, hogy például “A disznófejű nagyúr” című írásában a Kövér László által emlegetett “nemzetközi pénzvilágot” a szabadkőműves zsidókból vezeti le, gondosan beleszőve a kommunistákat, ahogyan azt Adolf Hitler is tette. Az “adósságháló” és a “kamatrabszolgaság” a szélsőjobboldal antiszemita irodalmának olyan alapfogalmai, mint a matematikában a tizedesek és a törtszámok. Ez színtiszta náci elmélet, amely a hitelt, a bankot, a pénzügyi finanszírozást sátáninak, és mint minden sátánit, zsidó eredetűnek nevez. Ezek a premisszák vezettek a náci Németország megszületéséhez. Ezekből következtek a zsidóüldözések és a holokauszt.

Egyszerűen érthetetlen a magyar liberális sajtó, amely mindezzel tisztában volt egészen addig, amíg ezeket az eszméket a hivatalos nyilvánosságból kizárt szélsőjobboldali csoportok hirdették. Ugyanakkor képtelen ráismerni ugyanerre az összefüggésre akkor, amikor ez kormányzati szinten fogalmazódik meg, amikor a magyar miniszterelnök hirdet “szabadságharcot” ellene. Orbán Viktor ezeknek a náci eszméknek a nevében rúgta ki az IMF-et, adóztatja agyon a bankokat, és hirdet szabadságharcot. De nem a miniszterelnököt nevezik szalonképtelennek, mint náci eszméket terjesztő személyt, hanem azokat nevezik szélsőségesnek, akik erre rámutatnak. Ez egyszerűen nevetséges és hátborzongató.

Nevetnénk is rajta, ha ez nem öngyilkos ideológia lenne. Attól, hogy a nácik a pénzpiacokat, a pénz szerepét, a bankok tevékenységét antiszemita gyűlöletből zsidókkal azonosították, és zsidó trükknek nevezték, az még nem az. Elmebeteg elméletek ezek, amelyek világháborúhoz, milliók halálához vezettek. A pénz közgazdasági fogalom. A közgazdasági törvényszerűségek tagadása elmebetegség, nem szabadságharc a zsidók ellen. Az unortodox gazdaságpolitika nem más, mint a közgazdasági elméletek antiszemita felülbírálata. Élet és halál kérdése, hogy Magyarország kormánya a Szittyakürt, a nyilasok színvonalán álló, a Fehérlófia könyvesbolt elmebeteg könyveinek szintjén mozgó ideológiák alapján alakíthatja-e Magyarország gazdaságpolitikáját. Az IMF alacsonyabb kamatozású hiteleit drágább hitelekre cserélik, mert az IMF  a szélsőjobboldali retorikában a zsidó-világösszeesküvés eszköze. Nem számít, ha más hitelezők nagyobb kamattal “rabolják ki” az országot, ha azok nem zsidók.

A “zsidó” IMF az alacsonyabb hitele mellé kiköti a demokratikus normákat, ez a baj. Ez akadályozza a “nemzeti” hazugságokkal létrehozott diktatúrákat, vallási ideológiai államokat. Ennek okaz az, hogy a hitel csak szabad országok gazdaságaiban működik funkcionálisan. Diktatúrákban nem. A diktatúrák válságokat, embertelenségeket és pusztulásokat okoznak. Ezért nem akar finanszírozni diktatúrákat. Az IMF a nemzeteket semmi másban nem korlátozza, kizárólag az elnyomó diktatúrák létrejöttében. És olyan követelményeket támaszt, hogy az eladósodás ne nőjön, hanem csökkenjen. Ennek módszerein lehet szakmailag vitatkozni, de a szándékon nem. Ezt kriminalizálják azok, akik minden hatalmat egy kézbe akarnak koncentrálni. Ezeket a követelményeket lezsidózzák és antiszemita propagandával a nemzet igazi pusztulását készítik elő.

Magyaroknak pedig lehetne annyi eszük, hogy ennek a primitív hazugságnak nem dőlnek be. Széchenyi István, a legnagyobb magyar írta a Hitel című művében, hogy milyen elengedhetetlenül szükséges a hitel a gazdasághoz. Hitel nélkül a birtok, a vagyon,  a meglevő tulajdon is elpusztul. A hitel nem zsidó trükk és csapda, hanem a gazdaság mozgatórugója. Befektetés nélkül nincs gazdaság, nincs munkahely, nincs eredmény, nincs megélhetés, hitel nélkül pedig nem létezik befektetés. Minden befektetés maga is hitel. Ezek közgazdasági kategóriák. Ebből azért lett antiszemita propaganda, mert a katolikus egyház fékezhetetlen zsidógyűlöletében a középkortól kezdve minden más civil foglalkozástól eltiltotta a zsidókat, akik kénytelen voltak pénzzel és hitelezéssel foglalkozni, amelyet a feudális úri gőg csak azért engedélyezett számukra, mert alantasnak találta ezt önmagára nézve. A közgazdasági igazságoknak és nem a világ-összeesküvésnek köszönhetően a pénzhitelezés maga is gazdasági tevékenységgé és jelentős nyereség forrásává lett. Nagyot néztek az antiszemiták, hogy a zsidók meggazdagodtak belőle, és egy szabad világot hoztak létre Szent Ágoston beteg, morbid, tekintélyelvű, elnyomó és gyilkos rendszere helyett, amelyet hazug módon “kereszténynek” neveztek, pedig csak antiszemita volt. De a pénz nemcsak a zsidóknak hoz hasznot, hanem bárki másnak, aki ezt jól csinálja. Ebből zsidókérdést csak az antiszemiták csináltak.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy az Orbán-Simicska maffia semmire nem vágyik jobban, mint a pénzpiacra, a banki szolgáltatások bevételeire. Egyik oldalon adóztatják, kriminalizálják, mocskolják a külföldi bankokat, másik oldalon “nemzeti” handabandával megspékelve saját bankrendszer létrehozásáról álmodoznak. Lenyúlják a takarékszövetkezeteket, érzékelhetően betámadják az OTP-t. Ez nem más, mint a külföldi bankok állami eszközökkel való elüldözése egy érdekcsoport piacszerzése érdekében. A nemzetközi standardoknak megfelelő bankok helyére Simicska bankjai készülnek betörni. Szeretnék kisajátítani és elfoglalni az egész magyar pénzpiacot, és ezzel igazán rabságba dönteni az országot. A kamatokkal és a hitelekkel az volt a baj, hogy azok nem az ő zsebüket gazdagította, hanem másokét. Ezért a konkurencia kivégzéséhez a náci propagandát használják, hogy felkorbácsolva az antiszemita indulatokat, idegennek és zsidónak bélyegezhessék a konkurenciát. Magukat “nemzeti” jelszóval jelölik, mintha a haszonnak az ő zsebükbe történő szivattyúzásához bármi köze lenne a nemzetnek. Ez semmi más, mint közönséges maffiaháború, amelynek során a maffia az államhatalom igénybevételével megtámadja és elűzi a piac törvényes szereplőit, és elfoglalja a helyüket. Dél-Amerikában mindennapos jelenségről van szó. A lebutított nép pedig azt hiszi, hogy megszabadult a “zsidóktól”, mintha a bankok az ő kezükbe, és nem a Simicska Lajos-Orbán Viktor duó kezébe kerültek volna.

Az egészpályás letámadás eredménye mégcsak nem is az lesz, hogy a tulajdonosokon és a haszonélvezőkön kívül semmi nem változik. A multinacionális nagy bankok nemzetközi kontroll alatt működnek, a kormányok is határt szabhatnak tevékenységüknek. A Simicska-Orbán bankok esetében azonban mindez megszűnik. Itt kizárólag szabadrablásról van szó. Olyan törvényeket hoznak, amelyek a magánhasznukat növelik, a nemzetközi szabályok alól úgy húzzák ki magukat, ahogyan akarják, semmiféle átláthatóság nem lesz. Ahogyan nagy kérdés az is, hogy mi történik a Magyar Nemzeti Bankban mióta Matolcsy átvette. Laikus kívülről csak annyit látott, hogy amíg nem Orbán embere ült az MNB-ben, addig államcsőd lebegett a fejük felett. Versenyt futottak az idővel, hogy elfoglalják a Nemzeti Bankot, mielőtt csődbe mennek. Azóta viszont kitisztult az ég, nyoma sincs az államcsőd veszélyének, annyi pénzük van, amenyit akarnak, “Magyarország jobban teljesít”. Ugye, az elég sovány magyarázat erre, hogy Simor András fékevesztett liberálbolsevik gyűlöletében és a külföldi megbízóinak engedelmeskedve olyan pénzügyi politikát folytatott, hogy azzal államcsőd közelébe kergesse a nemzetért aggódó felelős, drága Orbán Viktor ministzerelnököt. Ha nem így van, akkor mitől ez a csoda? Tudja ezt valaki? Átlatja valaki, hogy mi zajlik a Magyar Nemzeti Bankban, mióta ez a maffia elfoglalta?

A magyar nép úgy örül a bankok távozásának, mint a 300 forintos vizitdíj eltörlésének. Azt csak sajnálni tudjuk, hogy sokan már nem részesülhettek ebben az újabb örömben, mert miután Orbán szétverte az egészségügy reformját, jobb ötlete pedig nem lévén, az egészségügy működési feltételeit megszüntette az elvonásokkal, ezek a kedves honfitársaink már két méterrel a föld alatt pihennek, és dicsérik a nemzeti kormányt, mert mire az első MRI vizsgálatra sor kerülhetett volna, őket már régen el is vitte a rák. Megspóroltak viszont 300 forintot. Hasonlóra számíthatnak a mostani örvendezők is, akiket ráadásul az a boldog tudat dönthet a sírba, hogy anélkül haltak meg, hogy betegek lettek volna.

Ahonnan ugyanis kivonulnak a bankok, kedves magyar testvérek, ott lehet kezdeni kereszteket vetni, nem mintha az segítene. Ott ugyanis biztos következmény a nyomor és az éhezés. Amikor ez bekövetkezik, akkor majd megint a bankokat teszik felelőssé: miért vonultak ki? Azok a bankok, amelyek a multinacionális kereskedelmi bankokat felváltják, nagyjából úgy működnek majd, mint az Orbán-rendszer egésze: minden befektetés nélkül lefölözik azok hasznát, akiknek még van. Simicska az a zseniális lángész, aki anélkül tudja az emberek zsebéből kiszedni a pénzt, hogy egy vasat is tett volna bele. Majd rajtuk keresztül lehet minden jövedelmet felvenni. Ezek nem fognak hitelezni, csak sarcolni. Mindenki vagyonára célpontként tekintenek, és nagyjából az lesz a cégek és a magánszemélyek pénzének sorsa, mint a nyugdíj-megtakarításoké. A Orbán-Simicska maffia – a bankszektorral a kezében – nagyjából úgy működik majd, mint a bolíviai drogkartellek. Minél kevesebb a külföldi, annál kisebb a kontroll, annál szabadabb a rablás.

Magyarország nem fogta fel, mit jelent az a bejelentés, hogy távoznak a bankok. Amikor a bankok távoznak, az ahhoz hasonló, mint amikor a külképviseleteket kiürítik egy természeti katasztrófa előtt. Ez olyan, mint a vándormadarak vonulása. A bankok kivonulása azt jelenti, hogy Magyarországon lehúzták a rolót, ez a hely halálra van ítélve. Ahol élet van, ahol felemelkedés várható, ahol pezseg a gazdaság, ahol az emberek jól élnek, ahol prosperitás várható, oda özönlenek a bankok. Ahonnan még a legnagyobb bankok is tömegestül kivonulnak, ott belátható időn belül a harmadik világra és Észak-Koreára emlékeztető nyomor, éhezés és pusztulás várható. Ez olyan jel, amelyből olvasnak a befektetők és a cégek. A bankokat követik majd azok, akik eddig munkát adtak a magyar embereknek. Ez olyan biztos, mint amikor felnéz valaki az égre, és a sötét felhőkből látja, hogy eső lesz. Ahol a bankok nem érzik magukat biztonságban, ott a polgárok biztonságának is vége. Ahol a bankok nem látnak esélyt a nyereségre, ott az ország gazdasági katsztrófa előtt áll. Ahonnan menekülnek a bankok, ott nem lesznek munkahelyek. A távozásuk ezt csak gyorsítja. A bankok megbízhatóan olvasnak a jelekből. Ha Orbán Viktor, a hazugok királya azt mondja, hogy Magyarország lesz Európa gazdasági növekedésének központja, akkor mindenki biztos lehet benne, hogy Magyarország civilizációs katasztrófa előtt áll. A felcsúti pálinkázós emberről már megtanulták, hogy mindennek ellenkezője igaz, mint amit mond.

El lehet ezt majd adni úgy, hogy győzött a szabadságharc, kiűztük a bankokat, és 2134-ben már nagyon jó lesz, a jóléti hanyatló nyugati társadalmat a fejlettebb munkaalapú társadalommal váltottuk fel, de a valóság mégiscsak az éhezés, a nyomor, a teljes katasztrófa lesz. A lebzselő papok telizabálják magukat, és majd megmondják, hogy ne pofázz, a nép pedig megy jobbágynak közmunka címén. A Vezér és romlott bandája fényüzően él és hirdet állandó harcot a külvilággal szemben, amely szüntelen csak a magyar vízre, a magyar levegőre, a magyar észre, a magyar Nobel-díjra, a magyar rezsire vágyik, de ők megvédik ettől a szegény magyar népet, amely értékes áldozatot hoz a szabadságért az éhezésével. A zsidók, ha fejenként ötszáz évig élnének, akkor sem tudnának ennyi kárt okozni, ennyi pénzt rabolni, mint Orbán és bűnszervezete, arról már nem is beszélve, hogy a gonosz zsidók feltalálták a demokráciát, amely legalább arra jó, hogy ha valami nem tetszik, akkor el lehessen mondani. De a büszke magyar ember már kussol, a száját nem meri kinyitni. Most úgy fosztják ki, hogy még a pofájára is lépnek. De nem számít, magyar bakancs tapos rajta.

Nem folytatom, ki lehet találni a folytatást. Ennek tényleg borzalmas vége lesz. És addig is Hoffmann Rózsa szellemi kapacitása és a sötét középkori katolikus világkép keretei között mossák szegény magyar gyerekek agyát. Nagy árat fog fizetni ezért a magyar nép, élén a lezsidózott baloldali, liberális értelmiséggel, amely nem szállt szembe a diktatúrával, amíg lehetett volna. Képesek még Toroczkai megválasztását is fényezni, hogy nem tudta a magyar ember kire szavaz. Ha tudta volna, hogy egy náci, akkor nem teszi, ugyebár. Tudjátok, mi az igazság? Hogy elég sokan tudták, ki ez az ember, de ez nem számított nekik. Ha pedig még többen tudják, hogy náci, akkor még többen szavaztak volna rá. Az talán nem véletlen, hogy ahol egy ilyen agresszív nyilas elindul, ott már nem is állítanak a helyi liberálisok és baloldaliak ellenjelöltet. Addig védték a nácik szabadságát, hogy  már nem is mernek ellenjelöltet állítani egy nácival szemben. Neki még mondani sem kell semmit.

Ez a nép nem bűnhődte meg, se a múltat, se a jövendőt. Nem a balsorsa, hanem a butasága és a jellemtelensége tépi. Sajnos, bármilyen fájdalmas is ezt karácsonykor mondani, de nem jön rá víg esztendő, hiába is reménykedik, mert antiszmemitákat Isten nem áld meg. Jókedv és bőség helyett még nagyobb kilátástalanság és depresszió jön 2014-ben. Amit az ember vet, azt aratja. Ezt lehet várni, sajnos, erre lehet koccintgatni. Karácsonykor lehet szeretetről hazudozni, de hogyan lehet nem észrevenni, hogy a gyűlölet társadalma épül? Lehet meghatódni önmagunktól, és hibáztatni azokat, akik az erdőkben pléhviskókba menekülve dideregnek, mert a “keresztény Magyarország” kiűzte őket az emberek közösségéből. De az igazság nem ez. Az igazság az, hogy ezt egy ország eltűri és szótlanul elnézi.

Hiába szépítenénk, nem lehet nem észrevenni, hogy ez a nép megkapja a magáét, amit érdemel. A szegénységgel a megfélemlítés és a diktatúra keményedni fog, bőség helyett a nyomor következik. Lehet szidni ezért is a bankokat meg a zsidókat, de erre még nagyobb nyomor és átok következik. Ennek a népnek nincs más ellensége, csak saját maga, de azt legyőzni képtelen.

Szívünk szerint mondanánk kedves és jó dolgokat. De nem tudunk. Ne áltassátok magatokat, mert nem vagytok jó emberek. Nem vagytok jó emberek, mert ezt tűritek, sem magatokért, sem másokért nem tesztek semmit. Semmi együttérzés, semmi szolidaritás nincs bennetek. Ezért lehet leszalámizni titeket. Az igazság nektek semmit nem ér. Nem tudtok nemes célokért küzdeni és áldozatot hozni. Olyan helyzetbe hoztátok magatokat, hogy már féltek is. Egy senkitől. Már nem tudtok talpra állni. Elveszítettétek az önbecsüléseteket. A választási cirkuszban való részvétel hazugságába is azért menekültök, hogy ne kelljen semmi komolyat csinálni. Itt vannak az ünnepek, szembe lehetne nézni ezzel. De nem ez lesz, hanem önáltatás, hazudozás, a felelősség elhárítása, bűnbakképzés és alaptalan, üres, kincstári optimizmus. Mintha magától megváltozna bármi.

Hirdetnénk szívesen irgalmat, békességet, hazudoznánk szívesen a jászolról és a kisdedről, aki majd segít. Segítene, ha lenne kinek. De szemmel láthatóan nem ez közeleg. Angyalok nem fogják azt megtenni, ami az emberek dolga. Mindennek ára van. Ne hazudozzunk tovább se magunknak, se egymásnak. Ami van, és ami következik, azt kizárólag magunknak köszönhetjük. Külföldről senki nem fog segíteni, amíg a magyarok nem tesznek semmit. Sajnálatos, hogy ennek áldozatul esnek olyanok is, akik ezt nem érdemlik meg. De nekik még nyitva vannak a határok. Ne a hamis pátosztól könnyezzünk az ünnepeken, hanem azért, amit eddig tettünk, és ami ezért vár ránk. Ez következik Magyarországra:

Bújt az üldözött, s felé
Kard nyúlt barlangjában,
Szerte nézett s nem lelé
Honját e hazában,
Bércre hág és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger fölette.

Mielőtt bárki tévedésbe esne, szeretnénk karácsony alkalmából közölni, hogy minden állami kereszténység az ördögtől van. Isten országa nem evilágból való. Evilág fejedelme az ördög. Az a “kereszténység”, amelyet egy ország alaptörvényébe iktatnak, azt az ördög kínálja az igazi kereszténység helyett. A “keresztény nemzet” fogalmilag kizárt. Keresztény ember létezik, keresztény nemzet nincs. Magyarország egész tragikus múltja ennek a hazugságnak a következménye.

Az állami keresztényeknek ugyan a Biblia semmit nem jelent, nekik vannak ennél jobb ötleteik és hagyományaik, amelyeknek tízmilliók legyilkolása volt a következménye. De a Biblia azt mondja, a Sátán is a világosság angyalává változtatja magát, nem nagy dolog azért, hogy az ő szolgái is az igazság szolgáivá változtatják magukat. Az ördög nem szarvakkal és patával jelenik meg, hanem olyan mézes-mázas ájtatos gazemberek képében, mint Balog páter, akinek az ember egy erőforrás. Ezek jótéteményként adják elő a jogfosztást és a szabadság lábbal tiprását. Pál apostol még az egyházon belül is felháborítónak tartja, hogy “eltűritek, ha valaki leigáz titeket, ha valaki felfal, ha valaki megfog, ha valaki felfuvalkodik, ha valaki arczul ver titeket”.

Az állami kereszténység végpontja az, amikor eljön a “törvénytaposó”, az Antikrisztus, a világdiktátor, ”akinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival”. Az állami keresztények az ördög, az embergyilkos szolgái, akik az állam erejével romlásba és pusztulásba döntik a népüket. Akik hisznek nekik, azok elvesznek. Isten nem az állam erejével akar kereszténnyé tenni bárkit. Az állam által “kereszténnyé” tett emberek, soha nem lesznek keresztények. Isten nem akarja az iskolákban olyan erkölcsi parancsolatokkal gyötörni a gyermekeket, amelyek betartása a felnőttek számára is lehetetlen. Ezek az állami keresztények semmit nem tudnak a kereszténységről. A Biblia világosan mondja, hogy Isten nem azért adta az erkölcsi törvényt, hogy azt betartsák, hanem azért, hogy felismerjék: nem tudják betartani, Megváltóra van szükségük.

Az állami kereszténység ezt arra használja, hogy elviselhetetlen szellemi és lelki terheket rakjon az emberek nyakába, és ezzel szolgákká tegye őket. Ennél nagyobb aljasság nincs. A felvilágosodás óta nincs mentség, az emberiség 1500 év szenvedés után felismerte, hogy ez mit jelent. Ezek gátlástalanul gyilkolták végig a világot. Egy bűnszervezet hazudta magát kereszténynek a történelem során, amely a világi hatalom és a gazdagság kedvéért megengedte, hogy a napimádó, családját legyilkoló Konstantinus császár elnököljön a gyűléseiken, hozzon döntéseket az egyházra vonatkozó dolgokban. De ez az “egyház” már nem Jézus Krisztus egyháza volt. Jézus Krisztus egyháza soha nem fonódott össze az államhatalommal. Jézus Krisztus egyháza a máglyákon égett, ahol az ilyen Balog páterek és Orbán Viktorok elődei égették őket.

Ma Magyarországon az igazi keresztények újra be vannak tiltva, mint egyház. Ha nem lett volna felvilágosodás, ma is máglyákon égnének. Egyház és nem egyház, kereszténység vagy nem kereszténység kérdésében egyetlen hiteles mérőzsinór van: a Biblia. A Biblia hamis apostolokról, hamis tanítókról, hamis krisztusokról beszél. Az a krisztus, amit az állami kereszténység hirdet, hamis krisztus, köze nincs az igazi Krisztushoz, aki magára vette az emberek bűneit, és meghalt értük, helyettük, jelenleg a mennyben van, és onnan személyesen irányítja az ő láthatatlan szellemi egyházát, amelynek semmi köze nincs az evilági államhoz. Az állami kereszténység újjászületés és belső változás nélkül, a megváltatlan emberekkel hiteti el, hogy keresztények. A kereszténység a “nem zsidó”, a pogány szinonimája lett.

A Biblia szerint a hamis kereszténységet arról lehet felismerni, ha valaki leigáz, felfal, megfog, felfuvalkodik, arcul ver. Ha valaki ilyen emberrel, lelkésszel, állami kereszténnyel találkozik, biztos lehet benne, hogy hamis tanítóval, a Sátán szolgájával, álkereszténnyel, hamis prófétával van dolga. Az igazi kereszténység szabadságot ad, szabad akaratra épít. Istent csak szabadon lehet választani. Ahol bárki rá akarja kényszeríteni a “kereszténységet”, a hitet, a vallást, a valláserkölcsöt másokra, ott hamisítják a kereszténységet, felhasználnak az emberek leigázására egy hazug ideológiát.

A pesti liberális pojácákkal szemben én nem az alapján nevezem diktatúrának az Orbán-rendszert, hogy rájuk csukták-e már a vagonok ajtaját, vagy hányan vannak Recsken, hanem a Biblia alapján. A diktatúra nem a fizikai elnyomással kezdődik, hanem a lelki elnyomással. Amikor megfosztják a lelket a szabadságtól, akkor van diktatúra, nem akkor, amikor megölnek. Jézus, akinek állítólag a születését ünneplik ezekben a napokban, azt mondta, hogy  ”ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában”. Nem azoktól kell félni, akik a testet ölik meg, hanem azoktól, akik a lelket ölik meg.

Ezek a gazemberek ezt teszik. Már gyermekkorban, az iskolában megölik a gyermekek lelkét. A szabadságot kiölik belőlük, rettegő, lelkifurdalástól szenvedő, ideológiával megfélemlített szolgákká teszik őket. A felnőtteket ugyanígy. Milyen “keresztények” azok, akik megaláznak, ha nem követik őket? Jézus azt mondta a tanítványainak, akik tüzet akartak kérni az égből azokra, akik nem hallgattak rájuk, hogy nem tudják, milyen szellem van bennük. Az Isten Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek lelkét, hanem azért, hogy megtartsa őket, De ezek az álkeresztények nem Jézus tanítványai, hanem az ördögé. Rágalmaznak, mocskolnak, gyalázkodnak, az életet megkeserítik, az állásból eltávolítanak, és kijelölik a helyet a közmunkások között az ő “munkaalapú társadalmukban”. Elfoglalják a színházat, az iskolát, a könyvkiadást, a filmet, a kultúrát, a médiát, a tömegkommunikációt, hogy a lelket megöljék, a lélek szabadságát elvegyék.

A fizikai szabadság korlátozása az, amikor ez láthatóvá is válik. De a diktatúra nem akkor jön létre, amikor a testet ölik, hanem akkor, amikor a lelket. A lelki szabadság fontosabb, mint a fizikai szabadság. Először a lelkében hal meg az ember, a fizikai halál ennek már csak a következménye. A lélek fontosabb, mint a test. Az álkereszténység sokkal súlyosabb elnyomás, mint a nácizmus. A katolicizmus a lelket ölte meg, utána a testet is, de a nácizmus csak a testet. A hamis kereszténység ezért hirdeti a korlátozott diktatúrát, amely a lelki elnyomást helyezi előtérbe, a fizikai elnyomást elvileg elítéli. Az más kérdés, hogy a lélek megölése után elkerülhetetlen lesz a test megölése is.

Ostobák, akik azt mondják, nincs diktatúra, mert a diktatúrát a fizikai erőszakkal azonosítják. Nem értik, hogy a lelki erőszak súlyosabb. Ha nem így van, mi a bajod? Mitől fulladozol? Nem látod, hogy a lelki börtönőreid szabadon engednek, szabadon mászkálhatsz, ha nem állami cégnél dolgozol, még beszélhetsz is? Mi ez a belső tehetetlen düh, ami szétfeszít, ha a lelki erőszak nem számít? A nácik semmit nem találtak ki. A “csőcselékteológia”, az uszító propaganda katolikus találmány, Goebbels a jezsuitáktól tanulta. A nácik semmi mást nem tettek, mint használták ezeket, és nem pepecseltek a lelki gyilkossággal, ők azonnal a testet ölték meg. A katolicizmus ezt elítéli, ők csak a lélek megölését, a lelki szabadság korlátozását tartják elfogadhatónak. Erre van az állami kereszténység, amely ezt a gyilkosságot szintén az állam erejével hajtja végre. Hogy néhány tízmillió embert fizikailag is meg kellett ölniük, az történelmi szükségszerűség volt, az emberiség érdeke és magasabb szempontok tették szükségessé. Farkasok ezek juhok ruhájába bújva.

Most megkapta a világ a legálnokabb képmutató pápát, aki szerencsétlen Szent Ferenc nevét bitorolva a világ leggazdagabb államának tetejéről hirdeti a szegénységet, a nemzetek fölötti trónjáról az alázatot. Nevetséges. Miért nem adja el az egyház vagyonát, és osztja szét a szegények között? Jézus ugyanezt mondta a gazdag ifjúnak. Miért nem mondanak le a vagyonukról, az évi százmilliárdos támogatásaikról, a palotáikról? Jézusnak nem kellett ez. Azt mondta, hogy ne gyűjtsetek kincseket. Ha Jézus követői lennének, nem gyűjtenének evilági kincseket, amelyeket megesz a rozsda. Az igazi egyháznak nincs vagyona, hanem vándorok ezen a földön. Róma elégette azokat, akik ezt hirdették. Hajszálon múlott, hogy Szent Ferencből szent lesz vagy máglyára való eretnek, az aktuális érdek szerint.  Ferenc egész életében szegény maradt, de már életében dúsgazdag lett a nevében indult “szerzetesrend”. Sok naív ember bedől annak, ha a pápa homlokon csókol egy hajléktalan homoszexuálist. Ennél világosabb volt a kép, amikor egy hitlerjugend vezette a szervezetet, mert akkor legalább lehetett tudni, hogy kikről van szó, és nem egy dörzsölt jezsuita vakította el a naiv embereket. Majd hamarosan felteszik a kérdést: miért ne lehetne ezt a jóságos “kereszténységet” beírni az Unió alkotmányába? Ugyanúgy, mint Magyarországon.

A katolicizmus mindig gazemberekkel és maffiózókkal szövetkezett, mindig bűnszervezetet alkotott az állami gyilkosokkal, és ma sincs ez másképp. Ezek füstölnek úgy a “jászol” körül, mint a gyárkémény, ezek képmutatóskodnak leginkább. Ennek az állami kereszténységnek az igazi arcai Selmeczi Gabriella, a “bukott baloldalról” selypítő szipirtyó, a belvárost fosztogató Rogán, Mészáros Lőrinc stadionépítő, Kövér, aki a parlamentben bünteti és csendőrökkel félemlíti meg az ellenzéket, Áder a csendes gyilkos, és Orbán az összes jellemtelen talpnyalóval, zsarolható volt ügynökkel és bűnözővel. Ennek a rendszernek olyanok az “emberi” arcai, mint Martonyi János, aki az ő intelligenciájával képes lenyilatkozni, hogy sikerrel verték vissza a Magyarország elleni támadásokat. Mintha csak Kim Dzsong Un-t hallanánk. Az olyan “független” sajtóval együtt, amely azt írja, hogy Orbán “kínos karácsonyi ajándékot” kapott, amikor a világ diktátorai közé “ékelődött” a Riporterek Határok Nélkül filmjében (amelyet természetesen “kampányfilmnek” nevez). Orbán nem beékelődött a diktátorok közé, hanem ott a helye. Kínos akkor lenne, ha nem így lenne, így viszont odakerült, ahova való. A kínos az, hogy ezt a külföldi sajtó, amely nem is tud magyarul, ilyen világosan látja, a pesti tintanyalók pedig hazudoznak róla.

De mind közül legnagyobb gazember a Balog nevű farizeus, aki képes a Hilton szállodába hívni mélyszegénységben élő gyerekeket egy vacsorára. Ő a „keresztény-nemzeti” antiszemita Horthy-rendszer restaurációjának legfőbb ideológusa, Orbán mögött az ideológiai ördög, aki ezt a beteg és mocskos rendszert ideológiailag alátámasztja, az egész rendszerbe a „keresztény” hazugságot importálja. Aki elhitette Orbánnal, hogy ő Európa “keresztény apostola”. Ezek úgy keresztények, mint Lucifer, mert rajtuk kívül csak az ördögnek jutna eszébe az, hogy egész évben éhező gyerekeket egy napra a Hilton szállodába vigyenek vacsorára, és velük fényképeztessék magukat, mennyire jószívűek. Ezeknek a gyerekeknek nem a Hilton konyhájára van szükségük. Ezek az emberek azért hívják a Hiltonba a szegénygyerekeket, mert ők már rühellik, hogy elmenjenek oda, ahol ezek a nyomorultak élnek. Azt már látni sem bírják. Hivalkodnak a gazdagságukkal, frusztrálják a gyerekeket, odarendelik az éhezőket, ahol ők zabálnak két pofára abból a pénzből, amelyet ezeknek a szerencsétleneknek a szüleitől elloptak. A “keresztény” miniszter bácsi ezt az értéket állítja az éhező gyerekek elé, ha te is elég jó leszel, te is itt zabálhatsz. Ez lesz életed csúcspontja, a legfőbb érték. Jól megmutatták, hogy nekik mi a fontos. Ennél nagyobb arculverés még nem volt ebben az országban.

Miért nem hívta meg Balog a Hiltonba a Blahán kígyózó tömeget? Hadd látták volna, hogyan élnek az ő pénzükön, és hogyan élhetnének ők is egy normális világban. Hátha eszükbe jutott volna, kiknek kellene a képébe nyomniuk a karácsony alkalmából ingyen kapott szaftos kenyeret. Ez a sok nyomorgó, koldus nem ismeretlen látvány, a középkori katolikus Európának, amelynek reneszánsza kezdődött, állandó kísérőjelensége volt. „Szeretitek, hogy fényképeznek?” – kérdezte Balog csicska a gyerekektől. Nem szerették. Ezt csak ő szereti. És mivel nem jutott más eszébe, azt mondta, hogy akkor beszéljünk az állatkertről. Persze, a gyerekeket csak az állatkert érdekli. Egy őszinte szó nem jött ki ennek a gazembernek a száján, ezek már elveszítették a realitásérzéküket, nekik az emberek tárgyak. Egy emberi hangot nem tudott a volt lelkész váltani velük. Hogyan is lehetne ilyen hazug helyzetben? Tuti, hogy ezek a gyerekek soha nem látták az állatkertet. Csak olyan nagy állatokat, mint amilyen ez a Balog.

Pont kerül a történet végére, legalább is három pont, mert nyilván lesz még folytatása is. Az év közepén kierőszakolt arcátlan államosítás után 2014. március közepére (három héttel a választás előtt) az állam eladja „a kisember bankját”, a magyar vidékiesség utolsó szimbólumát, a Takarékbankot is. Valami gyanús konstrukció keretében a bankhálózat a Magyar Postával (illetve annak csontvázával) is összebútorozhat, de ez most mellékes körülmény. A lényeg: itt is egy sereg munkavállaló kapja meg a felmondólevelét. Amit sokan sejtetni véltek, a kamu duma, hogy „a tőkeszegény takarékszövetkezetek” megerősítéséről, a valóban hazai tulajdonlású magyar bankrendszer megerősítéséről lenne szó, megdőlni látszik. Németh Lászlóné a „néma miniszter” januárban nemzetközi pályázatot ír ki a bankhálózat privatizációjára és március 15-ére le is bonyolódhat a tranzakció.

Hogy ki lesz az az őrült vevő, aki a mai magyar gazdasági és hitelezési viszonyok között, a magyar kereskedelmi bankok fekete éjszakájának közepén üzleti lehetőséget lát a jelentős, 51 százalékos tulajdonrész megvételében, kérdés. Nem fognak sorban állni a külföldi jelentkezők. Igaz, sorban állásról valószínűleg szó sincs. Ahogy a magyar pályázatoknál szokás, levajaztak mindent egy baráti beszélgetés keretében. Valószínűleg strómanról van szó, aki a felvásárolt holmival dekkol egy kicsit, elad mindent és gyorsan elszelel. Azt már korábban rebesgették, hogy a bank ezen meg amazon részére kinek fáj a foga. Hogy Garancsi vállalkozó, az Orbán FC, vagyis a Videoton tulajdonosa (vélhetően szintén csak stróman), a VIP páholy fejedelme, ezt meg amazt a falatot szeretné a bankból, de ez is csak szóbeszéd volt. A takarékbank szomorú sorsa beszédes példa arra is, miért rühelli a hazai bankvilágot Orbán. Mert nincs a hatalmában, mert független és néma, mint a szfinsz, mert politikai akciók meg sem rázzák, mert a felhalmozott virtuális pénzkötegek nem kezdenek baráti susogásba, ha Miniszterelnök Urunk szólni kíván.

Olyan bankmenedzserrel is beszéltem már, aki elárulta: jelképes, egy forintos áron cége szabadulna hazai leányvállalatától, ha akadna rá vevő. Mert csak úgy kivonulni kockázatos dolog, mindenkinek negatív üzenet. Marad a küszködés, a leépítés, a kapacitásszűkítés, a bankok filozófiájával (és létük lényegével) ellentétes „nem hitelezés”, a látszat létezés. A vagyonőr áll a fiók előtt, a bankban nagy a sürgölődés, míg a magyar tőkepiac lefagyottan haldoklik.

De ki az ördög szánja a bankokat? Amit fentebb ábrázolunk, csak állapotleírás. A beteg magyar kapitalizmus egyik eleme, ami – sok mással együtt – nemigen működik. Érdekes rendszert sikerült alkotni: Magyarország létrehozta a kapitalizmust „das kapital” nélkül. Száznyolcvan éve még mindig Széchenyi dilemmája körül tapicskolunk. Hitel nélkül nem működik a gazdaság. Hitel nélkül a lefagyott cigánysoron fát lopni indulnak az emberek. Hitel nélkül olyan reménytelen az élet, mint Tevje faluja, Anatefka, ahol hétezer  zsidó él abból, hogy mindenki a másiknak adjon el valamit.

A takarékszövetkezetek sorsa fél év alatt beteljesedett. Ó, de most jut eszembe: sunyiban, egy kósza szavazással, visszaállamosították a tankönyvpiacot. Egyre őrültebb iramban forog és őröl a gyilkos kerék, mert nem hisszük, hogy a Vezér a megnyert választás után egy percig is lassítani tud. „Beállt” pszicho és szociopataként hullámszerűen törnek rá aktivitási rohamok. A szerkezet csikorog és kattog, míg be nem következik a senki által nem várt robbanás.

Kedves Olvasóink,

reméljük jól teltek az ünnepek. Tudjuk, hogy a karácsony megviseli a családi költségvetést és sokan erejükön felül adakoztak a rászorulóknak is. Sajnos, az ünnepekkel esik egyidőbe, hogy a legutóbbi támogatásra való felszólításra érkezett nagylelkű adományaik elfogytak. Az Amerikai Népszava online működtetéséhez szükségünk van olvasóink támogatására, hogy a fenntartási költségekkel ne a nyomtatott lapot terheljük. Restelljük, hogy felhívásaink nyomán rendszerint mindig ugyanazok, olvasóink egy szűk rétege viseli a terheket. Másokat csak úgy tudnánk bevonni a közös teherviselésbe, ha megváltoznának a lehetőségeik, vagy vállalnák az önkéntességet, illetve ha fizetőssé tennénk az oldalt. Egyelőre maradunk az önkéntes támogatás mellett, de ezúttal is megismételjük: ha az olvasók nem vállalnak részt a közös teherviselésben, és a fenntartás rezsiköltségeit sem fizetik meg, azt a kereslet hiányának tekintjük. Ha nem jön össze a havi rezsire való támogatás, akkor minden különösebb értesítés nélkül kénytelenek leszünk visszaállni a nyomtatott hetilap ritmusára, és szolgáltatásunkat leszűkíteni az ott megjelenő néhány publicisztika heti közlésére.

Az AN az általa hirdetett elvekkel összhangban a piac, a kereslet-kínálat törvényei szerint működik. Ha nincs akkora fizetőképes kereslet, amely a rezsiköltségeket fedezze, azt senki nem fogja a fogyasztók helyett megfizetni, mert az torzítaná a piaci viszonyokat. Olyan árut, amelyet nem vesznek meg,  nem szabad termelni.

Ezúttal is köszönjük eddigi támogatásaikat, csodának tekintjük, hogy a magyar viszonyok között olvasóink eddig is eltartották az online kiadásunkat. Hálásak vagyunk minden adományért, köszönetet mondunk a legkisebb támogatásért is. Az AN léte, működése, színvonala, szolgáltatásának nagyságrendje az Önök kezében van. Köszönjük, hogy eddig is hozzájárultak ennek az oldalnak és értékközösségnek a fenntartásához.

Várjuk adományaikat, hogy a következő hónapokban is az eddigi kapacitással működtethessük online lapunkat.

Köszönettel,

A Szerkesztőség

Az egészben az a legszomorúbb, hogy ezek hemperegve röhöghetnek rajtunk. Megnézik a videót az egyre nyilvánvalóbban ártatlan Hunvaldról, aki gyakorlottabban ül már, mint egy túzok a fészkén, vagy Fapálról, aki olyan, mint akit leöntöttek egy kübli szarral, és most több–kevesebb sikerrel próbálja levakarni magáról a matériát, de a szagot nem lehet levakarni – meg röhögnek Hagyón és a Nokiás-dobozán – de rajtad is, mert ostobának tartanak. Ezek keveset olvasnak, de nagyon ki tudják válogatni a kevésből is a nekik tetszőt.

Jogi tanulmányaikból kiválogatták azt, hogy hogyan lehet a joggal visszaélni, Parkinson törvényeiből pedig azt a fejezetet tették magukévá, mely arról szól, hogy míg egy atomerőmű építése során magának az erőműnek a költségvetéséhez nem szól hozzá senki, addig a dolgozók biciklitárolójának költségeit hosszasan vitatják. Ennek köszönhető, hogy a média hosszasan vitatja azt, hogy a Nokiás dobozba belefér-e tizenötmillió forint, magukat oknyomozónak vélő újságírók szorgalmasan gyömöszölik a tesztdobozba a banki alkalmazottaktól a kísérlet idejére kunyerált és számukra is csodaszámba menő pénzt.
Mari néni meg csendesen csóválja a fejét, mert annyi pénz a világon sincs, mint tudjuk…

Nos, ennek köszönhető, hogy nálunk a legordasabb pénzügyi disznóságok, a legvadabb vagyoni bűncselekmények sem kerülnek reflektorfénybe, hiszen ha valaki ellop tízmilliót, az tízmillió, abból lehet venni egy merdzsót – na, nem a legmenőbbet – de a milliárdról azt sem tudja dolgos népünk többsége, hogy az hány nullát jelent. Emiatt aztán az égvilágon senkinek nem csípte a szemét a KÖZGÉP- nek juttatott kis karácsonyi ajándék, az a huszonhét milliárdocska, melyet közbeszerzésen hozott nekik az angyalka, vidáman csilingelve, hóna alatt a karácsonyfával. De meg is érdemlik, hiszen annyira szorgalmas népek – ők akkor is az országért dolgoznak, mikor mindenki más a bejglivel meg halgyilkossággal, majd a nagy zabálás kipihenésével van elfoglalva, beleértve a Blaha Lujza téren sorban állókat is.

Szorgalmasék karácsony második napján, 26.-án, munkaszüneti napon is képesek nyerni néhány milliárdocskát, de be kell látnunk, ha egyszer az év 251 munkanapja nem elég a megtollasodáshoz, akkor fel kell áldozni az áldott pihenést is, húzzunk bele! Persze, mondhatja bárki, hogy ez a pénz egy majdani munka ellenértéke lesz, én meg azt mondom, hogy akár az is lehetne, de lehet esetleg egy olyan összeg is, mely lényegesen több az elvégzendő munka ellenértékénél. Miután a pályázatok egy részén a cég egyedül, vagy egy konzorcium vezetőjeként indult, így a vállalási árat semmi nem befolyásolta. Régebben legalább annyit szoktak adni az etikettre, hogy egy „baráti” céget is indítottak a pályázatokon, amelyik tett egy magasabb ajánlatot, ma már senki nem ad semmire – megpályázzák, megnyerik, és mindenkinek kuss!

A huszonhét milliárdocska öt pályázatból jött össze, van közöttük, melyet az eredetileg becsült ár másfélszereséért nyert meg a cég, vagy a cég vezetése alatt álló konzorcium, de a többi sem lehet prognosztizálhatóan veszteséges. Emellett van közöttük jócskán olyan munka is, melyet majd elborít az áldott magyar anyaföld, s melyet utólag ellenőrizni már soha nem lehet majd… A bejelentés időpontján meg csak derülni lehet. Merthogy december 23.-án és 26.-án került nyilvánosságra a hír, és a vezető hírportálokon ma már nem lelhető fel – de hát nem is csoda, ha egy ilyen kis semmi hír ilyen hamar elveszíti a hírértékét, főleg, ha a hirdetési piacot is az egyik érintett kontrollálja! Amikor még hír lehetett volna, akkor a közönség is és a média is éppen mással volt elfoglalva – a közönség sütött-főzött, majd evett-ivott, míg a médiából délelőtt a nyál csorgott, délután meg a könny és egyéb testváladékok, úgyhogy a legkevésbé sem érdekelte az embereket, hogy Őfelsége Cége már megint mit nyúlt le.

Ez így egy olcsó megoldás volt, emellett teljesen felesleges is volt a médiát azzal szórakoztatni, hogy Balogh miniszter figyelemelterelési céllal meghívott ötven éhező gyereket az ötszázezerből a Hiltonba ebédelni, különben is, annak nagyobb hírértéke lett volna, ha a Krisnások őt hívják meg a Blaha Lujza térre. De ez ma már lefutott meccs – ki tudja, hányadik ilyen a sorban – innen már megy ez, mint az ágybaszomorkodás – a munkát elvégzik az alvállalkozók, a fővállalkozó is kitol a fészerből néhány gépet, meg egy táblát, hadd hirdesse hírét-nevét, szerte a világban! A munkát elvégzik, a pénzt kifizetik, oszt jó napot.

Az olyan cégek, melyek eléggé el nem ítélhető módon el szeretnének tüntetni egy-két milliárdocskát, állítólag mindenféle megbízható alvállalkozókkal végeztetnek el mindenféle olyan munkákat, mint például a szakértés, meg a tanulmányírás, ellenőrzés, feasibility study, átvonuló libák elleni légtérvédelem, miegyebek, melyek nélkül nem élet az élet. Lesz közöttük svájci bejegyzésű is bizonnyal, vagy svájci fővállalkozó piréz alvállalkozója, akinek a jól kiérdemelt munkadíja majd Tonga valamelyik bankjában nyitott számlára kerül átutalásra – jó helye van ott annak, míg csak nem akarunk venni még egy olajkutat Bakiban…

Két csapat dolgozik itt párhuzamosan és mindkettő parádésan teszi a dolgát. Egyik a politikai csapat – nevezzük ezt az egyszerűség kedvéért Fidesznek, mely megteremti a kedvező politikai-gazdasági környezetet és szabályozást, elhárítja a felesleges kíváncsiskodást és okvetetlenkedést, baleset esetén végzi a kárelhárítást és kárenyhítést. Másik a gazdasági csapat, mely ebből a helyzetből a legutolsó centig kisajtolja a kisajtolható hasznot, amelyik vet egy ki koncot a feltétlenül, vagy célszerűen életben tartandó szereplőknek, amelyik lefölözi és biztonságba helyezi a tevékenység eredményét, majd elhelyezi, lehetőleg valamerre messze távol az országtól, hiszen a rabló sem áldozata telkén építi a villáját.
Csányi és Demján már a múlté.  Ők vagy kiegyeznek, vagy ők is zsákmányállatokká válnak, mint krokodiloknak a gnú, és ki fognak egyezni ezekkel a hiénákkal, mert nekik van veszítenivalójuk, viszont az állam nincs a kezükben. A Vezér meg büszkén hirdetheti az Országház pulpitusán: az erő velem van! Na, mindegy.

Mindenesetre mindenkinek tudnia kell, hogy nem minden cégnek kell lehúznia a rolót, van olyan is, amelyik a magyar átlagot kissé meghaladó mértékben gyarapodik az ország hasznára, Vezérünk dicsőségére – vagy fordítva. Te meg, komám, vegyél magadnak egy halina őrbotost, hogy ha be kell állnod a sorba az Erzsébet hídnál, hogy kapj a Rókusnál egy tál levest, meg ne fázzon a lábad, mert abból lesz a nátha, aztán ki tudja, hova vezet ez a folyamat…

Tényleg, valaki tudja, hova vezet ez a folyamat?

“Minden féltett kincsnél jobban őrizd meg a szívedet, mert abból indul ki minden élet.” (Példabeszédek 4,23) Ha karácsony környékén a képmutatás, a hamis pátosz és a vallásos giccs áradatát követően szabad még idézni ebben a nagy keresztény országban a Bibliát, akkor  megállapíthatjuk, hogy az Orbán-rendszerben nem a trafikok ellopása a legnagyobb veszteség. A legnagyobb kár a lelkekben keletkezik. Ennek oka pedig az, hogy bármilyen jó tanulmányok jelentek meg a maffiaállamról szóló könyvben, ennek a rendszernek a legnagyobb problémája nem az, hogy maffia. A legnagyobb kárt nem azzal okozzák, hogy mindent ellopnak. Magyarország nem vergődne ebben a zsákutcában a Horthy-rendszer ideológiai kútmérgezése nélkül. Ez a rendszer nem azért működik, mert maffia irányítja, hanem annak ellenére. Az ideológiai szempontok felülírják a köztörvényes bűncselekményeket. S ez az ideológia, amelyet állami erővel terjesztenek, halálos méreg.

Hiába hiszi az ellenzék, hogy a trafikmutyival megbuktatja az Orbán-rendszert, mert ennél ezerszer nagyobb korrupciós botrányokkal sem fog sikerülni. Ennek a rendszernek nem a lopás az alapja, és nem is ez a legsúlyosabb következménye. Aggódni nem is ezért kellene legjobban. Amíg az ellenzéki pártok süketek és vakok, amíg nem tulajdonítanak jelentőséget a rendszer ideológiai alapjainak, esélyük sincs arra, hogy ezt a rendszert megdöntsék. A nagyobb baj az, hogy a lelkekben végzett posztítást sem tudják emiatt megállítani. Ezt a rendszert legfeljebb önmaga hazugsága és silánysága döntheti meg. De ha így lesz, nem sokat ér, mert a gyökér bent marad, s újra kihajt. A mag természete az, hogy magától kinő, és gyümölcsöt terem. Ezt a magot, amelynek gyümölcseit ma is élvezzük, a két világháború között vetették, de az első szemeket még századokkal korábban ültették el. Ennek a magnak csupán egyik gyümölcse az államilag szervezett bűnözés. Ezért tévedés azt hinni, hogy a maffiajelleg a lényege ennek a rendszernek.

Ez az ellenzék nincs tisztában azzal, mi ellen harcol, ezért a sötétségben tapogatózik, és totálisan tévúton jár. Nem tanulmányozza a szellemtörténetet, nem veszi komolyan a rendszer öndefinícióját, nem olvassa az ezzel kapcsolatos dokumentumokat, szakirodalmat. Hacsak a katolikus egyház két világháború közötti történetét és reneszánszát ismerné,  már sok minden megvilágosodhatna. Nem kell hívő embernek lenni, de az a primitív materializmus, amely semmiféle jelentőséget nem tulajdonít a szellemi, ideológiai kérdéseknek, mintha az embernek csak trafikja lenne, de lelke nem, semmit nem ért a világból. Elszakadt mindentől, ami ebben a világban történik. Ilyen brutális, vasbetonba öntött materializmussal, mint amely a magyarországi balliberális elitet jellemzi, még színházba sem érdemes menni, mert nem lehet megérteni egy jobb szerző darabját. De aki megérti, annak fel kellene tűnni, hogy nemcsak anyag van a világban.

Erre a durva materializmusra nem mentség a negyvenéves kommunista uralom, nem mentség a holokauszt tragédiája, hogy hol volt Isten, hogy ezt megengedte, nem elég magyarázat az iskolai oktatás primitív színvonala, mert a nyugati polgári kultúra, filozófiai irodalma, művészete elérhető volt. Még Magyarország történelme sem érthető és magyarázható ennyire materiális és fizikai szinten, mint amilyen szinten ma a hivatalos, sematikus ellenzéki gondolkodás zajlik. Ezek az emberek úgy gondolkodnak és beszélnek, mintha az emberi lény tudatát csak az anyagi léte határozná meg, a világnézete, az érzelmei, az ideái, a vágyai, a lelki folyamatai, közösségi érzései, a hite, mindenféle lelki tartalmak nem. Rendkívül korlátolt ez a gondolkodás, és örök vereségre van ítélve ebben a világban, mert az ember elsősorban nem fizikai, hanem szellemi lény. A szellemi szükségletei jobban befolyásolják, mint az anyagi szükségletei.

Az olyan ellenzék, amely nem vesz tudomást arról, milyen szellemi szükségletei vannak az embernek, és fogalma sincs arról, milyen szellemi eledellel táplálják az ellenfelei a népet, vereségre van ítélve. Állandóan az anyagi veszteségekre, a lopásra és a bűnözésre irányítja a figyelmet, és nem veszi észre, hogy akikre hatni akar, azoknak ennél magasabb szükségleteik is vannak. A lopástól nem hatódnak meg, mert ők is lopnak, és akik a lopásról beszélnek, azok is lopnak, mindig is loptak, az igazi problémájuk az, hogy a lopást a másik fél monopolizálta, és a szervezett állami bűnözés szintjére emelte. Nekik a demokrácia a lopás pluralizmusát jelenti. Ezért nem értik ezek a funkcionális materialisták, hogy a lopás nem zavar senkit. Azért nem, mert valami felülírja ezeket a szempontokat. És ez a valami ennek a rendszernek az alapja.

Ha az lenne a legfontosabb, hogy ezek lopnak, akkor már rég megbuktak volna. Ha a lopáson kívül nem adnának semmi mást, már el is felejtettük volna őket. A mai ellenzék azért bukott bele a lopásba, mert nekik a lopáson kívül semmi másuk nem volt. Nincs érzékük az eszmei, ideológiai, szellemi dolgokhoz. A legszörnyűbb az, hogy ma sincs. Nincsenek tisztában azzal sem, mitől is kellene megszabadítani az országot. Nem a diktatúrától, mert az csak következmény. Ennek a rendszernek a legnagyobb pusztítása a lélekmérgezés, nem a trafik. Ehhez azzal kellene tisztában lenni, mi az a méreg, amit ezek adagolnak. Ettől a méregtől kellene megvédeni a népet. Ennek a méregnek a lényegét kellene elmagyarázni, hogy megértsék, mi történik velük. De ehhez érteni kellene hozzá. Az egyház és az állam összefonódása egy korlátolt materialista számára annyit jelent, hogy sok pénzt adnak az egyháznak, és az állam egyházi frazeológiát használ. De nincsenek tisztában azzal, mit jelent, ha a nemzeti identitást egy vallással azonosítanak. Nem értik, hogy ennek milyen szellemi ereje van. Ebből következik minden diszkrimináció, elnyomás, világnézeti terror, maffiásodás, a népakaratot elsöprő természetfölötti legitimáció.

Nincsenek tisztában olyan szavak jelentőségével és lélekre gyakorolt erejével, mint a Szent István-i állam. Nem veszik komolyan ezt, annak ellenére sem, hogy Európa 1500 éven át ennek az ideológiának a rabságában élt, és alig tudott megszabadulni tőle. A magyarok soha nem tudtak megszabadulni tőle. Nem számított, hány millió ember pusztult bele, mennyi szenvedést és pusztítást okozott ez. A magyarok soha nem tudták meg, hogy ez hazugság, sem az államiságuk, sem a nemzeti identitásuk nem a vallásból, nem a katolicizmusból, nem a reformált katolicizmusból, nem a pápától kapott koronától származik. Erről senki nem mer beszélni, pedig ez a lényeg. Ez az embergyilkos ideológia a saját képviselőit, a haszonélvezőit és a hatalom birtokosait leszámítva évszázadokon át csak szenvedést, nyomort, üldöztetést és halált jelentett. Ez az ideológia a hamis magyar identitás alapja, a hazug magyar felsőbbrendűségi tudat gyökere. Legalább ennyit érteni kellene belőle, és a történelmi tapasztalatok alapján képesnek kellene lenni arra, hogy felvilágosítsák a népet. Ez ellen kellene harcolni elsősorban, nem a trafikmutyi ellen. Ezermilliárdos adócsalás, szervezett lopás nem érdekel senkit, mert “végre” magyar és “keresztény” kormánya van az országnak. S ez mindennél többet ér. Ez nem mond semmit az ellenzéknek, mintha nem is lenne. Nem fogja fel az ellenzék, hogy ennek az elmaradott népnek ez mindennél többet ér, mert nincs más identitása. Fel kellene világosítani, hogy ez mekkora hazugság, amely az országot újra és újra a pusztulásba vezeti, amíg csak meg nem szűnik egyszer emiatt.

Ez lenne a minimum. De a tudatlanság és a butaság csúcsa az, hogy az embereknek annyi bibliai műveltségük és pszichológiai felkészültségük sincs, hogy tisztában legyenek a “hitoktatásnak” nevezett tömeggyilkosság lényegével. Ha nem így lenne, akkor tömegesen kellene az utcára vonulniuk, a gyereket az iskolától eltiltani, vagy az iskolából azonnal kivenni, kézzel-lábbal tiltakozni az ellen a pusztítás ellen, amit ez a sarlatánság jelent. Minden ember úgy van vele, hogy vegyenek el tőlem bármit, csak a gyerekemben ne okozzanak kárt. Ezek pedig úgy terelik a gyerekeket a hitoktatásra, mint a juhokat a vágódhídra. Ha nem tiltakoznak ellene a szülők, az csak azért lehet, mert nem tudják, hogy ennek milyen súlyos következményei lesznek. Kinek a súlyos felelőssége az, hogy nem világosítják fel az embereket erről a pusztításról? A Horthy-rendszerben hitették el a nagyszülőkkel azt a baromságot, hogy jobb ember lesz a gyerekből, ha hittanra jár. “Ott csak jót tanul.” Ez a legnagyobb hazugság.

Először is, a politikai ellenzék és az értelmiség tisztában lehetne azzal, hogy a hitoktatásnak nem az a célja, hogy a gyerek jobb legyen, hanem az, hogy beleneveljék a rendszer vallásos ideológiáját. A rekatolizádió eszköze, amely megfertőzi a lelkiismeretet, s engedelmes szolgákat nevel. Ennyit legalább érdemes lenne tudni. Ha máshonnan nem, akkor katolikus forrásokból. De akit érdekel a gyermeke sorsa és lelke, annak ennél sokkal többet kell tudnia, mert ennél sokkal súlyosabb következményekkel kell szembenéznie. Először is tudnia kellene azt, hogy a hitoktatástól, az “erkölcsi” neveléstől a gyerek nem lesz jobb, hanem csak rosszabb. Ezt a Biblia mondja. Az ismeret nem tesz jobbá. A bűnök ismerete nem ad szabadságot a bűntől, hanem ellenkező hatást fejti ki. De ez csak azt jelentené, hogy a hitoktatás nem fejti ki a várt pozitív hatás. Ezzel azonban nem lehet megúszni. A helyzet sokkal súlyosabb.

A probléma megértéséhez a bibliai pszichológiához kell fordulni, mivel az erkölcsi jó és rossz a hitoktatásban a bibliai bűn fogalmához kötődik. A megértés kulcsa az első bűnbeesés története. Az Édenben levő két fa, az élet fája, valamint a jó és a gonosz tudásának fája jelkép is. Az élet fája az igaz állapot, a szabadság és a boldogság, amely a bűnbeesés előtti állapotot, valamint a Krisztus utáni, törvény nélküli megváltott állapotot jelenti. A jó és a gonosz tudásának fája az erkölcsi törvényt szimbolizálja, a bűn ismeretét. A hitoktatás erre irányul, a gyerekekkel ugyanazt teszik, amit a kígyó az Édenben, a jó és gonosz tudás fájához vezetik a gyerekeket. Ennek következménye a bűnbeesés lett. A Biblia szerint a törvény megerősíti a bűnt. Ezeket a megváltatlan, megtéretlen gyerekeket odavezetik a jó és a gonosz tudásának fájához, ahogyan a kígyó tette, és ezzel felerősítik a kísértést, felkorbácsolják a bűntudatot. Olyan bűnökkel kapcsolatban is, amelyeket soha nem követtek el. A bűntudat bűnt okoz és benne tart a bűnben. A katolikus egyház lelki és világi uralmát erre a bűntudatra építi a megalakulása, a niceai zsinat óta. Gyerekkorban oltják bele a gyerekekbe ezt a bűntudatot, ettől kezdve nem szabad emberek.

Felkeltik a gyerekek érdeklődését, ahogy a kígyó tette, és kívánatos lett Évának a fa gyümölcse. A jó és a rossz “tudása” nem csak ismeretet jelent, hanem a rossz megtapasztalását is. Tévednek azok a humanisták, akik azt mondják, hogy a jót és a rosszat egyaránt ismerni kell, mert ez soha nem csupán elméleti ismeretet jelent. Aki akarja ismerni a rosszat, az egyben akarja ismerni a saját életében bekövetkező roszzat, betegséget, erőszakot, boldogtalanságot, félelmet, depressziót, háborút és halált is. Ezek a hitoktatásba bevont sarlatánok nincsenek tisztában azzal, micsoda rombolást végeznek. Ha az eredendő bűn mintáját tanulmányozzuk, azt látjuk, hogy a jó és rossz tudásának fájáról való étkezés után elszállt a lelki béke, a kiegyensúlyozott boldogság. Ádám és Éva elbújik, észreveszi, hogy mezítelen, takargatni próbálja magát. Ez játszódik le a hittanos kisgyerek lelkében is. Meghasad belül. Csak a Hoffman Rózsa-féle ostoba kommunista-katolikus rémségek nincsenek ezzel tisztában. A bűnbeesés után már senki nem úgy születik, mint Ádám és Éva, de amíg az evangélium üzenetét nem hallja, és valaki nem tér meg, nem születik újjá, addig jobb neki, ha nem vallásos. A vallás nem segít, hanem ront a helyzetén. Az Éden nem Szabolcsban volt, ezért a gyümölcs nem alma volt, ahogyan a közhiedelem tartja, sokkal valószínűbb, hogy fügefáról volt szó. Ezt erősíti, hogy Ádám és Éva fügefaleveleket aggattak magukra, hogy eltakarják azt, amit szégyellni kezdtek.

A fügefalevél a képmutatás. Akik az erkölcsi nevelést végzik, maguk is erkölcstelen emberek, csak képmutatók, akik teleaggatják magukat fügefalevelekkel. S ugyanolyan képmutatókat nevelnek a gyerekekből, mint amilyenek ők maguk. A képmutatás oka a félelem, ami a bűn ismerete miatt a lelkükre száll. Innen származik a felelősség áthárítása, hogy semmiért nem vállalják a felelősséget. Ádám Évára kente, Éva a kígyóra. Nem én voltam. Ismerős? Nem mi deportáltuk a zsidókat. Nem mi hoztuk a zsidóellenes törvényeket évszázadokon át, nem a pápa találta ki a gettót és a megkülönböztető sárga jelzést. Nem mi tettük, hanem a németek, a nyilasok. Mi mentettük őket. Prohászka nem volt antiszemita, nem úgy értette, amikor patkánynak nevezte a zsidó fajt. Nem, nem, nem, mi nem csináltunk semmi rosszat, nem mi vagyunk a felelősök. És sorolhatnánk. Magyarország maga is a hitoktatás része és áldozata. Ha valaki ránéz egy magyar emberre, Magyarország mai állapotára, és az ország viharos évszázadaira, ez a hitoktatás jusson eszébe, amely képmutató farizeusokat, ócska hazugokat, piti tolvajokat nevel, és tömegével gyártja a bűnösöket.

A Biblia szerint a bűnre az egyetlen megoldás Krisztus. Megtérés, újjászületés, és az Isten követése. Nem a bűntudat, nem a bűnök ismerete, nem a vádlás és kárhoztatás, hanem a kegyelem szabadít meg a bűntől. Aki eggyé válik Krisztus halálával és feltámadásával, az szabadul fel a bűn uralma alól. Nem az, aki hittanra jár. Meghal Krisztussal együtt, és feltámad Krisztussal együtt, hogy egy teljesen új életben járjon. A törvény gyerekek fejére olvasása lélekpusztítás, bűncselekmény a gyermek ellen, mert a törvény öl. A törvényben van a bűn ereje. A Biblia szerint a törvény halált nemz. Ezt erőltetik állami erővel a gyerekre. Ebbe engedi be a magyar szülő szó nélkül a gyerekét. Az erkölcstan csak bújtatott hitokttaás, és lényegében ugyanezt teszi. Akivel szemben megerősítik a törvényt, azt bűnössé teszik. Aki saját erejéből egyre erkölcsösebb akar lenni, az még bűnösebb lesz. Ettől nő a bűntudata, a félelme, bekerül egy ördögi körbe, depressziós lesz, lelkileg tönkre megy. A legjobb, ami történhet vele, ha képmutató lesz belőle és nem lelkibeteg. Ennek a törvényszerűségnek a legékesebb bizonyítéka maga a katolikus egyház. A pápai udvarnál erkölcstelenebb, romlottabb és mocskosabb hely soha nem volt a világon, és mielőtt bárki tévedésbe esne, így van ez ma is. A különbség annyi, hogy Ferenc kicsit elnézőbb a bűnnel, ezért a bűnös világ sztárja.

A baj nem a trafikmutyi. Hanem az a pusztítás, amit ezek a gyilkosok az emberi lélekben végeznek. Az egész ország egy hitoktatás. Jellemtelen, gyáva, hazug és képmutató gyerekeket nevelnek az iskolában, és ugyanilyen jellemtelen, gyáva, hazug és képmutató embereket nevelnek a társadalomban, akik soha nem vállalják semmilyen tettükért a felelősséget, akik lapítanak, akiknek a lelkük mélyén ott van egy piros gomb, a “keresztény-nemzeti” antiszemita, fajgyűlölő, öntelt, kirekesztő, melldöngető, felsőbbrendűséget hirdető ideológia, amit ha megnyomnak, kezes báránnyá válnak, ha valakire uszítják őket, akkor vadállattá lesznek. Ez az igazi pusztulás és kár. Hogy ebből az ideológiából bűnözők kerülnek ki, akik maffuiaállamot működtetnek, az természetes, minden katolikus állam maffiaállam volt. A protestantizmus ne tévesszen meg senkit, mert az nem a katolicizmus egészével szakított, csak az olyan állatságokkal, mint a búcsúcédulák, a bálványimádás és egyebek. De a lényeget tekintve nincs különbség. Nézze meg valaki a református egyházat, vagy az antiszemita Luther Márton egyházát. Ezek a katolikusokkal együtt csinálnak mindent, minden bűnükben osztoznak.

Végezetül, szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a jó és gonosz fájáról való evés, amely maga a hitoktatás, a jellemrombolásnál is súlyosabb következményekkel járt. Isten megátkozta a kígyót, átkozott lett Éva is, aki fájdalommal szül, és Ádám is, aki verejtékkel keresi a kenyerét, átkozott lett a föld, amelyből meg kellett élni, átkozott lett mindenki, aki ebben részt vett. Átkozott lesz az is, aki törvényt szimbolizáló fának gyümölcséből eszik. A Biblia azt mondja, hogy aki a törvény cselekedeteiből akar megigazulni, az átkozott. Aki a hitoktatáson tanítottakat be akarja tartani, és úgy akar tiszta és igaz emberré válni, átkozott lesz. Csodálkozik még valaki, miért tart itt a katolikus Magyarország? Miért nyomorognak, sínylődnek, vergődnek a virágzó, szabad és jómódú Európa közepén a magyarok? De ez az átok sem állt meg itt. Ez az átok hatott el Káinra, aki végül megölte testvérét, Ábelt. A katolikus Európa így ölte a zsidókat, a katolikus Magyarország, amely a legnagyobb katolikus reneszánszát élte a két világháború között karöltve a reformált katolikus egyházakkal, így küldött csaknem ötszázezer zsidót haláltáborokba. Nem a németek deportálták őket, hanem a németeknél is antiszemitább “keresztény-nemzeti” magyarok.  Katolikus identitásuk azt jelentette, hogy keresztények, hiszen nem zsidók. Ez a hitoktatás gyümölcse, barátaim. A tömeggyilkosság.

Ez az ország azért van pusztulásra ítélve, mert ebből nem ért semmit. Hagyja, hogy a lassan ölő mérget csepegtessék a lelkébe, amitől vagy elpusztul, vagy másokat öl meg. Aki szereti a gyermekét, és nem akarja, hogy egy lelkibeteg képmutató, egy sötét békemenet-töltelék legyen belőle, az most azonnal vegye ki a gyerekét az iskolából, akárhova emigráljon, vagy otthon tanítsa a gyerekét. Nincs vesztenivalója, mindenképpen meg kell mentenie a gyerekét Hoffmann Rózsa és a pápisták kivégzőosztagától. Aki a hazáját szereti, annak ezt az egész országra kiterjedő hitoktatást, katolikus gettót kell felismernie, és ezzel nyíltan szembefordulnia. Ez a katolikus egyház képmutató alattomos diktatúrája. Rohadjanak meg a trafikok. Az ember fontosabb. Az embert kellene menteni. Erről lehetne felismerni az államférfit, és megkülönböztetni a többi tolvajtól, akik csak konkurenciaharcot folytatnak Orbán maffiájával.

Azt mondják a barátaim: csak anonim segítségnyújtás, illetve jótékonyság létezik. A névvel ellátott jótékonyság, az nem jótékonyság: az reklám. Ezért az ő kérésükre, akinek ebben az írásban nem változtattam meg a nevét, annak is csak a keresztnevét, vagy monogramját használom.

Hi Irene, hi Abbey!

és szevasz Vera, és szia Gyuri!

and hi Judy és Tibor!

és szevasz Zsuzsi és Ákos!

and hi Tanja and Mark; Chris, Kevin, and Anne!

and hi Margeaux; és szia Bandi és Andris!

and hi Irwin and Tom, és szevasztok Kati és Gyuri, és szevasz Zsuzsi!

*

Persze ez is egy lista, de nem a Kubatov elvtárs listája, és nem Schmidt Mária főnéni listája, és nem az a lista, amelyet Gyöngyösi pártszolgálatos testvér gründol az összeírandó zsidókról…

Ilyen listára ezek gondolni se tudnak, ilyen listáról ezek álmodni sem mernek.

Ez a szeretet listája, ez a magyarországi listázókat sárgaságba ejtené.

Ez azoknak a listája, akik csak annyit tudtak, hogy itt van a feleségével egy öreg író Magyarországról, aki ráadásul zsidó is, és a hazája elüldözte, mert le merte írni a kormány politikájáról és a közállapotokról a véleményét.

Segítségre szorul.

És segítettek. Még csak köszönetet sem vártak érte, olyan magától értetődő gesztus volt számukra, hogy ahol szükség mutatkozik, ott az ember segít.

Ennyi.

Köszönet helyett kölcsönös barátság és olyan szeretet született, amilyenről eddig nem hittem el, hogy létezik, mert nem tapasztaltam sosem.

Montrealban nem volt egy ember, aki fogadni bírt volna bennünket. Volt ugyan itt régebbről néhány barátunk, de azok vagy elhúztak a vadlibákkal Miamiba telelni, vagy más okokból nem tartózkodtak a városban. És akkor eszembe jutott Irene és Abbey.

Amikor 2009-ben turistákként itt jártunk, futólag találkoztunk velük. Akkori vendéglátónk ismerősei köréhez tartoztak, már nem tudom, hogyan, milyen szálakon. Rokonszenves házaspár volt, és mint dokumentumfilmeseknek megőriztem a névjegyüket, de 2009 óta nem kerestem velük a kapcsolatot. Amikor a taxi letett minket a kapuban, Irene azt mondta: – Hát ti vagytok azok? – akkor ismert meg. A második mondata ez volt: – Éhesek vagytok, mi?! Mit ennétek?

Az történt, hogy pár napja fölhívta őket a barátunk, F. Tibor, de az ő nézőpontjukból egy ismeretlen pasas Torontóból, hogy van itt egy házaspár, Magyarországról menekülő zsidók, akikkel ők – vagyis Irene és Abbey – három éve találkoztak, a pasas író, összekülönbözött a hatalommal, ezért menekülnie kellett, és most segítségre lenne szükségük.

Nem nagyon emlékeztek ránk.

Jöjjenek, mondták magától értetődően. (Hogy mint filmeseknek akkor éppen nem volt munkájuk, a tartalékjaikat élték föl, az nem volt szempont.)

Febr. 29-én érkeztünk, másnap őrületes hóesés, minimum tíz fok hideg, jeges szél (de ez itt már a tavasz, mert télen akár a mínusz 20-30 fok hideg sem ritka), szóval ennek tükrében értékelendő, hogy Irene-ék befogadtak, két jóformán ismeretlen alakot, födelet adtak a fejünk fölé, nem kellett, mondjuk, a parkban, vagy egy Metro állomáson éjszakáznunk, és Irene másnap mindjárt el is vitt kocsival a Refugee Office-ba, gőzünk se volt, hol van, egyedül a szomszéd utcáig sem jutottunk volna el.

Két hét múlva Irene szerzett egy teljesen fölszerelt, nagyon elegáns lakást nekünk három hétre, ahol szintén nem kellett fizetni egy fillért sem. Anne, Irene barátja a barátja Christophnak, aki nyelvész és három hétre Európába utazik, addig a lakása szabad, és a pasi (nem is zsidó, Anne sem, Margeaux sem, ez itt nem szempont) átadta az otthonát mindenestül, hűtőszekrényestül a benne levő kajákkal együtt, két tök idegen menekültnek, mert ha a barátjának a barátja azt mondja, rászorulnak és megbízhatók, akkor ő is megbízik bennük.

B. Gyuri és a felesége Vera: egy másik vonal. Gyuri 82 éves, nagyjából kortárs, egy rakás közös ismerőssel és élménnyel ifjú korunkból. Ötvenhatban lépett le, ő élesztette föl Londonban és adta ki sok éven át az Irodalmi Újságot. Vera Évával egyidős, nagyon vonzó, sokoldalú, minden vonatkozásban nagyszerű asszony, igazán a védőangyalunk volt májusig, amíg fönt laktunk mellettük a hegyen, sőt tovább, amíg az ő segítségükkel be nem költöztünk első bérelt lakásunkba. Mert ők Morin Heights-on élnek, Montrealtól körülbelül hetven kilométerre északra. Mellettük üresen állt a barátjuk, Rick háza, és elintézték nekünk, hogy oda költözhessünk június végéig, Rick azt üzente, hogy a barátom barátja nekem is a barátom, hiszi vagy sem a kedves olvasó, ez itt így működik. De hirtelen Rick öccse úgy gondolta, hogy május elején följön az unokákkal, és az unoka az első – ez világos! Mindegy, a másfél hónap haladék, és az élet fönn a hegyen, a fantasztikusan szép tájban külön ajándék volt az élettől és a Vera-Gyuri házaspártól. És még külön plusz ajándék volt, hogy megismerhettük őket.

Valahogy kinyomozták, hogy itt vagyunk, ők kerestek meg, hogy segítsenek nekünk. Személyesen nem is ismertek, egy-két regényemet olvasták, meg azt a bizonyos Nyílt levelet az Amerikai Népszavában. Akkor hát miért?

Nincs magyarázat. Csak. Itt az emberek ilyenek.

Életem legjobb döntése volt, hogy abból a magyar sivatagból eljöttem, hogy éppen Kanadát választottam; ha a szülőföldemen maradok, már nem élnék. Ha nem vernek agyon az utcán, valamilyen ürüggyel előzetesbe vágtak volna, ahonnan nem szabadulhatnék, míg nincs tárgyalás és ítélet. A nyolcvan évemmel rég elpusztultam volna.

Pészachkor még javában fönn laktunk Morin Heights-on, Vera és Gyuri lejöttek széderezni a városba a családjukhoz, úgy volt, hogy mi egyedül maradunk a hegyen, csakhogy Irene nem feledkezett meg rólunk, és mintha a családjukhoz tartoznánk, meghívott minket széder estére, Gyuriék lehoztak, és három napig ismét Irene-éknál laktunk.

Még sohasem éreztem, hogy mi, zsidók, csakugyan a szabad emberek népe vagyunk, és hogy mennyire idegen tőlünk minden szolgaság. A Pészah az Egyiptomból való szabadulás ünnepe, „meséld el gyermekednek”, mondja az Írás, hogy ami történt, ne merüljön feledésbe soha, hogy az Úr és Mózes kivezették a zsidókat a rabszolgaságból. Ilyenkor a szabadságunkat ünnepeljük: nem véletlen, hogy ezt még soha nem éreztem ilyen intenzíven, mint akkor, hiszen mi is alig pár hete menekültünk ki a mi rabszolgaságunk földjéről.

Hogy milyen finomakat ettünk, az egy dolog, de az igazi élmény az a magától értetődő szeretet volt, amivel fogadtak. A nyelvet is alig beszélő idegeneket azon az alapon, hogy a barátom barátai, akkor a mi barátaink is, és egy távoli fasiszta országból menekülő emberek. Itt ismerkedtünk meg Tanjaval és Markkal, Irene barátaival, és ebből az ismeretségből is életre szóló barátság lett. Hogy Tanja mit segített, mennyit cipelt ide-oda kocsival, hogy töltött el velem félnapokat a kórházban, amikor megbetegedtem, hogy milyen érzés az, amikor az embert fölhívják: otthon vagytok? jó, akkor jövök, és az illető fél óra múlva beállít, mert sütött valami akármit, és hirtelen úgy gondolta, meg kell kínálnia minket is, azt alig lehet elmondani; az ilyen apróságoktól lesz egy idegen ország, idegen város egyszerre úgy az otthonod, mintha mindig is itt éltél volna.

Itt természetes, hogy a széder estén, a zsidók nagy ünnepén részt vesznek olyan barátok is, akik nem zsidók. Ez Kanada. A zsidó nép szabadulásának ünnepe minden nép szabadságának is az ünnepe, ezt nem is kell tovább ragozni. Az első estet Irene-éknál ünnepeltük, a második széder estre a házigazdáink meg voltak híva egy marokkói szefárd családhoz, és természetesen magukkal vittek minket is, mintha a családjukhoz tartoznánk. Mediterrán ruhák és színek és ízek és gyönyörű fekete lányok és héberül folyt a szertartás. Tényleg csodálatos volt, mintha a Paradicsomban lennénk – mondta Éva. Csakugyan, főleg a magyar lelki, szellemi, morális sötétség után.

Amikor Morin Heights-ot váratlanul el kellett hagynunk Rick öccse és az unokák miatt, Gyuri annyira szívére vette a dolgot, mintha ő lett volna érte a felelős; lakást szerezni és költözni olyan intenzíven segítettek mindketten, hogy én már szégyelltem magam, de ők úgy álltak hozzá, hogy a mi gondunk az ő gondjuk is. Május elején nem volt könnyű megfelelő bérlakást találni, mert itt július a nagy költözködések ideje. A kutyáink még nem voltak itt, de tudtuk, kerül, amibe kerül, mindenáron kihozatjuk őket, olyan házat kell hát találnunk, ahová a kutyákat beengedik. Napokon keresztül hosszú órákat autóztak velünk Gyuriék keresztül-kasul a városon, ha néha elcsüggedtünk, Vera bölcs nyugalma és rendíthetetlen optimizmusa tartotta bennünk is lelket. Már a sokadik napon gurulunk fölfelé a Queen Maryn, Vera fölhív minden számot minden ház előtt, ahol kiadó lakást hirdetnek, a huszonötödiknél stop. Ez az! Én már nem remélek semmit, de a két nő fogadkozik. Öreg ház, de a lakás tiszta, világos, nagy, két fiatal lány éppen kötözik belőle kifelé, május negyedike-ötödikétől szabad, a lakbér megfizethető, a házmesterné (janitor) öreg, töpörödött, de angolul beszélő hölgy, Lady Doreen, foga nincs, de a hangja nagy, nehezen érteni, sebaj!…

És csakugyan. Bérlők lettünk a 4810 Queen Mary-n.

Hárman állunk a ház előtt, Gyuri elugrott valahová egy falat kajáért, és kijön a házból egy férfi, két gyönyörű óriás uszkárral.

Kutya! – kiáltunk fel mind a hárman magyarul, és odaperdülünk a pasas elé – maga itt lakik, ebben a házban? A férfi meglepetésében még válaszol is: –igen – és ezekkel a kutyákkal? – természeten – a dialógus itt megszakad, mind a hárman zavarunkban a kutyákra vetjük magunkat; angolul, magyarul, jaj de édes, milyen szép, kutya, kutyuli, kutyulilulili!!! – a férfi már bizonyára azt hiszi, elmebetegek vagyunk, diliházból szökött ápoltak, és futva menekül a kutyáival a park felé, miránk meg, de főleg a két nőre csillapíthatatlan röhögőgörcs jön rá… elképzeljük, hogy élte meg ezt a kutya gazdája (különben normális, harminc és negyven közötti, jóvágású fiatalember), hogyan meséli el az ismerőseinek…

Persze, majd, ha megjönnek a mi kutyáink, és találkozunk kutyasétáltatás közben, vagy a kapuban, ki fog derülni, mi volt, miért örültünk meg annyira, hogy ilyen szép nagy kutyák élnek itt a házban. De addig… a lányok újra és újra, a nap folyamán vagy tízszer fölidézik a pillanatot, elmondjuk a Gyurinak, és újra meg újra rájuk jön a röhögőgörcs, úgy vihognak, visítanak, viháncolnak, mint két kamaszlány – a kutyatörténetnek köszönhetően a nap elementáris jókedvvel ért véget, és virágos hangulatban Kentucky Chicken-t ettünk valahol az országút mentén az éjszakában.

Amint városi lakosok lettünk, új élményt jelent a közlekedés. Jellemző egy társadalomra, hogy hány ember alkot sort spontán, minden külső kényszer nélkül. Magyarországon háromszáz se. Ha befut a busz (villamos) minden várakozó utas egyszerre rohanja meg, aztán aki bírja, marja, aki még lenn van, ordít, hogy az ott miért nem megy beljebb, de az visszaordít, hát nem látja a tolakodó baromállat, hogy a kocsi tök tele van, ide már egy gombostű sem fér, mindjárt jön a következő! Jön ám, a jégeső, de nem a busz! A fele lemarad…

Itt három ember már egy sor. Érdemtelenül előnyt szerezni, az itt elképzelhetetlen. Udvarias gesztusra nincsen szükség, mert senki sem siet, és ettől mindenki célba ér. Ha valakinek problémája van, érdeklődik a buszvezetőnél, eszébe jut, hogy rossz helyre szállt föl, vagy késve kapcsol, hogy itt kell leszállnia, mindenki türelmes, senki nem duzzog, senki nem küld el senkit melegebb éghajlatra, a konfliktusok arra valók, hogy barátságos mosolyok kíséretében megoldják őket. Gyerekkocsik tömkelege a csúcsforgalomban, mozgáskorlátozottak kerekes székkel, hatalmas cuccokat, batyukat cipelő közlekedők, és mindenki megérti a másik gondjait, ettől minden meg is oldódik simán, erőszak nélkül, barátságosan. Az olyan öregnek, mint én, a fiatalabbak azonnal átadják a helyüket, alig győzöm elhárítani, hogy már a következőnél leszállok, köszönöm, van úgy, hogy a buszsofőr kiszól, hogy miért nem adja át valaki az idős embernek a helyét, a vita ebből alakul ki nagy mosolyok és kedves, szívélyes gesztusok között.

És az ember ettől jól érzi magát. Nem csak én, a menekült, mindenki, mert bármilyen hihetetlen: jónak lenni jó.

A múltkoriban, amikor ott ültem a Zsidó Kórházban az Emergency-n a soromra várva (mindegy, miért), és elnéztem a várakozó betegeket, és a személyzetet, és az orvosokat, gyönyörködtem a népek és fajták nagy kavarodásában, az emberek csodálatos változatosságában, a betegek éppen úgy a világ minden tájáról valók voltak, mint az orvosok; együtt lélegeztek, egy életet éltek mindenféle népek lányai és fiai: kínaiak, koreaiak és filippinók, és Jamaicából és Haitiből és Afrikából érkezett feketék, és az európaiak különféle árnyalatai az angolszásztól a mediterránig, a skandinávtól a délszlávokig, és zsidók: pajeszos-kipás ortodoxok és szekularizáltak; és hinduk és szikhek és arabok és perzsák; és éreztem, hogy ezek mind-mind kanadaiak, ez Montreal népe… egy vagyok közülük, ezek az én honfitársaim, és közöttük otthon vagyok, azzal a minimális angoltudásommal is befogadva és elfogadva, mint ember, egyszerűen csak, mint ember…

Én iszonyú sok mindent hagytam ott azért, hogy ebben a közegben lehessek egy a sok közül, mégis életem legjobb döntése volt, hogy odahagytam mindent, egy élet hordalékát, csak a kutyáimat hozattam ki magam után, amire ingünk-gatyánk, a kis maradék tartalékunk is ráment…

Mégis. Így vagyok boldog és hálás Kanadának, hogy befogadott. És mindezt a párommal együtt szoros szövetségben és szerelemben, ami külön ajándék.

Ülök egy ház lépcsőjén, napozok a rue Ponsard-on Slomóval, a labrador kutyámmal, egy kocsi beáll szemben a garázsba, kiszáll egy kövérkés szőke nő – negyvenes –, átkiabál, persze nem értem, de nagyon barátságos vigyorral visszaintegetek, és egyszerre a nő kijön a házból, át az úttesten, egy nagy pohár jégkockás vízzel és egy műanyag tálban a Slomónak szánt vízzel… Mi? Hogy? – Hát hogy meleg van, ilyen melegben inni kell, idősebb embernek meg különösen… – atyaisten, esik le a tantusz, ez azt kérdezte, nem vagyunk-e szomjasak; és nem bírok napirendre térni fölötte, mitől ilyen hihetetlenül rendesek itt az emberek… a nő vadidegen, hangsúlyozom, vadidegen, az talán lehetséges, hogy látott már itt napozni, mert a délutáni séták alkalmával itt szoktam megpihenni, de különben semmi kapcsolat, sose beszéltünk… Isten áldja meg Kanadát és a kanadaiakat!!!

Április 9-én volt a Meghallgatás, a Boardman ott helyben – ami hallatlanul ritka – közölte a döntést: Kanada az 1951 genfi konvenciók alapján politikai menedékjogot adott.

A bíró (a Boardman, vagyis a Testület képviselője) hihetetlenül föl volt készülve Magyarországból is, belőlem is, azaz tőről-hegyre ismerte a beadott anyagomat, több mint három órát tartott a „vallatás”, semmi nem kerülte el a figyelmét, mindenre kíváncsi volt, nem volt más dolgom, mint őszintén, az igazságnak megfelelően válaszolni minden kérdésére. Aztán a bíró hosszú összefoglalójára került sor, ma már tudom, miért; nagyon meg kellett indokolnia a pozitív döntését. Rendkívül ritka – mondta mindenki – hogy valaki a meghallgatásakor mindjárt megkapja a státust.

A bíró utána Kanada nevében gratulált Évának és nekem, és még azt is hozzátette, hogy reméli, most majd jó regényeket fogok írni az itteni békességben és nyugalomban.

Kár hogy azok a rasszista tetvek otthon nem látták, amint a kanadai fekete bőrű bíró kezet fog velünk – de hát ez már csak engem kárpótolt sok mindenért.

A párom Irene-t hívta föl elsőnek, ahogy kijöttünk a meghallgatásról. Kihallatszottak a telefonból Irene örömsikolyai. Ők, Tanja-ék, Anne és Christoph (összesen cakk-pakk kilencen voltunk), Tanjaék házában egy kis vacsorát szerveztek nekünk, hogy a nehéz nap után ne kelljen otthon főzőcskézni – és akkor még nem is tudták a pozitív eredményt.

Irene és Anne jöttek értünk kocsival, és a túloldalon álltak meg. Ahogy vártak a sarkon, integettek és kiáltoztak, egy fiatal házaspár (történetesen ők is feketék), azt kérdezte, mi van, mi az öröm oka? Hát ezek menekültek, és ma megkapták a menekültstátust, kiabálták Irene-ék, és a fiatal házaspár is széles mosollyal, és villogó hófehér fogakkal gratulált ott az utcán, ahogy elmentek mellettünk. És ott legalább tíz ember hallotta, hogy mi most kaptuk meg a menekül státust, és mindenki mosolygott, integetett, mindenki velünk örült, és ez nem volt különleges eset, ez teljesen beleillik a város képébe és hangulatába: ilyen Montreal, hát lehet ezt a várost nem szeretni?

Ha Irene-ék emlékeznek is a házaspárra, arra biztos nem emlékeznek, hogy feketék, ezt egy itteni fehér nem veszi észre, itt a fekete bőrűek és a fehér bőrűek is kölcsönösen színvakok; erre csak én figyelek, én, aki egy idegengyűlölő, fajgyűlölő világból kerültem ide.

Mikor ezt a vacsorát szervezték, csakis arról volt szó, hogy a Meghallgatással járó izgalom és sokk után nyílván elfáradva, kicsit lazíthassunk baráti körben, senki nem gondolta, hogy már tudni is fogjuk az eredményt, hogy ez a vacsora egyúttal ünnepi vacsora lesz, hát ehhez képest szárnyalt is a kis csapat hangulata, mert a győzelem boldogsága ezerszeres, ha szerető szurkolók, jóbarátok körében ünnepelhet az ember.

Amikor késő este búcsúzkodtunk, és sorra megöleltem, megpusziltam a lányokat, hölgyeket, azt éreztem, mintha Irene-nak nedves volna az arca. Megérintettem: csakugyan. Először nem is értettem. Nem hittem el. Pedig tényleg könnyes volt a szeme, és akkor még szorosabban öleltem át, s csak azt bírtam kinyögni, boldog vagyok, hogy ilyen barátom van, mit te… de akkor sem tudtam volna folytatni, ha jobban beszélek angolul, mert a torkom összeszorult, mert hajszál híján én is… sőt. Valószínű, hogy nem csak hajszál híján.

Hát ki vagyok én ennek a lánynak? Jó, fiatalasszonynak… a lányom lehetne… miféle rokonságnál is mélyebb kapcsolat ez? A pártfogoltja vagyok, az az idevetődött öreg fickó, akin ő segített… de ez, esküszöm, nincs benne az ő tudatában… csak az, hogy az Éváéknak, Ákoséknak sikerült. Most már itt fognak élni velünk, és mi gazdagodunk velük, és ők gazdagodnak velünk…

Talán csak egyszerűen megszeretett az idők során, úgy, ahogy csak egy ilyen igazán tiszta lélek tud szeretni…

Ezek, Irene örömkönnyei, minden menekültstátusznál, Kanada minden befogadó nyilatkozatánál fontosabbak.

Nekem.

Akkor is, ha végül nem is nekem szóltak. Hanem mind a kettőnknek: Évának és nekem. Sőt annak a belső örömnek, hogy érdemes tenni valamit másokért, hiszen eredménye van! És bár a könnyek Irene kedves arcán folytak végig, bár Irene volt a médium, az egész baráti kör érzéseit fejezték ki.

Egy nagy, békés ország juharleveleinek hívogató suttogását fejezték ki.

Ez volt az én befogadó passzusom.