Hát ez valóban kérdés, amit ez a mi kis közép-mongoloid kündünk, gyulánk vagy horkánk (Zsoltfajsztaksonyunk) a minap fölvetett a Vállalkozók és Munkaadók hangsúlyozottan szittyatudatú prominensei előtt. (Hun fuvarozók, avar építési vállalkozók, besenyő műköröm építők előnyben.) Itt valahol, ott valahol, négy-öt magyar összehajol, ahogy eddig is tudtuk, de mit tegyünk most, hogy maga a sámán fecsegi el legtitkosabb gondolatait? Lehet, hogy kimerült volt. Agyára ment a kétharmad. Túlünnepelték Tusnádfürdőn. Kevés volt a szalonna a rántottában, amit Kubatov várjobbágy sütött. De egyet nem tagadhatunk. Orbán most őszintén beszélt.

Legtitkosabb gondolatait osztotta meg velünk.

Persze az okfejtések a keleties, magyar ízlésre hajazó, „őszinte demokráciáról”, nemzeti egységekről, összefogásokról, „magyar utakról”satöbbi, nagyon is ismerősek. Átlag húszévente lép elő a ködből egy-egy álomlátó, energiahajigáló, talpmasszázs sorselemző, hogy kijelölje belső utunkat. Többnyire akkor (válságok, országcsonkítások, Mohácsok, száguldó inflációk idején), mikor tényleg nagyon szorít a kapca. Egyre kevesebb kumisz (lé) jut vitézeknek, hadnagyoknak, kürtösöknek és fegyverhordozóknak, miközben a gőgös Bizánc pöffeszkedve ül aranyán. Többnyire akkor, mikor a hazai komprádor burzsoázia exponensei (bányatulajdonos csemeték, szélesgáborok, közgép-lovagok) végképp úgy érzik, hogy megfojtja őket a Nyugat versenyre, érdekérvényesítésre, rációra (és naná, pénzre) épülő demokráciája. Mikor egyre kétségbeesettebben látják, hogy lemaradnak. Akkor jöhet a nagy összefogás.

Miniszterelnökünk gondolkodott felőlünk, történelmünkről, eredetünkről, Emese álmáról, Hunorról, Magorról, és erre jutott. Mi fél-ázsiai származékok akkor vagyunk pumpolhatók, alávethetők és átnevelhetők, ha közös akarattal létrehozunk „egy erős központi akaratot.”

Hogy kiben, miben testesül meg? Erre még gondolni sem merünk. És különben is, csigavér, „majd eljön az idő.” Igaz, ahogy a Sámán búsan mondta, „most még nem tartunk ott.” De egyről biztosak lehetünk: „az összefogás nem szándék kérdése, az összefogás erő kérdése”. Hogy mit értett ez alatt, azóta publicisták, sorselemzők és más okos tojások próbálják megfejteni.

Mi, származékok csak állunk és hallgatunk. Eljött a kalandozások kora.

A magyar rendőrség nem önerőből hülye, hanem mindig felső parancsra, ezt jó az elején leszögezni, mert mint mindenhol, Magyarországon is egy kőkemény szakma a bűnüldözés, és lehet bárki a belügyminiszter, a gyilkossági csoport akkor sem fog debil unokaöccsöket és protekciós idiótákat alkalmazni, ha erre erős elvárást érzékel felülről, ilyeténképpen a protekciós idióták közlekedési vállalatot kapnak vagy igazgatótanácsi tagságot, a rendőrségen pedig azok nyomoznak, akik szakmailag a legjobbak, és van esélyük rá, hogy felderítsenek egy ügyet.

Azért volt fontos ezt elénekelnem, mert mostanában mindenki a rendőrökön röhög.

Megszállják Ozorát, hogy géppisztollyal tartsák sakkban a hippiket, akik fesztiváloznak éppen, és annyi ellenállás várható részükről, amennyi egy álmából felvert afrikai fehérhasú törpesün esetében, aztán műveleti területté nyilvánítják Csókakőt, lezárják, de nagyon, se be, se ki nem lehet menni, Csókakő egy fél napig a vezető hír, miközben hírzárlat van, majd bejelentik, hogy azt a Gárda-avatást akarták megakadályozni, amelyik egy másik megyében volt, de legalább az időpont stimmelt, ha a hely nem is.

Még ugyanezen a napon a nemlétező Magyar Gárda ötödik születésnapját ünnepli a Hősök terén (a legfrissebb budapesti szlengben már Szájhősök tere), mintegy ötezer (más források szerint háromszáz) békés nyilas szimpatizáns gyűlik össze, hogy a jövő igézetében és a múlt fogságában kifejtsék, milyen nagyszerű dolog, hogy van egy Gárdánk, minek következtében azóta nincs az országban parlagfű, és minden katonasír olyan rendezett, amilyen egy nyugalmazott svájci vezérezredes íróasztalfiókja, szóval ezek összegyűlnek, mondanom sem kell, hogy legálisan, mert a betiltott Gárda születésnapját egy szabadországban meg lehet ünnepelni, és akkor jönnek az ellentüntetők, nagyjából háromszázan (más források szerint százan), a szemfüles rendőrség pedig kiszúrja, hogy az ellentüntetők között maszkosok is vannak, roham.

Hárman úgy döntöttek, hogy ezen alkalomból is kifejezik tiltakozásukat a PussyRiot bebörtönzése ellen, színes kötött maszkot húztak és tiltakoztak, de szerintem már megbánták, mivel ezen cikk megírásáig ők voltak csak, akiket elfogtak, rendőrautóba dugtak és előállítottak, miközben a maradék ötezer vidáman idézte fel a neonyilas közelmúlt feledhetetlen pillanatait.

Nemrégiben pedig hasonló személyzettel önfeledt pogrom zajlott Devecseren, ahol megjelentek a szélsőjobbos paramilitánsok, és szigorú rendőri felügyelet mellett terrorizáltak cigányokat.

Aztán ugyanez Cegléden.

Mondhatná az alulinformált kelet-amerikai olvasó, hogy milyen szörnyű ország az, ahol ilyesmik megtörténhetnek, biztos szarok a törvények, és minden elmebeteg szabadon garázdálkodhat az utcákon, arról nem is beszélve, hogy minden bizonnyal nincsenek is emberi jogok arrafelé (erre felénk), de ez egyáltalán nem igaz, maradt egy csomó jó törvényünk abból az időszakból, amikor a Fidesz még nem rosszalkodott az országgyűlésben, teljesen használható, európai törvények, amelyeket ha alkalmaznának, akkor nem lennének pogromok és nem a nyilasok ellen tüntetőket állítanák elő, csak valahogy ezeket a törvényeket nem használjuk.

Arra is van törvény például, hogy nem szabad alakzatban masírozni, aztán arra is, hogy aki valakit faji okokból terrorizál, az más büntetést kap, mint aki nyereségvágyból vagy szerelemféltésből bántalmaz, meg ezek a törvények valahogy össze is függenek, csak a rendőrség nem tartatja be őket, a bíróság nem alkalmazza, a nyilasok pedig röhögnek.

Nem arról van szó tehát, hogy mi egy elmaradott, tahó ország vagyunk a végen, ahol a madár se jár, illetve ha igen, akkor rohadtul megbánja, hanem arról, hogy a politika tolerálja, bátorítja és elnézi azt a magatartást, amit a törvény büntetni szorgalmaz, és a politikára odafigyel bíró és rendőr, mert a politika nyugdíjba küld, fizetést csökkent vagy simán elveszi a nyugdíjat és úgy küld nyugdíjba, ami csak olvasva abszurd.

Kétségtelen, hogy a rendőrök jelentős része maga is egyetért a szélsőségesekkel, de minden országban vannak náci szellemiségű rendőrök, ahogy szocialisták, melegek és homofóbok is, a törvények éppen azért születnek, hogy esténként nyugodtan pózoljanak neccharisnyában horogkereszttel a tükör előtt, de amikor szolgálatban vannak, akkor tartassák be azokat, még ha a szívük mélyén legszívesebben maguk is cigányokat vernének.

Ehhez kellenének a felelős vezetők, és persze a piramis csúcsán a kompetens belügyminiszter, aki nem tűr el semmiféle elhajlást, megremegést és bizonytalanságot, hanem vasakarattal, vaskézzel és vaskos megfogalmazással ráveszi embereit a dolgukra (miközben esténként egyébként ő is azt csinál, amit akar, nem sorolnám fel megint).

Letartóztatni három színes kötött maszkban tüntető polgárt rettenetes öngól, mivel már az eset estéjén tele lesz vele a sajtó, és nem csak a magyar, pedig nem hinném, hogy megint éppen szembemegyünk mindennel, ami normális és emberi, és hitet teszünk az orosz igazságszolgáltatás mellett, amelyik még Putyin tanácsadói szerint is vállalhatatlan ítéletet hozott a moszkvai punkcsajok ügyében.

De miért is ne hinném?

Ilyenkor látom, milyen igazságtalan a média, mennyire csalárd holmi az emberi emlékezet. Mert bár valóban Armstrong volt az első, aki a nagy sárga sajtra léphetett, mögötte ott volt a kolléga, Aldrin, a „törzsgépen” keringő társról, Michael Collinsról nem is beszélve, holott nélküle tényleg fuccs az utazásnak. És vajon kik voltak a többi Apolló utazás hősei?

De ilyenek vagyunk. Az emlékek között az első benyomás számít. Az első szerelem. Az első pofon. Az első holdraszállás.  Az első mondat, amelyet olyan gyakran idéznek (gondosan megtervezték ezt is persze), hogy jobb, ha le sem írom . Azaz hogy mégis ideírom. Mégiscsak az volt Armstrong védjegye. „Kis lépés egy embernek, hatalmas ugrás az egész emberiségnek.” Hátralévő életünkben már ez jut eszünkbe róla. Érdekes könyv volt a hold-hajósokról készült híres interjúkötet. Valami furcsa idegenség, távolság, mélabú sugározta be. Mintha az égi utasok nem érezték volna többé igazán otthonuknak a Földet. Nem érdekelte őket. Ha igen, elvágyódtak. Érthető. Nem akartak már földet, zsákmányt, részvény, nőt, pénzt, bankbetétet szerezni. Ez az ismerős űrhajósbetegség. Nem láttam olyan asztronautát – részeges, leépült roncsot, paralitikus öregembert –, aki ne álmodozott volna arról, hogy egyszer, csak még egyszer „megtörténik.”. Kopognak, hívják. „Magára lenne szükség Berci bácsi.”

Armstrong mellesleg fitt, fegyelmezett, jó előmenetelű sportember volt. Légierő, hetvennyolc bevetés Koreában, berepülő és vitorlázó-pilóta. Ez fegyelmezett életvitelt, korai fekvést, napi tíz fekvőtámaszt, relaxálást és stabilitást követel. Hajnal ötkor a legjobb kelni, mikor a néma horizont szegélyén fehéren földereng a Hold.

A felvételt őrzöm a számítógépen. Évente minimum egyszer megnézem. Mert jó látni, hogy huszonöt évvel Auschwitz, tizenöttel Kolima után az embernek még volt kedve ahhoz, hogy elmenjen a Holdra. Ugrándozni a finom, fehér porban, röpdösve élvezni az egyhatodnyi gravitációt. Szaladgálni, kavicsot gyűjteni. Nem félni emberek közé visszajönni. Azt a műsort a magyar tévé kivételesen élőben adta, a szpíker, emlékszem, Vitray volt. Hosszú szünetek, meddő várakozás, helykitöltőnek tudós magyarázatok. Soha annyira nem éreztem, hogy a „szocialista tábor” elvesztette a hidegháborút, s maga is elveszett. Most itt vagyunk. És tömegvonzás híján a fagyos űrben lebegünk.

Nyugodj békében Armstrong. Fogadjon be a néma űr.

A magyar médiában arról lehet olvasni, hogy Hende Csaba hadügyminiszter szerint az afganisztáni misszió teljesítése „már eddig is rendkívüli nemzetközi elismerést és presztízst szerzett Magyarországnak”, a NATO és az afgánok is nagyra értékelik a magyarok teljesítményét. Valóban, a talibán harcosoknak szimpatikus lehet a magyar misszió, de a NATO megítélése nem hízelgő, persze arról Budapesten nem lehet olvasni.

A magyarok Baglán tartományban teljesítenek szolgálatot, a szomszédos Bámiján tartományt pedig az új-zélandiak ellenőrzik. A kabuli amerikai nagykövet, Karl Eikenberry, aki mellesleg tábornok is, 2010-ben azt táviratozta Washingtonba, hogy a magyarok alig csinálnak valamit. Inaktívak, csak a minimumot teljesítik, nem csoda hogy a talibánok a magyarok által „ellenőrzött” területeken építették ki állásaikat, ott ugyanis nem zavarja őket senki, és onnan támadják az új-zélandi katonákat a szomszédos Bámiján tartományban.

Szekeres Imre egykori honvédelmi miniszter „rosszindulatú és alaptalan” vádaskodásnak nevezte Eikenberry kritikáját, és kijelentette hogy az amerikai tábornok, aki az afganisztáni szövetséges erők parancsnoka is volt, „nem értette meg a tartományi újjáépítési csoportok lényegét”, és „mindenáron harcba kívánta küldeni” a katonákat.

Most augusztus elején két új-zélandi katona életét veszítette, és hat megsebesült, amikor a talibánok megtámadták őket. Az új-zélandi sajtó azt sejtette, hogy a támadást meg lehetett volna előzni, ha a magyarok felszámolják a gerillákat az ellenőrzésükre bízott területen. John Key új-zélandi miniszterelnök szerint a magyarok nem járőröznek éjszaka, „lehet, hogy Budapesten igen, de Afganisztánban nem” – tette hozzá.

Szentirmay Klára a helyi tiszteletbeli konzul leteremtette Key miniszterelnököt, rosszindulatúnak minősítette szavait, és elmondta, hogy ő személyesen sértve érzi magát. Hende Csaba minisztériuma is nyilatkozott, szerintük ők éjjel-nappal járőröznek, fantasztikus munkát végeznek. Megszólalt Ruszin Romolusz ezredes is, ő a misszió parancsnoka volt, ő is felháborodottan utasította vissza a vádakat.

Augusztus 20-án a talibánok újra támadtak. Ekkor már három új-zélandi katonát öltek meg, köztük egy nőt. Az esetről a magyar sajtó szemérmesen hallgatott, viszont Ruszin ezredes az új-zélandi rádiónak azt nyilatkozta, hogy Baglán tartomány határvidékére (ahonnan a támadások kiindultak) ritkán jutottak el a magyar katonák. Jó, ha havonta kétszer (!) volt arra járőrözés, dehát nekik nem is az volt a feladatuk, hanem az újjáépítés.

Ezek után már csak egy angol nyelvű hír jelent meg arról, hogy a NATO parancsnokság kérésére jövőre kivonják a magyarokat Baglán tartományból. Úgy tűnik az öt új-zélandi katona halála megfeküdte a NATO vezetés gyomrát is, de  Budapesten mindezt Hende miniszter úgy kommunikálta, hogy „új fejezet kezdődik az afganisztáni szerepvállalásban”, a magyar honvédség sikersorozata folytatódik.

Az is furcsa, hogy Hende tiszteletbeli tagja a New York-i Polgári Körnek.  A Kör tiltakozott a Magyar Gárda feloszlatása ellen, valamint jó kapcsolatokat ápol olyan jobbikos politikusokkal, mint Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás. Morvai pedig az iráni vezetéssel is barátkozik, 2009-ben Teheránba látogatott, ott lelkes támogatásáról biztosította Ali Khamenei ajatollát.

Elcsodálkozom. Magyarország hadügyminisztere tagja annak a Polgári Körnek, amelyik Iránt támogató politikusokkal kokettál? Nem értek a hadügyekhez, de ez biztonsági kockázatnak is tűnhet, különösen akkor, amikor a NATO szövetséges magyar katonákat a talibánok megfékezésére küldték Afganisztánba.

Érdemes lenne erre is jobban odafigyelni Budapesten, mielőtt az új-zélandiak kezdenek el vizsgálódni az ügyben.

Hende Csaba szervezte a szélsőjobboldalt a Fidesz holdudvarába integráló polgári köri mozgalmat. Ennek kapcsán jutott el a New York-i szélsőjobboldalhoz is, akik a New York Polgári Kör nevet vették fel, és egyebek mellett a Magyar Gárda és a kuruc.info szimpatizánsai. Balról a második Hóka Ernő, jobbra Hende mögött Szilágyi Ákos, mindketten hírhedt szélsőjobboldali szélsőséges figurák.

Magyarország mindenkori miniszterelnökének meg kell adni a kellő tiszteletet, mert azzal az országot, a hazát és magunkat tiszteljük meg. Így van ez akkor is, amikor méltatlan a személy, de tiszteletünket a betöltött funkciónak adjuk, mert azt tiszteljük. Van azonban egy határ, amikor meg kell mondani, hogy a király meztelen. A miniszterelnöki székben olyan ember ül, aki nem méltó rá, és nem méltó a tisztségnek járó tiszteletre sem. Orbán esetében nyíltan kell beszélni arról, hogy ki ez az ember. Nem bújhat meg a tisztség mögött egy mentálisan sérült bűnöző. Van egy határ, amikor annak a tisztségnek ártunk, amelyet egy ember betölt, ha nem beszélünk egyenesen. Orbán Viktor esetében elérkezett az idő, hogy ne a miniszterelnöknek kijáró tisztelettel szóljunk róla, hanem magáról az emberről beszéljünk, hogy világosan álljon előttünk, kivel van dolgunk.

Beszéljünk hát az Orbán-gyerekről, aki kitalálta, hogy neki kell Magyarországon uralkodni, mert az neki jár. Eltűrtük, hogy ezért két részre szakította az országot, egymás ellen fordított férjet és feleséget, apát és fiát. Tudomásul vettük, hogy mesterségesen manipulálta a magyar pártstruktúrát, titkosszolgálati módszerekkel szétveretett pártokat, bekebelezett történelmi irányzatokat, felszámolta a lehetséges jobboldali riválisait. A legaljasabb módszerekkel tett tönkre pártokat és embereket, hogy egyeduralmat szerezhessen. Nem a demokratikus versenyben akart győzni, hanem a demokratikus verseny felszámolásával. Hagytuk, hogy ezt megtegye a jobboldali pártokkal, majd megtörtént, amire gondolni sem mert senki, hogy ugyanezt megteszi a baloldalon. Hasonló módszerekkel és aljas eszközökkel belülről szétverte az MSZP-t, a párton belüli embereivel manipulálta a pártot. A legerősebb baloldali pártot a megszűnés szélére juttatta, és a koalíciós partnerével való szakítás után szinte lenullázta a pártstruktúra másik oldalát is. Mindez a demokrácia és az alkotmányosság elleni durva merénylet.

Az akkori kormányzat tátott szájjal nézte, hogy futballhuligánokat és szélsőjobboldali csoportokat uszít a demokratikus rend ellen, akik csatatérré változtatták Budapestet, és felgyújtották a fél várost. 2006. október 23-án puccsal próbálta megdönteni a törvényesen megválasztott demokratikus kormányt. Szándékosan a zavargások és a rendőrség várható összecsapásának helyszínére szervezett nagygyűlést, hogy tömeget biztosítson egy kaotikus állapot létrehozásához, és a demokratikus kormány utcán történő leváltásához. Azt hirdette, hogy a nép elkergetheti a választott kormányt, ha nem neki tetsző módon kormányoz. Ilyen lehetőséget és felhatalmazást a magyar alkotmány és a közjogi helyzet nem ad. Orbán a tévészékház ostromától kezdődően a köztársaság ellenfeleinek oldalán állt, a törvénytelen zavargásokat támogatta és élesztette Sólyom László köztársasági elnökkel együtt, aki nem bűnözőknek, hanem „erkölcsi forradalmároknak” nevezte azokat, akik a törvényes rend ellen erőszakkel felléptek, rendőrökre támadtak és antiszemita szózatokat intéztek, a kivégzendők listáját lámpaoszlopokra ragasztva.

Mindezt tétlenül nézte a törvényes hatalom, és Orbánt nem vette őrizetbe akkor sem, amikor a rendőrség által törvényesen felállított kordont párttársaival együtt lebontotta. A képviselő mentelmi joga nem bűncselekmények elkövetésére jogosít fel, hanem zaklatástól kíméli meg a képviselőket. Az ország szó nélkül tűrte, hogy Orbán a legnagyobb hazugságokkal manipulálja a közvéleményt mindenféle következmény nélkül. Ötmilliárd forint közpénzből olyan népszavazást rendezett, amiről nem lehet népszavazást tartani. Az Alkotmánybíróságot manipulálta és befolyásolta. Az eredmény zűrzavar és káosz. Saját puccskísérletéből a rendőrök elleni hajsza lett, és olyan propagandát folytattak a történtek meghamisításával, amelyre csak a náci Németországban volt példa Hitler hatalomra jutása előtt. Magyarország szótlanul nézte, hogy Orbán kineveljen és felhizlaljon egy szélsőjobboldali náci pártot, amely a rasszizmus és a nácizmus mérgével megfertőzte Magyarországot. Orbánt ezek a szélsőjobboldali érzelmek és gyűlölködések repítették a kétharmados hatalomba. Azóta is a szélsőjobb programját valósítja meg. Rendszerének alapja ma is az antiszemitizmus, amelyet a népben elhintettek, és amelyre építve „szabadságharcot” hirdetett az általuk „zsidónak” tartott demokratikus Nyugat, pénzvilág, kapitalizmus és parlamentarizmus ellen. Szótlanul tűrték a magyarok, hogy senkitől nem kapott felhatalmazás alapján Orbán felszámolja a demokratikus alkotmányt, és egy fasiszta rendszer alapjait tartalmazó hamis alkotmánnyal váltsa fel. Ezért már most is börtönben lenne a helye. Azt is megtehette, hogy elfoglalta a közmédiát, goebbels-i pártpropagandára használja az adófizetők pénzén működő elektronikus sajtót. Minden további nélkül elrabolta az egész ország nyugdíj-megtakarítását, és ahhoz senkinek nincs köze, hogy azt a pénzt el is verte. A gazdaság romokban, gyerekek éheznek, Orbán pedig milliárdokért futballstadionokat építtet a hóbortja miatt, mint egy Néró.

Az is hagyján, hogy évek óta hallgatjuk a populista és primitív szövegeit, ahogyan elmegy az infantilis talpnyalóival Erdélybe, és Mórickaként megfejti a világfolyamatokat. Minden évben új világkorszak váltásról hadovál, amerre éppen a feje áll. Miután útjában áll a demokratikus Nyugat az abszolutisztikus monarchia kialakításának, Magyarországot szembefordította azzal a Nyugattal, amelytől a szabadsága, a jóléte és a biztonsága függ. Lejáratta az országot az IMF körüli bohóckodásokkal, paprikajancsik ostoba nyilatkozataival az egekbe verte a forint romlásával a devizában eladósodott polgárok adósságait, földönfutókká tett családokat. Eközben szervezett bűnözői csoportjaival nyúlják le az éhező emberek elől az életet adó földeket, rabolják le a költségvetést, lopják szét az államot. A Közgép nevű pénzszivattyú közpénzt transzformál a zsebekbe. Megengedhette még azt is magának, hogy a maffiája átvegye a legfontosabb minisztérium irányítását, ahonnan százmilliárdokat dózerolnak ki. Azt is eltűrte a bamba nép, hogy egy érettségizett háztartásbeli Lászlónét tegyenek oda miniszternek. Stílusosabb lett volna, ha Overdose-ból csinál minisztert. Eközben mindezt egy beszédhibás politikai prosti szőke nő magyarázza, a legostobább demagóg hazugságokat szajkózva, mint egy eszelős, és egy gerinctelen majom, akiből azután Magyarország szégyenére külügyi és külgazdasági államtitkárt kreált. Az ország pedig nem veszi észre, hogy kigúnyolja, megalázza ez a felcsúti futballpálya gondnok. Az afrikai banánköztársaságok ehhez képest mintademokráciák.

Eközben az ország népe és megmaradt demokratikus sajtója úgy tesz, mintha nem történt volna semmi. Bizonygatják, hogy ez demokrácia, kicsit hiányos, de az. Senki nem nevezi nevén sem az embert, sem a rendszert, amelyet felépített. Civilizált ország abban a pillanatban kergette volna el, amikor a demokratikus választás után bejelentette, hogy új rendszert épít. Senki nem kérdezte meg, hogy „kezét csókolom, hát ki ez a felcsúti pöcs, hogy ezt megengedheti magának? Ki adott neki erre jogot? Mit képzel magáról?” Ehelyett úgy bántak vele, mint egy demokratikus ország államférfijával szokás, miközben ő felhatalmazva érezte magát arra, hogy elvegye egy nép alkotmányát, köztársaságát, nyugdíját, sajtóját, a demokráciáját, az emberi jogait, a cégét, a munkahelyét, az egyházát, az iskoláját, a kórházát, a jövőjét. Százezrek hagyták el az országot, elmenekülnek a tehetséges fiatalok, az alkotni képes intelligencia. Az országot közmunkára és diplomás lapátosokra építi egy elmebeteg a 21. században, amikor olyan telefont használok, amellyel a világ bármely pontjával mozgóképpel beszélek, és figyelmeztet, ha eső lesz. És nincs senki, aki azt mondaná, hogy emberek, ne legyünk már ennyire hülyék, rázzuk meg magunkat, ne legyünk már ilyen gyávák, jöjjünk ki az igézet alól, és legalább dajcstomival kérdezzük már meg, hogy ki ez a f..sz, aki ezt megteheti velünk, és miért is vagyunk mi kötelesek ezt eltűrni?

Nevetséges, hogy ivarérett felnőtt emberek, akik értelmiséginek mondják magukat, abban a tévhitben ringatják egymást, hogy majd választáson legyőzik és leváltják azt az embert, aki tíz éve mindent elkövetett azért, hogy ebbe a helyzetbe kerüljön, és abból soha többé ki ne essen. Még az sem tűnik fel senkinek, hogy a választási törvény kizárja, hogy bárki legyőzze, hogy a határon túliak szavazatait úgy számolhatják majd, ahogyan akarják. Ez az ország bolondot csinál magából, amikor eljátssza, mintha minden rendben lenne. Nem tűnik fel, hogy néz ki ez az ember a fotókon? Amerikában minden ilyet nagyon néznek, és a legkisebb jelre azonnal reagálnak. Beteg vagy személyiségzavarban szenvedő ember nem vezethet országot, nem játszhat milliók életével. Pedig látszik, hogy ez az ember mentálisan alkalmatlan, hogy néha eltorzul a feje, időnként olyan benyomást kelt a vérben úszó szemeivel, mintha súlyos alkoholproblémái lennének, és messziről látszik, hogy zabál, mint egy disznó. Minden jel arra utal, hogy súlyos belső zavarokkal küzd, nem egy fegyelmezett, összeszedett ember, aki birtokolja a képességeit, és van fogalma a külvilágról. Egy eszelős pali kóvályog itt, ti pedig a puskaporos hordón ültök, miközben ez bepálinkázva imbolyog a gyufával a kezében. Nem engedném még a volánhoz sem ülni.

De eddig lehetett azt mondani, hogy nem tudtuk, kivel állunk szemben. A baltás gyilkos kiadatása után ilyen mentség nincs többé. Aki ezt a lépést megtette, az nem normális. Annak nemcsak minimális erkölcsi érzéke nincs, az nemcsak nagy ívben leszarja a törvényeket és a jogot, az nemcsak egy dilettáns, tehetségtelen idióta, nem csupán egy ökör, hanem egy közveszélyes elmebeteg. Nem szidalmazom ezt az embert, hanem nagy együttérzéssel diagnózist állítok ki róla. Ennek a palinak az a mániája, hogy neki kell élete végéig Magyarország miniszterelnökének lenni, mi pedig kötelesek vagyunk ezt tudomásul venni, különben a náci haverjaival ránk gyújtatja az országot. Ez nemcsak egy szélhámos strici. Az is. Nemcsak egy tolvaj bűnöző. Nem csupán egy puccsista, aki megfúrta a Magyar Köztársaságot, és magáncélra megőrzésre hazavitte. Nemcsak egy marha, akinek annyi esze nincs, mint egy hónapos csibének. Hanem ez az ember életveszélyes, közveszélyes őrült, bolond, aki vérengzést és háborút képes kirobbantani a Kaukázusban. Aki pénzért a világ szeme előtt képes egy baltás gyilkost szabadlábra engedni, hogy azzal úgy megalázzanak egy országot, hogy az kénytelen megszüntetni a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal. Belegondoltatok már feleim, hogy miket beszél ez az eszelős a Közép-Európai birodalomról? Arra mindig csak legyintetek? Ne legyintsetek, ennek a sötét gazembernek már a fejében vannak a tervek, és ha ti továbbra is eljátsszátok a hülyét, akkor meg is csinálja. Vegyétek már észre, hogy nincs tovább mit hazudni, szépíteni, ez az ember egy komplett elmebeteg, immorális idióta, köztörvényes bűnöző, politikai szélhámos, dilettáns, náci eszméket hirdető kalandor, aki elveszi és tönkre teszi az életünket, a gyerekeink életét, és megszűnéssel fenyegeti egész Magyarországot. Legalább ne csináljatok úgy, mintha ezt nem látnátok. Ha nem lehet mit csinálni, legalább annyit őrizzünk meg a méltóságunkból, hogy úgy bánunk vele, amit megérdemel. Ki hitte volna, hogy meglehet csinálni Trianont? És meglehetett. Akkor is ugyanezen az úton jártak a politikai katolicizmus antiszemitizmusa mentén, a fasizmus és nácizmus között ingadozva. Miért gondolja bárki, hogy ha ezt még egyszer előadjuk, akkor nem lehet elveszítni a maradék egyharmadot is, ha a világ békéje és nyugalma ezt kívánja?

De ne higgye senki, hogy az áldozatok nélküli lesz. Orbán Viktort már ma sem lehet vérfürdő nélkül leváltani. A vérfürdőt nem mi okozzuk, demokraták, hanem a mi vérünkben fürdenek azok, akik nem engedik, hogy ezt az elmebeteg, szentkoronás, papos, turulos, pogány, rovásírásos, horthysta, fasiszta hatalmat bárki demokratikusan leváltsa. Ha ez az ámokfutás minél tovább tart, annál nagyobb lesz az ára. A nemzeti együttműködés rendszerének békefenntartó csapatok vetnek majd véget, és ez a banda Hágában végzi, ez nem vitás. Nem lehet más a vége. Nincs kivezető út, mert egy elmebeteg minden kivezető utat felszámolt.

Aki a mostani történet után azt mondja, hogy minden mehet ugyanúgy tovább, mert egy vezetésre alkalmas miniszterelnöke van az országnak, az vagy hazudik, vagy hülye. Puskaporos hordón ücsörög az ország, és kiszolgáltatva figyeli, hogy a különböző vegyi folyamatok milyen eredményt dobnak ki egy komplett őrült fejében. Ezért kellett volna két éve ordítani mindenkinek torkaszakadtából, mert akkor még lehetett volna tenni valamit. Egy biztos, hogy a demokrácia és a szabadság hívei nem folyamodhatnak erőszakhoz. Az erőszak monopóliuma az őrült kezében van. Használja is majd, ha szüksége lesz rá. Azt tetszenek tudni, hogy most miért ilyen puha a diktatúra? Mert nincs szükség az erőszakra. Csak ezért nincs.

Nem lehet mesterségesen elégedetlenséget szítani és az utcára hívni az embereket. Úgysem mennek. De ha egyszer megértik, hogy milyen helyzetbe kerültek, akkor be kéne fejezni a gitározgatást. Üvölteni kell, és úgy vonulni, hogy beleremegjen a föld. Nem megijedni a náciktól, bár arra lehet számítani, hogy ha kell, ezek képesek lennének a nácikat ráereszteni békés tüntetőkre. De ha leáll az élet mindenhol, ha megbénul az ország, és harsog az „Orbán takarodj”, akkor a világ talán figyel majd arra, hogy Magyarországon ne a tömegsírokat kelljen kiásni, hanem még előtte megakadályozni a vérengzést. Arra kell stratégiákat kialakítani, hogy minél kevesebb legyen a halálos áldozat.

Ennek az embernek meg kell mondani, hogy elég volt. Vegye fel a kényszerzubbonyt, költözzön be egy jó intézménybe. Amit mi csak tükör által homályosan látunk, azt a Fideszben színről színre látják. Vajon lesz-e valaki, aki azt mondja, hogy egy beteg elmét nem szolgál tovább, és megérti, hogy amit ez az őrült beszélt a belső ellenségről, a magyarellenes idegenszívűekről, csak azt a célt szolgálja, hogy magához láncolja az övéit, és megakadályozza a dezertálást. Történelmi szerep hárul arra a néhány emberre, aki belülről megmondhatná az elszabadult hajóágyúnak, hogy itt van vége. Vagy észhez tér (amiben nem hiszek), vagy eltakarodik. Ez lenne a legbékésebb és a legkevesebb áldozattal járó megoldás.

Hogy én hiszek-e ebben? Nem. Szerintem a tragédia bekövetkezik, rohan az ország a vesztébe. És ha így van, akkor az azt jelenti, hogy tragédia nélkül nem tanul. Mit ajánlok? Mindenki imádkozzon, tartson bűnbánatot a holokauszt, az antiszemitizmus, a rasszizmus, a gyűlölködés, a történelmi bűnök miatt, amelyek átkot hoztak erre az országra, és amit ott folytatnak, ahol abbahagyták.

Hátha megkönyörül mégis az Isten. Én nem könyörülnék meg, de Isten Ninivén is megkönyörült. Viszont azok zsákba öltöztek és homokot szórtak a fejükre. A pusztulásra ítélt Ninive morális érzéke nagyobb volt, mint Magyarországé. Miben lehetne akkor reménykedni? Semmiben.

Emlékszünk még a szovjet pártfőtitkárok időszakára, amikor nem volt szabad érdeklődni Brezsnyev elvtárs hogyléte felől. Amikor pedig a Párt magától tudatta, hogy Csernyenkó elvtárs jól van, akkor a testvéri szocialista országokban már készítették elő a gyászindulókat és a drapériákat, nagyobb lapok szerkesztőségeiben betördelve várta a halálhírt az előre elkészített nekrológ. Egyes források szerint legutóbb Észak-Koreában már mélyre hűtött állapotban várta a Kedves Vezető a feltámadást, amikor még örömmel tudatták, hogy mindenki kedvence jól van, borsólevest kért ebédre. De a nem halálos betegségeket is a legteljesebb titoktartás övezte, mert diktatúrákban a népnek azt a látszatot keltik, hogy természetfölötti tulajdonságai vannak a vezérnek, és ezek közé tartozik, hogy soha nem hal meg, a betegséget neveti, és ha túl magasak a hullámok, akkor parancsol a tengernek.

Demokráciában az emberek azt gondolják, hogy a négy évre választott ember is ember. Legalább is az volt előtte, még inkább az lesz utána, ha a közte levő négy évben ő maga nem is gondolja ezt, és próbálkozik esőcsinálással. Orbán Viktorról régóta járnak városi legendák, hol titokzatos osztrák, hol még titkosabb svájci szanatóriumokban és klinikákon kezelik. Ezeknek már csak azért sem kell hitelt adni, mert másik oldalon a szegény népnek az a része, aki nem kedveli valamelyik kedves vezetőt, hajlamos arra, hogy halálhírét költse, általában halálos betegségek szörnyűségeit vizionálja. Vágyait fogalmazza meg. Magyarországon nagy hagyományai vannak, hogy elmebetegnek láttassák a másik oldal üdvöskéjét, mert az rosszabb, mint a halálos betegség híre. Halálos beteget sajnálni kell, egy bolondot pedig utálni, nem beszélve arról, hogy a halálos betegnek egy idő után meg kellene halnia, míg a bolond addig él, amíg akar. Ezért nemcsak Orbánról terjesztették, hogy elmebeteg, ugyanezt mondták a Fidesz hívei Gyurcsányra, és ettől mindkettő lehet egészséges.

Hanem megjelent augusztus 20-án egy beszámoló az ATV híradójában a parlamenti kitüntetések átadásáról. A háttérben állt Orbán Viktor, és gratulált a nyerteseknek, miközben a kamera akaratlanul leleplező képeket rögzített róla. A miniszterelnök enyhén szólva olyannak látszott, mint aki nincs magánál, ijesztő mozdulatokat tett a nyelvével, kényszeres szájmozgásokat végzett. A néző még azt is elfelejtette, hogy ez az ember elrabolta a nyugdíját, az egyházát, baltás gyilkosokkal üzletel, és csak nézte ezt még elég fiatal embert, ahogyan az arca elveszíti karakterét, és a nyelve minden igyekezete ellenére önálló életre kel, és a kígyókéhoz hasonlóan mozog. Először a részvét, majd vele együtt a felismerés kerítette hatalmába a nézőt, hogy ez a szegény ember esetleg tényleg beteg.

Ez korántsem biztos, de olybá tűnt. Méghozzá azért, mert ezek a kontroll nélküli mozdulatok diagnosztizált tünetek jellemzői. Ilyen mozgást egészséges ember szája nem végez. A jelenséget Tardive Dyskinesia néven azonosítja az orvostudomány, és hozzáértők egybehangzó véleménye szerint a felvételen látható mozdulatsor tagadhatatlanul e tünetegyüttesnek felel meg. Nem vagyunk orvosok, és praxisunkban ez lenne az első miniszterelnök, akinél ezeket a tüneteket azonosítanánk, ezért nem vállalkozunk arra, hogy a látottakról orvosi véleményt mondjunk. Annyit tudunk, hogy a Tardive Dyskinesia pszichiátriai kezelések során használt erős gyógyszerek mellékhatásaként alakul ki. Lehetnek más okai is, mint gyomortabletták használata vagy kábítószer, de a mi kedves vezetőnk nem látszik gyomorbajosnak, és nem úgy képzeljük, hogy a gyomrát gyógyszerekkel stimulálná házi pálinka helyett, ha az rendetlenkedik. Viszont a rizikófaktorok között található az alkoholfogyasztás, mint amely elősegítheti a száj, a nyelv és a végtagok ellenőrizhetetlen kényszerű mozgását pszichiátriai gyógyszerek fogyasztása esetén.

Mivel a nemzeti ügyek miniszterelnöke még csak ígérte, de megvalósítását nem jelentette be, hogy a demokráciát valamilyen hatékonyabb rendszerre cserélje, mi is tegyünk úgy, mintha demokrácia lenne. Az lenne a javaslatunk, hogy a Fidesz, a köztársasági elnök és a parlament (ez mind ugyanaz), intézzen kérdést a miniszterelnök úrhoz, és mély együttérzés mellett tudakolja meg, hogy milyen szereket fogyaszt, ha fogyaszt, milyen betegséggel kezelik, ha kezelik, és milyen néven nevezik azt a betegséget, amelynek kezelése hetvenéves fogatlan vénasszonyok szájmozgását idézi elő az ő esetében. Aztán kérdezze meg, hogy ez a betegség mennyiben korlátozza őt a hazát építő feladatai ellátásában. Esetleg kérdezze meg a miniszterelnök orvosát és gyógyszerészét a mellékhatásokról, úgymint esetleges háborúk kirobbantása, gyarmatosítók hallucinálása, baltás gyilkosok unortodox fogva tartása. Annyi biztos, hogy ha Amerikában ez a felvétel megjelenik, másnaptól ez a kép van az összes újság címlapján, minden tévéállomás vezető hírben közli a képsorokat, és szalagcímek kérdezik, hogy “Beteg az elnök?” Azonnal be kellene számolni a kongresszusnak, hogy milyen betegségről van szó, és a nyilvánosság elé kellene állni az igazsággal. A stúdiókban pedig szakértők magyaráznák a jelenség lényegét, a betegségek típusát és következményeit.

Hozzá nem értő ember azonnal azt teszi, ha elkezd köhögni, hogy beüti az internetes keresőbe, hogy „köhögés”. Ha valaki ugyanezt teszi a Tardive Dyskinesia esetében, akkor azt találja, hogy a lehetséges pszichiátriai betegségek között található a skizofrénia is. A skizofréniának különböző fajtái vannak, nehezen felismerhetők, súlyos paranoiás skizofréniával vezettek már egyesek államokat és háborúkat, míg Szálasi és mások soha nem tudták meg, hogy azok a nagy elméletek, amelyekről azt hitték, hogy a nemzet felemelését szolgálják, fel nem ismert betegsége tünetei voltak. Szálasit úgy akasztották fel, hogy azt hitte, Nemzetvezetőként egy eszme képviselőjeként hal meg, nem pedig az idejében meghozott diagnózis hiányában. Valamennyi diktátorról azt állapították meg, hogy a skizofrénia valamilyen fajtájában szenvedett, hatalom iránti vágya kóros paranoia és kisebbségi érzés következménye, a kiváló vezetői képességnek gondolt erőskezű vezetés a környezetével szembeni alapvető és kóros bizalmatlanságból fakadt. Az ilyen emberek környezete tudtán és akaratán kívül egy pszichiátriai osztály lakóinak életét játssza el, egész országok sem tudták azt, hogy egy kezelésre szoruló beteg téveszméinek és beteges reakcióinak játékszerei. Egy bolond eteti őket mindenféle ideákkal, hogy a nem diagnosztizált betegségének tipikus lefolyásának megfelelően hatalma alá hajtsa mindazokat, az egész külvilággal együtt, akiktől félt. Egy jó orvossal, idejében feltett kérdésekkel háborúkat és milliók halálát lehetett volna megmenteni.

Nem gondoljuk, hogy Orbán Viktor szörnyűséges dolgokra készülne, csak azt tudjuk, hogy a skizofrén betegek nem tudják, hogy mit tesznek, és azoknak mi lesz a következménye. Mániájuk hatalmába keríti őket, betegesen ragaszkodnak a hatalomhoz, és ha azt elveszítik, az állapotuk súlyos romlását idézi elő, amit aztán megbosszulnak, amikor azt tehetik. Ha Orbán Viktor szájmozgása mellé egy talpig úriember, egy konzervatív demokrata imázsa tartozna, akkor nem is gondolnánk úgy, hogy valami szentségtörés egészségi állapota felől érdeklődni, hanem baráti gesztus. Ő pedig köszönné szépen, és megmondaná, mi baja van. Nem is aggódnánk, hogy egy skizofrénnel állunk szemben, ha egy unalmas ortodox demokráciát vezetne. De mindaz, ami Magyarországon történik, ezzel a sebességgel végrehajtott nyelvmozgásokkal párosulva, komoly aggodalomra ad okot. Tegyünk tehát úgy, mintha demokrácia lenne, játsszuk el azt, mintha teljesen hülyék lennénk, és kérdezzük meg Orbán Viktort, nincs-e valami baj az egészségi állapotával. Demokráciában ez egy elfogadható kérdés. Aggódunk érte és még inkább magunkért. Egy demokráciában a polgároknak joguk van tudni, hogy az általuk megválasztott vezetők mentális állapota megfelel-e az elvárhatónak, de legalább egy mezőgazdasági traktoros jogosítványához szükséges szintnek.

Ha erre a kérdésre Orbán Viktor, vagy kedvenc szája, Selmeczi Gabriella ingerülten és elutasítóan reagál, esetleg közölné, hogy a miniszterelnök kicsattan az egészségtől, mint Brezsnyev 1982 novemberében, akkor nem is kell többet mondani, ajánljuk tanulmányozásra Mussolini, Hitler, az összes náci és kommunista diktátor pszichiátriai kórlapját. Majd egy szép Budapest matricát ragasztunk a bőröndünkre és a legelső hajnali autóbusszal elhagyjuk a nemzeti együttműködés területét. Minek is szaporítanánk a hullák számát, lesz abból elég nélkülünk is. Ha viszont a miniszterelnök kedves mosollyal fogadja a kérdést és a felé megnyilvánuló baráti érdeklődést, és azt válaszolja, hogy ő is ember, és van valami baj a gyomrával, a pálinka nem segített (most az egyszer), és valami rossz gyógyszert írtak fel neki, ami ilyen kellemetlen tüneteket okoz, akkor baráti kezünket nyújtjuk, jobbulást kívánunk, megadjuk az orvosunk számát, és valami nagy projektbe kezdünk a Velencei-tó partján, esetleg kaszinót építünk.

De attól tartok, hogy nem így lesz. Ha rajtunk kívül bárki más merészeli a miniszterelnök grimaszai alapján az állapotát firtatni, akkor iszonyú indulatok és köpködés indul el, a gyalázkodás soha nem látott méreteket ölt. Ez pedig biztos jele, hogy a skizofrén paranoia által mozgatott ember már mozgatja azokat a tömegeket, amelyeket nagy elődei. Ebben az esetben csak azt tudjuk ajánlani, hogy usgyi, amíg lehet. Magyar embernek nagy rutinja van felismerni az ilyesmit, mert sok ilyet látott. Egyesek már összefüggésbe hozták Orbán augusztus 20-i állapotával azt, hogy délelőtt nem jelent meg a zászlófelvonáson, a parlamentben nem mondott beszédet, csak a háttérben meghúzódott a száját nyalogatva. Ebből azonban arra lehet következtetni, hogy máskor is kerülhet olyan állapotba, amikor nem léphet a nyilvánosság elé, de augusztus 20-án teljesen eltüntetni nem lehetett. Ez felveti a környezete felelősségét.

Félreértés ne essék, ha Orbán Viktor beteg, akkor gyógyulást kívánunk, együttérzésünket fejezzük ki a családjának, és boldog hosszú életet kívánva kísérjük tekintetünkkel, amint rokkantnyugdíjba vonul, és felveszi a maga által hozott törvények alapján a járandóságát. Magyarországnak az lenne a legjobb megoldás, ha ettől az embertől úgy szabadulna meg, hogy egészségi állapota miatt kénytelen visszavonulni. Ezzel még nem oldódna meg minden probléma, itt maradna utána az ordas eszmékkel fertőzött tömeg, a borzalmas pártja, de ha nincs egy karizmatikusnak hitt skizofrén beteg az élen, akkor a felépített diktatúra összeomlik. Egy diktatúra mindig egy diktátor köré épül. Diktátor nélküli diktatúra nincs tartósan. De ha Orbán valóban beteg, és a betegsége tipikusan megfelel azok betegségének, akik országokat és a világot döntötték romba, és az egész eddigi rendszerépítő munkája mögött ez a skizofrénia áll, és nem hajlandó távozni, akkor annak súlyos következményei lesznek. Ezt a betegséget még olyan erős gyógyszerekkel sem lehet teljesen megfékezni, mint amilyenektől úgy pörög az ember nyelve, mint Orbáné. Ebben az esetben ne bagatellizálja senki azt, amit a két szemével most látott.

De ne szaladjunk előre. Egyelőre szerezzünk bizonyosságot. Meg kell kérdezni nagy tisztelettel a miniszterelnök urat, hogy mi az, amit a felvételen láttunk. Van-e valamilyen betegsége, kezelik-e bármilyen pszichiátriai problémával, és milyen gyógyszereket szed?

Amíg a válasz megérkezik, időtöltésnek javasoljuk ennek az írásnak az olvasgatását: Diktatúrák életrajza. Jó szórakozást!

Kíméletlen amerikai nyomás alatt állnunk. Önök, a távoli júeszében nyilván örülnek a nemzeti gloire eme csalhatatlan megnyilvánulásának. Mit nekünk abolició, rabszolga felszabadítás, alkotmány, a vadnyugat meghódítása, Csingacsgug, a Hitler feletti győzelem, Hollywood, Coca Cola, hamburger, holdraszállás vagy Elvis. Orbán megfékezése az amerikai nép és a diplomácia világraszóló diadala. (Mellesleg: tényleg annak tartanám.)

A bombahírt Lázár János, miniszterelnökséget vezető államtitkár tette közé, és nekünk, magyaroknak felér egy fegyverletétellel. Az amerikai diplomácia aktív fellépésének, a kormányzatra gyakorolt kitartó nyomásnak is köszönhető, hogy mindeddig megkímélte Gyurcsányunk személyét, szélesebb értelemben a korrupció vizében feredőző volt kormányzópártot. Ennek köszönhető, hogy Gyurcsányt – népünk vágya ellenére – máig nem vitték el a fogdmegek, szabadon jár-kel, grasszál a csontra fosztott hazában.

- C’est la vie – jelzi Lázárunk széttárt karral. Nem teljesülnek legszebb álmaink. Amerika erős, romlott és hatalmas, megvédi hű lakájait.

A dolog egy percig kínosnak látszott. A tetten ért amerikai diplomácia „értetlenségének adott hangot”, Martonyi külügyér „nem hallott még ilyenről”, a magyar kormány „közelebbről nem ismeri a tényeket.” Talán egy előkelő Szabadság téri fogadáson hangzott el a kemény hatalmi szó: „Janikám, ne csesztessétek má’ azt a szegény Ferit.” Talán Clintonné instanciázott Miniszterelnök Urunknál Pesten: a Fletó apa, és ön is az, neki is van családja, hagyják őt futni. Talán a légierő mozgósított. Ha huszonnégy órán belül be nem szüntetik Gyurcsány bizgatását, felszállnak az F-16-osok.

Lehet. Lázárunk hallgat. Végül is nem könnyű kijönni a sokéves verkliből, a folyamatos fenyegetőzésből, sejtetésből, célozgatásból és fogadkozásból, hogy, „ha nyerünk, majd elkapjuk a frakkját.” És a történet valóban kínos is. Olyan Csongrád megyeies. A gyermeteg locsogás Lázárunk diplomáciai kifinomultságát, karakteres szókimondását dicséri. Így vezet egy poros, mezővárosi polgármester, egy dél-alföldi kisbíró útja az Alpesek csúcsaira. Értől az Óceánig. A kellemetlen ebben csak az, hogy volt kitől tanulnia. Főnöke egyben szellemi mentora. Ami tragédia.

Tekintsd komédiának, s mulattatni fog.

Hoffmann Rózsa újabb nagyszerű ötlettel óhajtja megreformálni a közoktatást. Ezúttal az iskolaköpeny viselése került szóba. Hogy elfedje a társadalmi különbségeket… Amelyek mintha épp a mostani rezsim alatt nőttek volna behozhatatlanul jelentősre. A köpeny alatt minden elfér?

A Figyelőnet híre szerint az iskolaköpeny kötelező bevezetésével kapcsolatban az oktatási államtitkár azt nyilatkozta, ilyen rendelet egyelőre nem készül, de egyáltalán nem kizárt, hogy lesz. Hozzátette, ha bevezetik, azt alapos felmérés előzi majd meg.

Hoffmann Rózsa hangsúlyozta: ő személy szerint egyértelműen támogatná a kötelező köpenyviselést, az ugyanis egyrészt az iskolához, közösséghez való tartozást, a fegyelmet erősítené, másrészt olcsóbbá tehetné a gyerekek ruházkodását is. Hozzátette: ha a köpenyviselés kötelező lesz, azt az állam is támogatja majd valamilyen módon, hiszen, ha a közoktatás ingyenes, az államnak az eszközöket is biztosítania kell hozzá.

Egy biztos, az államnak sokba kerülne, a köpenykészítőknek pedig nagy üzlet lenne egy ilyen intézkedés. Az idei tanévet közel 1,3 millió tanuló kezdte meg. Egy köpeny átlag 3 ezer forintba kerül. Azaz közel 3,9 milliárd forintjába kerülne egy “minden gyereknek iskolaköpenyt”-akció. A nagyságrendet jól jellemzi, hogy az a mindennapos testneveléshez hiányzó tornatermekre szánt pénz egyharmada.

Ha sejtésünk nem csal, a 100 évre titkosított, zárt, meghívásos pályázaton majd nyilvánvalóan Fidesz-közeli cég fog nyerni. De hát ez egy ilyen ország.

Ahol egyenfejű, egyenruhás, egyen-világnézetű embereket óhajtunk nevelni.

Az én korosztályom iskolaköpenyes világban nőtt fel. Egy dolgot atombiztosan megtanultunk: gyűlölni a kötelezőket. Biztosan a fegyelem eszköze az erőszak (erőszak az ízlés ellen). De ezt a generációt már nem lehet megerőszakolni. Remélem.

A Fidesz a maga részéről lezártnak tekinti az azeri ügyet – böfögte valamelyik biorobot az elé dugott mikrofonba, és ezzel végre megismerhettük Orbán Viktor álláspontját arról az apró diplomáciai bakiról, minek keretében egy baltás gyilkost átpasszoltunk Azerbajdzsánnak, némi készpénz ellenében.

Finom kis fordulat, ízlelgetni való kifejezés, „a Fidesz a maga részéről lezártnak tekinti”, érdemes csócsálni, forgatni a szánkban. Értelmezni felesleges, mert egészen pontosan a következőt jelenti: már megint akkora baromságot csináltunk, hogy beszélni sem vagyunk hajlandóak róla, mivel szavunk hazugság lenne vagy ostobaság, esetleg ostoba hazugság, tehát durcásan a fal felé fordulunk és megpróbáljuk rákenni Gyurcsány Ferencre.

Sunyi, sötét módszer, de mit is várhatnánk sunyi és sötét politikusoktól?!

Lezártnak tekintik.

Biszku Béla a maga részéről lezártnak tekinti az 56-os megtorlásokat (1963), Hermann Göring a maga részéről lezártnak tekinti a holokausztot (két nappal a nürnbergi per kezdete előtt), a japánok a maguk részéről lezártnak tekintik a II. világháborút (Pearl Harbor után fél órával), Kádár János a maga részéről lezárnak tekinti a Nagy Imre-ügyet (1957).

Lehet-e azonos politikai közösségbe tartozni olyan emberekkel, akik simán szemen köpik magukat és nemzetüket, ha lehetőség kínálkozik, hogy egy idióta, de gazdag állam némileg korrigálni hajlandó azokat az irtózatos hibákat, amiket gazdaságpolitikájukban elkövettek?

Mikor jön el az a határ, hogy a Fideszt körön kívülinek kell tartanunk, mert már nem csak tehetségtelenül kormányoz (volt már ilyen), nem csak arra használja fel hatalmát, hogy szétbarmolja a demokráciát, hanem a nevünkben olyan aljasságokat követ el, mint az azeri baltás gyilkos szabadon engedése?

Lehet röhögni Matolcsyn, lehet sajnálni Lázár Jánost, de mi van akkor, amikor eladnak egy elítélt mészárost Azerbajdzsánnak, mert pillanatnyi érdekeik úgy kívánják, legalábbis ezt mondja valamelyikük, aztán csak néznek, hogy felpezsdül a világ?

Nem teszek úgy, mintha tudnám, nem is az én dolgom megmondani, de az egészen biztos, hogy ezek után nem szívesen fognék kezet fideszes politikussal, nem szívesen tekinteném őket nemes ellenfélnek, ha a következő választásokon le kellene győznöm őket, és nem is örülnék, ha együtt sétáltatnánk kutyát, mert ez már nem vicces, ez már nem egy elkényeztetett és rohadt gazdag ötéves gyerek tombolása a játékboltban, hanem igazi, jellemtelen és becstelen eljárás, ami nemhogy Európára nem jellemző az utóbbi párszáz évben, de Afrikában és (fél)Ázsiában is nagyon kellene keresgélni a történelemkönyvekben, hogy példát találjunk rá.

Ilyen üzleteket pszichopata senkik kötnek mocskos utcasarkokon, aztán még el is büszkélkednek vele, de ők ettől pszichopaták, egy kormánynak pedig legalább nyomokban tartalmaznia kellene becsületes embereket. Nem mindenki, nem mindig, de néha valaki felcsattanhatna, hogy elég, legalábbis most, legalábbis ebből nagyon elég, és gondoljuk meg még egyszer, mit csinálunk és miért.

Meggyőződésem volt, hogy az Orbán-kormány nem a gonosz lakhelye, nem egy lepattant vámpírfészek, ahol a rossz jó és a jó rossz, de akkor miért nem hallom azok szavát, akik undorodnak az efféle üzletektől, akik láttak már üzletet és ismerik a diplomáciát, hallottak külpolitikáról, valamint meg tudják különböztetni a nemzeti érdeket Orbán Viktor személyes érdekeitől?!

Ennyire félnek, ennyire fogva vannak?

Mindenkiről van egy papír a Belügyminisztérium valamelyik fiókjában, mind sikkasztók, pedofilok, drogfogyasztók vagy csak annyira trágya alakok, hogy a havi fizetés mindent felülír?

Ahogy egy kommentelő írta valamelyik cikk alatt: a kormány az első adandó alkalommal elárult egy keresztény országot egy muzulmán állam kérésére, még csak nem is hezitált, a pénz az pénz, a keresztény erkölcs pedig keresztény erkölcs, kéretik nem összekeverni a kettőt.

Még aznap bejelentették, hogy az erkölcsi oktatás már az általános iskola első osztályától kötelező lesz, kicsit össze kellene hangolni a bejelentéseket, mert már röhögni sincs kedvünk.

Kedves nebulók, leendő szavazópolgárok, aranyos elsősök! Ma az erkölcsről fogunk beszélni nektek, és Rózsa néni vagyok, és abban a kormányban dolgoztam, amelyik mindent megtett, hogy a világ jobb legyen, hogy a magyarok magyarabbak legyenek, és ne legyen rosszaság, hazugság és lopás sehol. Nincs fontosabb, mint a tiszta erkölcs, most tehát megtanuljuk, hogyan működik mindez a gyakorlatban. Fogjatok papírt és ceruzát, majd írjátok le szépen, hogy melyik családtagotokat mennyiért adnátok el egy másik államnak, melyik barátotokat passzolnátok el az ócskapiacon, ha eleget ígérnének érte! Puskázni nem ér, arra ott van Hegyi-Karabah! Ne felejtsétek elolvasni az apró betűs részt, ahol – szigorúan törzsanyagon kívül – megtudhatjátok, kiktől és mikor védte meg a Fidesz Magyarországot a protestáns etika katolikusok számára átdolgozott parancsolatai alapján. Szex kizárólag házasság után, a drogok az ördögtől valók, magyar ember teli szájjal nem kérdez, mert ki lesz rúgva.

Márpedig a mi szánk mindig tele van, erről a kormány gondoskodik.

Már hónapok óta szeretném jelezni, hogy aki a Kohányi Társaság tagdíját erre az évre még nem fizette be, annak már akkor is lejárt a tagdíja, ha egy évre fizetett elő. Elkészítettük a nyilvántartást, kinek mikor jár(T) le a tagdíja, és ezen a héten emailben kiértesítjük azokat, akiknek lejárt, Visszamenőleg nem kérünk senkitől semmit,hanem a mostani befizetéstől újítjuk meg a tagságot annyival, amennyi időre a befizetés történik.

Annak, hogy ezt halogattam idáig, két oka van. Egyrészt mutatja, hogy nem szeretek kérni, és ha nem szorulunk rá, akkor inkább nem kérem az önkéntes támogatásokat. De mostanában annyi támadás éri a website-ot, hogy valamit muszáj csinálnunk, és az pénzbe kerül. Emellett el kell mondanom, hogy a website azon kívül, hogy én ingyen csinálok mindent, még jelenleg is havi 600 dolláromba kerül (ami havi 130 ezer forint), és ezt saját zsebemből fizetem. De nem akarok panaszkodni, ezt én vállaltam, annak ellenére, hogy ebből nekem soha egy fillér hasznom nem lesz. Már gondoltam rá, hogy nálam sokkal gazdagabb emberek sem csinálnának olyasmit, ahol ingyen dolgoznak, és a saját pénzüket teszik bele, amiről tudják soha nem térül meg. De amikor belenézek az oldalba, nincs szívem bezárni. Látom, hogy sok embernek sokat jelent, és élvezem a társaságot. Nem fűtenek már engem hazafias érzelmek, mert nem látok semmi esélyt arra, hogy Magyarország a katasztrófát elkerülje. De ez egy kis sziget sokaknak, egy kis pihenőhely. Néha sajnálom, hogy nem tudunk csinálni egy igazi rendes hírújságot belőle. Nem szakmai okokból, mert amilyen a magyar sajtó, annak én megmutatni semmit nem akarok, és ezek között nincs mit szégyellni. Hanem az olvasók miatt, érzem, hogy szükségük lenne rá.

Tudom, hogy sokan nehezen élnek, ezért nem szívesen kunyerálok. Inkább azt akarom mondani, hogy nagyon megható nekem, hogy van 5-6 olvasó, akik minden hónapban óramű pontossággal fizetnek. Aztán vannak olyanok, akik már évekre előre kifizették a tagdíjukat, mert időnként küldenek egy-egy éves tagdíjat. Legszívesebben nyilvánosan mondanék köszönetet annak a néhány embernek, akiknek nevét rendszeresen ott látom a Kohányi Társaság vékony számlakivonatán. Csak azért nem teszem, mert vigyázok az olvasókra, titokban tartjuk mindenki kilétét. Van egy székesfehérvári fiatalember, akiről egy New York-i közös ismerősünktől tudom, hogy borzasztóan szegény, alig van mit ennie, és nekünk rendszeresen fizet adományokat. Amikor megmondtam a közös ismerősünknek, az nem hitte el, hogy abból a pénzből ez az ember hogyan tud még ennyit nekünk adni.

Tudom, hogy az online sajtó megélhetését azok rontották el, akik az online híreket ingyen adták, és hozzászoktatták az olvasókat, hogy ezért nem kell fizetni. Pedig előfizetés nélkül nem lehet újságokat fenntartani. Semmi nincs ingyen, de az emberek többsége csak kényszerből fizet, saját megfontolásból nem. Ez is megszokás, kultúra és társadalmi szocializáció kérdése. Nem hibáztatok ezért senkit, mert Magyarországon ehhez szoktak hozzá. Soha nem adtam volna én sem senkinek, ha nem látom azt, ami egy fejlett demokráciában van. De így előfizettem az ÉS-re, mert támogatni akarom, Mihancsik Zsófia cikkei miatt az éves előfizetés többszörösét adtam a galamus.hu-nak, és a Klubrádiónak csak azért nem fizetek, mert gyáva árulóknak tartom őket. De nagyon érdekes azt látnom, hogy a New York Public Radio, ami a legjobb adó Amerikában, kizárólag a civilek adományaiból él, és semmi állami forrást vagy pártadományt nem fogad el. A pártok és szervezetek nem egyformán közel vannak hozzá, mint ahogyan a magyar médiatörvény rendelkezett, hanem egyformán távol. Teljesen elválasztva, nem fogadhatnak el állami vagy politikai szervezettől adományt és támogatást, nem fogadhatnak el hirdetéseket, mert a hirdetések burkolt politikai támogatások lehetnének, hanem csak kizárólag az egyének, a hallgatók adományaiból élnek. Minden évben van egy-két hetes kampányuk, amikor folyamatosan kérik a rádióban az adományokat, és a világ legtermészetesebb dolga, hogy az emberek küldik az adományokat. Ez nem valami rendkívüli helyzet, hogy így tartsák meg a rádiót, hanem ez a természtes normális üzemmód. És az adományokból élvezett szabadságban fantasztikus minőségű rádiózást produkálnak. Aki hallgatja, használja, akinek fontos, aki számára ez nyújt valamit, annak természetes, hogy erre fizessen, adakozzon.

A kislányunkat rendszeresen hordjuk a New York Filharmonikusok gyerekeknek tartott koncertjeire, amit még Leonard Bernstein vezetett be. Ezért az adataink náluk vannak, és rendszeresen kapunk telefonokat, hogy a mai napon utaljunk át hol 500, hol 5000 dollárt a New York-i Filharmonikusoknak. Elgondolom, milyen támogatóik lehetnek, hogy ez így megy. És az amerikai emberek fizetnek, mert amit használnak, az másnak is pénzbe kerül, nem várják el, hogy az ő szórakoztatásukat, tájékoztatásukat valaki ingyen vagy saját pénzéből oldja meg, miközben ő lapul a szolgáltatás másik oldalán. Kicsit ebben a mentalitásban benne van egy ilyen baltás gyilkos kiengedése, még ha erre nagyon kevesen lennének képesek, akkor is. Sok kis megalkuvás vezet el észrevétlenül a teljes romlottsághoz. Nem várják az amerikaiak, hogy az állam az ő pénzüket osztogassa annak, akinek akarja. Mindenki tartsa el azt, ami neki fontos: az egyházát, a színházát, a zenekarát és az újságját. És ha így van, akkor magáénak is érzi, büszke rá.

Tudom, hogy Magyarországon nem így nevelték az embereket, hanem úgy, hogy ha lehet, akkor észrevétlenül húzzák ki magukat abból, hogy fizetni kelljen. Nem kárhoztatok érte senkit, csak sajnálom, hogy jó dolgoktól esnek el. Ha sokan fizetnek keveset, az több, mintha kevesen fizetnek sokat, és abban hihetetlen erő van. Megteremti a civil spirituszt, az önállóságot és az öntudatot, pontosan azokat a lelki tulajdonságokat, amelyek ahhoz kellenének, hogy ne lehessen egy Orbán-rendszert létrehozni. A bibliai keresztény etika nem arra épül, mint a pogány vallásos szokások, hogy lop a hívő, mert lop a pap, és együtt lopják meg az államot, végül az állam meglopja őket, és többet veszít mindenki, mint amit el tudott lopni. Ennek belátásához kell egy kis kollektív bölcsesség, tapasztalat. Amerika biblikus kereszténysége nem annyira vallásoskodó, inkább hisznek a bibliai alapelveket, hogy aki ad, az nem szegényebb lesz, hanem gazdagabb. Aki ad, annak adatik. Aki nem ad, még azt is elveszíti, amije volt. A magyarok ebben nem hisznek, és nem jut eszükbe, amikor elszegényednek.

Mindezt azért mondom el, mert az Amerikai Népszava olvasói nem átlagos magyarok, akiket Orbán félázsiaiaknak mond, bár talán egészen azok. Akik itt vannak, olyan emberek, hogy egy civilizált országban is tudnának élni, és ott megtanulnák ezeket a törvényeket és szokásokat, felismernék, hogy ez milyen jól működik. Érzésem szerint az elmúlt két év alatt, amióta ez a website működik, kialakult itt egy értékrend, egy összetartó, egymást ismerő társaság, és ezt nagy értéknek tartom. Lehet, hogy otthon nem érződik,de sok tekintetben amerikai módon gondolkodnak, a szabadság hívei. Ez nagy érték. És sokkal többre lenne képes a társaság együtt és külön is, ha az életnek ezen a területén is összefogna, összetartana, sajátjának tartaná és fenntartaná azt az újságot, amit fontosnak tart. Egyelőre azonban még ezen a szinten sem teszi, pedig igazából úgy kellene ennek működnie, hogy képes legyen igazi hírszolgáltatásra. Ez nem nekem hiányzik, én az egész nélkül megvagyok, hanem annak a közösségnek és az egyéneknek, akik idejárnak. Hacsak az állandó kommentelők, akik naponta használják huzamosan a lapot, befizetnék a havi egy sör árát, már normálisan tudnánk működni. Néha olvasom, hogy sokan kifogásolják, miért nincs ellenzéki, szabad sajtó. Nem jut eszükbe, hogy csak rajtuk múlik. Amíg maguk nem teremtik meg, nem is az lesz. Mi másból lenne? A szocialista Közgépből? A BKV-ból kellett volna kilopni? Tényleg ilyen világot akarunk? Ebből előbb-utóbb egy Orbán-rendszer lesz, jön a klerikálfasiszta diktatúra kihasználni az alkalmat. Az emberek nem áldoznak arra, hogy saját lapjukat eltartsák, vagy létrehozzák, mert megspórolják egy New York-i korsó sör árát havonta, és aztán elveszítik a teljes nyugdíjukat, az iskolájukat, a tanulási lehetőséget, az orvosi ellátást, a gyógyszerüket, sokan még az életüket is. És nem hinnék el nekem, ha azt mondanám, hogy azért veszített el mindent, mert ezt a sör árát megspórolta, még ezért is halt meg, mert nem volt olyan szabad média, független és civil társadalom, amely ettől a diktatúrától és szabadrablástól megvédte volna.

Amikor ezt írom, az olvasó talán egyet ir ért velem, és amikor eljutunk a végére, hogy akkor itt és így lehet fizetni, akkor meggondolja, megfontolja, halogatja és végül ügyesen kibújik alóla, majd ad egy magyarázatot, hogy a lelkiismeretét megnyugtassa. Pedig én nem okozok bűntudatot senkinek, mert nem engem rövidítenek meg, hanem magukat. Saját magukat rombolják belül, sokkal jobban, mint az összeg nagysága. De a megszokás és a neveltetés nagy úr. Ezt megértem, csak mondom, hogy akkor lesz majd demokrácia és szabadság, amikor mindenki természetesnek tartja, hogy ilyesmire áldozni kell, mert ha nem teszi, akkor később az sokkal többe kerül.

Kedves Olvasóink, Barátaink, itt a lehetőség. Nekem se lesz örökké erre havi 120 ezer forintom. Ha nem akarják, hogy állandóan szétromboljanak minket a hacker túlterheléses támadások, akkor azt valamiből meg kell oldanunk. Semmi nincs ingyen. A szabadság legkevésbé. márpedig ha elkészül a könyvem, akkor lesz csak nemulass, mert ugyan ez egy higgadt és tárgyilagos könyv lesz, de amit bemutat, attól ezek tombolni és őrjöngeni fognak. Mert az emberek majd megértenek mindent, hogy mi miért történik velük, és róluk lerántja a leplet. Akkor majd áll az Amerikai Népszava hetekig? Ha már nem tudjuk fenntartani, akkor zárjam be, vagy tegyek le az önkéntességről, és vezessem be azt, hogy csak előfizetéssel lehessen megnyitni a cikkeket? Nem lenne jobb, ha most elkezdenénk bízni magunkban és egymásban, hogy mások is befizetik a díjat, és együtt fenntartjuk azt a mi a miénk?

Végezetül, ezúton tájékoztatjuk a Kohányi Társaság azon tagjait, akiknek nem tudunk emailben értesítést küldeni, hogy a tagdíjuk lejárt, és nagy tisztelettel kérjük, hogy szíveskedjenek meghosszabbítani. A tagdíj tulajdonképpen önkéntes adomány vagy előfizetés, amely az Amerikai Népszavát támogatja.

A Kohányi Társaságról és a befizetés módjáról itt minden információ megtalálható:

http://nepszava.com/kohanyi-tarsasag

Szeretném megköszönni még egyszer mindenkinek a támogatását, minden egyes fillért, és szeretném kifejezni, hogy mennyire értékeljük azt, hogy a magyar viszonyok és a romló anyagi helyzet ellenére is támogatják lapunkat. Megtiszteltetés számunkra!

Olyan nyugodt az Őrség, néhány elárvult fakopács dübörög az erdő-mélyen, a szinte koromig füstös csehóban rozsdás játékgép vár jobb időkre, gondolom arra, hogy a kormány a népnek, az istenadta népnek is megadja a jogot arra, hogy kaszinólátogató, nagykorú magyarok után szegény falusinak is legyen hol elcsesznie vacak fémszázasait, fél perc reményért.

Kinn az erdőn a gomba gyönyörű, friss, nedves, avarillatú, a világ is csupa egyenesség, méla derű, ha csatakos, széljárta anorákunkban este a tévé elé dőlünk, hogy megismerjük az „igaz Magyarországot”. Híradószerű képződmény csak egy van erre, a királyi, a Nemzeti Hírcentrum nemes produktuma. A kereskedelmi csatornán néhány felfordult kamion, síró arcok, letakart, néma test, helyszínelő rendőr, trendi divat, nemzetközi havária, tájfun.

A királyi – a magyar lakosság jelentős (negyven) százaléka nagyjából ehhez jut hozzá – egy megnyugtató, fejlődő, kiegyensúlyozott, boldog közép-ázsiai kánság képeit sugározza. Orbán, a kazahok emírje biztosítja az indiai energetikai fórumot, hogy ha Magyarország öt éven belül felhúz egy, maximum kettő atomerőművet, teljesen önellátók leszünk villanyból is, továbbá gabonából, pénzből, MOL papírból, takarékbankból, műfüves stadionból, Bethlen István- és Horthy-szoborból. És ha gondok lennének, feltámasztunk pár komlói vájárt (azok egy jó ideje meg vannak halva), s ideiglenesen megnyitunk néhány bezárt szénbányát, hogy olcsóbban kapjuk a villanyt rezsicsökkentés idején. A lényeg, hogy önállóak legyünk, bezárva a kicsi, de szuverén, pálinkagőzös, otthonos hazában.

Oly megnyugtató ez a villódzó esti fény. Selmeczi Gabriellát látjuk újra (nem akármi), felolvas egy rövid, előre írt közleményt a honáruló baloldal alantas terveiről, arról, milyen kerülő utakon akarják hazánkra rávezetni Brüsszel banki pénzen felbérelt kéksisakosait, hogy ellopják a somogyi cigányok elől az árokparton tenyésző vadsóskát és papsajtot. Templomot szentelnek Abádszalókon. Semjén Zsolt nyilatkozik, Kövér harminc ezüstpénzre bírságol és személyesen korbácsol meg egy molinózó DK-s képviselőnőt az Országgyűlés Vadásztermében, veri a Balogh a Terikéjét, kizárják a frakcióból (a Terikét) és a túlhevült honatyát. A Vak Komondort elaltatja a fülöpházi kutyapecér. Időjárás palócos tájszólásban, még egy homályos ígéret arról, hogy megoldják a frankhitelesek gondját, majd reklám, Magyarország jobban és egyre jobban teljesít.

Még nem az igazi, de a következő négy év meghozza az áttörést. Indul a négyes metró, ötezerrel többen vállaltak munkát. Olyan nyugodt, párás az erdő, olyan hideg és dermedt az éjszaka, mint a sötétségbe zuhanó Magyarország. Amely új ébredésre vár.

Huszonegyedik hónapja már, hogy feleségemmel együtt Kanadában élek.

Mélységesen mély hálát érzek Kanada iránt, amiért biztonságot nyújt nekem, egy idegennek. Ez az ország a maga példamutató demokráciájával az egész haladó emberiségnek fölülmúlhatatlan szolgálatot tesz, amikor a világ távoli pontjairól befogadja és védelmébe veszi az arra igazán rászoruló üldözötteket. Idegenként jöttem, de ma már úgy érzem, ide tartozom, mert Kanada is úgy bánt velem, mintha haza jöttem volna.

Köszönetet kell mondanom mindazoknak a barátaimnak, akik megérkezésünk első percétől kezdve a mai napig folyamatosan, számomra azelőtt elképzelhetetlen segítséget nyújtottak, hogy itt megkapaszkodhassunk, hogy ebben az országban otthon érezhessük magunkat. Soha nem gondoltam, mert eddig nem tapasztaltam, hogy ilyen érdek nélküli, önfeláldozó barátság létezik. Boldogan sorolnám föl valamennyiük nevét, de sajnos ez egy rövid közleményben lehetetlen. Néhányuk nevét azonban le kell írnom, még ha a kedves olvasó számára ezek a nevek ismeretlenek is.

Irene Angelico és Abbey Neidik, Anne Henderson, Chris Hopper, George Boros és Vera Leitman, Andrew Fuchs.

Köszönetet kell mondanom Bartus Lászlónak és az Amerikai Népszavának, mely az ellenem folyó hajsza során mindvégig szolidáris maradt velem.

Az Amerikai Népszava nehéz pillanataimban sokszor tartotta bennem a lelket. Ma a hallatlan meggyőző erejű újságíró, Bartus László vezetésével a legbátrabb magyar újság, mely a szétesett, önfeladó, széthúzó, és a diktatúrával szembeszállni képtelen ellenzék helyett az emberi szabadságjogok, a liberális demokrácia, a kiszolgáltatott tömegekért érzett felelősségvállalás legkövetkezetesebb képviselője. A hozzászólók közössége pedig olyan csoportot alkot, akiknek olykor igen kemény vitatkozó kedve, de egymás hitét demokratákhoz illően tiszteletben tartó eszmecseréje (aminek a lehetőségét napról napra ugyancsak Bartus László teremti meg), a magyar jövő felé mutató fórum.

Az Amerikai Népszava olvasói ismerik az előzményeket. Bartus László főszerkesztőhöz írott nyílt levelemet követően (ami 2011. augusztus 29-én jelent meg a lapban), politikai hecckampány indult ellenem, nemcsak a fővárosi közgyűlésben, ahol díszpolgári címemet azonnal visszavették, de kormányzati szinten, és a parlamentben is. A kormánypárti sajtó hajtóvadászatot indított ellenem, és nyíltan uszította a jobboldali szélsőségeseket, akik aztán az uszítást, a mocskolódást országos méretűvé duzzasztották, kiterjesztették az ország határán túl élő magyarok körére is, híveiket, táborukat addig heccelték, hogy jogosnak érezték, hogy ahol meglátnak, nekem ronthassanak; a többi életveszélyes fenyegetést csak azért nem ismertetem, mert nem tűr nyomdafestéket, és olyan mennyiségű volt, hogy több vaskos kötetben nem férne el. Így aztán állandó fizikai zaklatásnak, fenyegetettségnek voltam kitéve, tettleg is inzultáltak, az utcán, uszodában, a Metrón, a bevásárlóközpontban is megtámadtak; nem vagyok gyáva, de kezdtem veszélyben érezni az életemet. Nyolcvan évesen az ember már nem szívesen verekszik.

Mi bőszítette föl ezeket az ordasokat? Hiszen a nyílt levélben is azt írtam, hogy: a Fidesz „egyszerűen nem érdekel. Unom, mert tudom. Két-három éve tudom, és hiába ordítoztam, hogy vigyázat, közeledik, figyelmeztetésem hatásfoka minimális volt.

Ami engem még érdekel, az a baloldal. Mert (…) ez az a közösség, amelyik hozzám legközelebb áll. És engem ennek a közösségnek a folyamatos árulása érdekel, mert ha nincs ez az árulás, Fidesz sincs.”

Erről írtam – ellenőrizhető. Két éve múlt augusztusban. Semmi nem változott.

Fél évig próbáltam kitartani ezt az állapotot, de aztán úgy éreztem, így nem mehet tovább. 2012. február 29-én feleségemmel elhagytam az országot, és Kanadába menekültem.

Ha egy nyolcvan éves író, akit minden a szülőföldjéhez köt, ilyen elhatározásra jut, és ekkora kockázatot vállal, annak súlyos oka van. Az eset sokat elmond arról az országról is, ahonnan egy írónak bármely írása miatt, véleménye kimondása miatt menekülnie kell.

Nagyon nehezen jutottam erre az elhatározásra, mert nekem, magyar írónak, a magyar nyelv jelenti az életet. Magyarországon található az a közeg, melyhez idáig szólni tudtam. Magyarország a szülőföldem, az volt az otthonom. A magyar kultúra, a magyar irodalom és költészet, mely talán a világ egyik legnagyobb költészete, a legmagasabb rendű katarzisban részesített. Így érthető, hogy ezt a fájdalmas döntést nem a magyarság ellen hoztam, amellyel eszmélésem óta sorsközösséget vállaltam; erre a lépésre az ország alig megszületett demokráciáját elpusztítani akaró jelenlegi politikai hatalom kényszerített.

Most nagy örömmel tudatom mindenkivel minden barátommal, minden olvasómmal hogy Kanada az 1951-es genfi konvenció értelmében védelmébe vett s ezzel a feleségemmel együtt befogadott.

Kanada iránti hálámat az ország iránti hűséggel, társadalma megbecsülésével szeretném bizonyítani. Azt a szabad légkört, azt az emberhez méltó életformát, melyet demokráciája nyújt, az ország értékeit, természeti és humánus szépségét szerény eszközeimmel hirdetni és védelmezni fogom.

Kertész Ákos ma még azzal büszkélkedhet, hogy ő az ország első politikai menekültje. Ez a kivételes helyzete nem tart sokáig. Miután 2006-ban Orbánt nem tartóztatták le az alkotmányos rend megdöntésének kísérlete miatt, és nyilvánvaló lett, hogy vele a szélsőjobboldal kerül hatalomra, már 2006-ban azt mondtam, Magyarországra borzalmas katasztrófa vár, hatalmas menekültáradattal, hullák hegyeivel. Kibelezett emberek lógnak majd a fákon, mert így szokták. Százezrek kérnek és kapnak majd politikai menekültjogot, és az ország olyan állapotba kerül, mint a tatárjárás után. Ne reménykedjen senki, ez be fog következni, mert egyszerűen nem végződhet másként.

Ha a jog nem áll útjába a szélsőjobboldalnak, annak csak pusztulás, halál és menekülés lehet a vége. Márpedig Magyarországon a jogot nem használják a szélsőjobb megfékezésére. Az Alkotmány szélsőjobboldali megpuccsolását is tudomásul vette az ország, és tudomásul vette az illegitim hatalmat gyakorló bűnszervezet ellenzéke is. A felelősség elsősorban nem Orbán Viktoré, hanem az övék. Azoké, akik ezt lehetővé teszik.

Bűnözők a világ minden pontján vannak. Csak nem mindenhol ők kormányoznak. Azt csak a felcsúti kocsmában hiszik a fehérvári huszárok, hogy a “nemzeti együttműködés rendszere” Orbánon kívül még senkinek nem jutott eszébe. Ha lehetne, a világon mindenütt ilyen rendszer működne. A világ civilizált és primitív részeit ez különbözteti meg egymástól: van, ahol ezt meg lehet tenni, és van, ahol nem. Primitív népeknél létrejöhetnek ilyen emberevő kultúrákra jellemző rendszerek, mint amilyen az Orbán-rendszer. Az Orbán-rendszeren kívül az őserdei törzsekben és a magyarok között szokás, hogy nem látják szívesen a másik falu lakóját, hanem megeszik. Aki nem a törzshöz tartozik, azt gyűlölik. Ha valakinek nem ugyanolyan irányba vannak festve a jelek az arcán, azt kikötik a totemoszlophoz, nehogy gyarmatosítsa a falut.

Ne tévesszen meg senkit, hogy az Orbán-rendszer nem a barbár nácizmus ideológiáját hangoztatja, hanem a pogány katolicizmust hirdeti, mert a barbár nácizmus ebből nőtt ki, és meg sem közelíti ennek kegyetlenségét. Olyat még a nácik sem csináltak, mint a “keresztény Európa” keresztes lovagjai, akik a valdensek csecsemőit élve megsütötték és megették, az agyvelejüket kiszippantották. Ez nem az őskorban történt, hanem a 17. században, amikor William Shakespeare nemhogy megszületett, de már nem is élt. Ekkor már túl vagyunk Francis Baconon. John Locke, a felvilágosodás atyja már élt, amikor ezek még élve szántottak be embereket a földbe trágyának. A túlélők unokái még találkozhattak volna Arany Jánossal vagy Petőfi Sándorral. A jog tett különbséget akkor is, ma is. Ahol nem használják a jogot, ott megállíthatatlan az embertelenség. A kibelezés a rendszer természetes végterméke. Budapesten ez nem ismeretlen látvány.

Ahol megtanultak késsel és villával enni, és ahol nem a disznópörzsölés a legmagasabb szintű szellemi tevékenység, ott van jog. S ahol van jog, ott nincsenek ilyen rendszerek. Magyarország ilyen kultúrák közé ékelődött be, és mivel jelenleg nem tartja megszállás alatt az országot egyetlen magasabb civilizáció sem, amely megvédené ezt a népet a természetes ösztöneitől, a magyar nép büszkén és öntudatosan menetel vissza a természetes előfordulási helyére, az ősember barlangjába. Önfenntartó módon maga faragja a kőbaltáit a munkaalapú társadalmában. Ha lenne jog, nem kellene megvárni, amíg ezek a kőbalták állnak ki egyesek fejéből, és patakokban csorog a vér a menekültek lába szárán.

A Horthy-rendszer restaurációja a fasizmus rehabilitációját jelenti. Az emberi és a polgári jogok lábbal tiprását. Nyomort, szegénységet, a szegény ember, a nincstelen megvetését és üldözését. Az emberi sors, az emberi élet értéke nulla. Csilingelő kisvasút viszi a fasiszta vezér futballistáit a felcsúti stadionba, miközben gyerekek éhezhetnek, öregek fázhatnak, betegek gyógyszer nélkül meghalhatnak. Az a rendszer háborúba taszította az országot. Halálba küldte a magyar fiatalok százezreit. Vagonokba rakta és megsemmisítő táborokba küldte a vidéki zsidóságot. Mindezt egyetlen hazug eszme miatt, amit egy tehetségtelen idióta hirdetett, akinek annyit sem számított egy ember élete, mint egy kártyacsomag. Ezt az eszmét most egy másik elmebeteg idióta hirdeti, akit Orbán Viktornak hívnak, és ez a nép éljenzi, mert a törzsből kitagadja azokat, akik másik törzsből valók. Ezek az emberek bűnözők, potenciális gyilkosok. Teljesen megfordítják a világot. A jót mondják rossznak, a rosszat mondják jónak. Megbolondul tőlük a világ, mindenki veszélyben van. Ha a Horthy-rendszer gyilkolt, akkor a reinkarnációja is gyilkolni fog.

Nagyon szellemesen tudják a rendszer cinikus kitartottjai bérrettegőknek nevezni azokat, akik ezeket az egyszerű összefüggéseket a világ elé tárják. Csakhogy az idő azokat igazolja, akik tisztában vannak azzal, hogy a tyúktojásból csirke lesz, a kígyótojásból kígyó. A szélsőjobboldal nem tud civilizációt teremteni, sem működtetni. Az elvei ellentétesek a civilizációval. Ez a rendszer a bűnözés speciális formája. A jog szerepe éppen az, hogy bűnnek nyilvánítja ezt, hogy megvédje az országokat, a népeket és az egyéneket. A megpuccsolt és felszámolt magyar Alkotmány erről szólt. Magyarországon ma már ez a védelem nem működik. A jog nem védi meg a civilizációt az emberevők uralmától.

A kanadai hatóságok ítélete ezt jelenti. Kanadában képesek voltak olyan egyszerű igazságok megkülönböztetésére, hogy genetikai vagy genetikus. El tudták dönteni, hogy Kertész Ákos szövege fajgyűlölő, vagy azoké, akik emiatt üldözni kezdték. A cikkét magyarul írta, de a kanadaiak megértették, a magyarok nem. Kanadában különbséget tudtak tenni egy író véleménye, és egy náci hecckampány között. Egy író fájdalmas kiáltása, és egy nacionalista-fasiszta kormány fenyegetése között. Kanadában egy pillanatig nem volt kétséges, hogy az író a nemzet lelkiismerete, aki költői képekkel sokkolhatja az olvasóit, hogy felrázza őket. Kanadában képesek megkülönböztetni a náci propagandát ettől. Kanadában azt is tudják, hogy egy szabad országban nem veszik vissza egy író díjait egyetlen véleménye miatt sem. Kormányok nem avatkoznak kulturális kérdésekbe. Nem hoznak egy zsidó íróra szabott törvényt a nácik követelésére. Egy demokratikus ország kormánya nem osztja náci pártok véleményét. Egy szabad országban egy írót nem dobnak oda szélsőségeseknek, és nem indítanak állami üldözést ellene.

Magyarországon mindenki úgy tesz, mintha hülye lenne. Nem tudják megkülönböztetni a véleményt és a gyűlöletkeltést, a szólásszabadságot és a gyilkos náci beszédet. Ezek még csak nem is egyenrangúak. A náci beszéd és a fasiszta uszítás korlátlan szabadságot élvez, míg a véleményszabadság erősen korlátozott. Egy író nem mondhatja el a véleményét, de egy miniszterelnök a nemzeti ünnepen felmondhatja a Mein Kampfot, és minden következmény nélkül tarthat náci beszédet. Az ország főterét annak az évnek megfelelően állítják vissza, amikor Magyarország a legnagyobb tragédiáit szenvedte el. Megidézik annak a kornak a szellemiségét, amikor a magyar kormány a legaljasabb bűncselekményeket követte el saját népével szemben. A mai magyar kormány ezeket tekinti példaképének, és ezek örökségébe lépett.

Kanada azzal, hogy politikai menekültjogot adott Kertész Ákosnak, a szabad világ ítéletét is kimondta Orbán Viktor Magyarországára. Ez az ítélet azt mondja, hogy Magyarország nem jogállam, nem demokrácia, nem szabad ország, hanem olyan ország, ahol egy zsidó író nincs biztonságban. Orbán Viktor a harmadik világ diktatúráinak szintjére süllyesztette Magyarországot. Nem Kertész Ákos az első magyar menekült. Több százezer menekültje van ennek a rendszernek, csak ők a még nyitott határon keresztül távoztak. Kertész Ákos az első, aki az Európai Unión kívülre menekült, és a tengeren túlon kért és kapott politikai menekültstátuszt. Ez azt jelenti, hogy Magyarország potenciális tűzfészek, amely humanitárius katasztrófával fenyeget Európa közepén. Ebben az országban öldöklés lesz.

De a felelősök nem ők. Egy náci azt teszi, ami egy náci dolga. A felelősség azoké, akik ezt megengedik. Akik úgy tesznek, mintha ez törvényes, normális és jogszerű lenne. Azok a felelősök, akik egy puccs után választásra készülnek a fasiszták és nácik által kiírt csaló választásokon. Közülük is azok a fő felelősök, akik tudják, de nem teszik. Mesterházy Attila nem felelős, mert annyi esze sincs, hogy magára lehetne hagyni az elnöki székben. A pártja eladta magát az ellenségnek, zsarolható, morálisan nulla. Bajnai nem felelős, mert kiderült róla, hogy semmit nem ért a politikához, és néhány választói körzetért eladta magát kilóra. Felelős viszont Gyurcsány Ferenc, akinek esze is, szíve is van, aki pontosan tisztában van azzal, ami történik, de a mai napig ott hazudozik a többi korrupt gazember mellett. Aki nem meri vállalni az igazságot és az egyedül tisztességes magatartást, hanem beáll a rendszert legitimáló szekértolók közé. Aki még mindig az “összefogás” című hazugságot szajkózza, a butaságot erősíti, ahelyett, hogy az egész hazugságról lerántaná a leplet. És a hazugság nem az, hogy Mesterházyék soha nem is akartak összefogni, hanem az, hogy egyáltalán össze kell fogni, mert Orbán választási törvénye minden pártot erre kényszerít. Ahol a törvény erre kényszerít, ott nincsenek szabad választások, és kész. Nem szabad résztvenni benne.

Gyurcsány Ferencnek már 2006-ban börtönbe kellett volna csuknia a puccsistákat, de olyan gyenge volt a hatalom birtokában, mint egy nyeszlett beteg szamár. Hagyjuk a hazudozásokat, hogy milyen volt a pártja. Ő volt a miniszterelnök. És miközben ma is határozott nemet kellene mondania az illegitim rendszerre, még az igazság beszédeit is csak köntörfalazásra használja, hazudozik összevissza a választásokról. Ha nem fordul totálisan szembe a nácikkal, és nem tér vissza a megpuccsolt Alkotmány bástyái mögé, soha nem tagadhatja le, hogy az egész politikusi szerepvállalása egy nárcisztikus ember önmutogatására való, akiből mindig is hiányzott az államférfiúi nagyság, és csak önmagában gyönyörködött. “Élvezte” – ahogy ő mondja. Ha nem így van, már nincs sok ideje arra, hogy életeket mentsen.

Nem mentség, hogy abból a baloldalból való, amely mindent eladott, ami valaha számított. Mit írt erről a baloldalról Kertész Ákos? Íme: “… elherdálta minden pozitív szellemi vagyonát, teljes történelmi örökségét Dózsa Györgytől Petőfin és Adyn át Károlyi Mihályig, Bibó Istvánig, Nyers Rezsőig, a kelet-német turisták előtt a határt megnyitó Horn Gyuláig, az örökölt médiahálózatával és infrastruktúrájával együtt, hogy teljes tudatzavarban, szervezetileg lerobbanva, kifosztva, védtelenül áll a diktatúra támadásával szemben. De közben az egész baloldali elit és tisztikar, beállt a harácsolók, a korruptak, a tolvajok közé, elárulva nemcsak az eszmét, de konkréten a baloldal közkatonáit is, mert sebesülten és haldokolva hátrahagyta őket a vesztett ütközetek után a harcmezőn, és sorsára hagyta a védelmére szoruló civil lakosságot is. És ahelyett, hogy az utolsó töltényig harcolna a diktatúra ellen, a kiskapukon át menti a rablott vagyonát és az irháját.”

Kertész Ákosnak nem a nácik miatt kellett menekülnie, hanem a liberálisok és a baloldal miatt, akik nem védték meg. Akik nem teremtettek olyan légkört az országban, hogy ne érezze életveszélyben magát egy író, ha megírja az elkeseredett véleményét. Akik “beálltak a harácsolók, a korruptak, a tolvajok közé, elárulva nemcsak az eszmét, de konkréten a baloldal közkatonáit is, mert sebesülten és haldokolva hátrahagyták őket a vesztett ütközetek után a harcmezőn, és sorsára hagyták a védelmére szoruló civil lakosságot is. És ahelyett, hogy az utolsó töltényig harcolnának a diktatúra ellen, a kiskapukon át mentik a rablott vagyonukat és az irhájukat.”

Ez az egyik sebesült közkatona volt Kertész Ákos, akiért egy másik országnak kellett felelősséget vállalnia, mert az övéire nem számíthatott. Olyan ország fogadta be, amelynek semmi köze hozzá, de jobb szíve van, mint azoknak, akikért Kertész Ákos és társai  letették az életüket. Haldokló és sebesült közkatonákkal vannak tele az árkok, de a baloldal hivatalos képviselői csak rúgnak beléjük egyet, hogy ne látszódjanak, és szaladnak tovább a zsákmány után. Ez a kanadai befogadás a magyar baloldalra, a magyar liberálisokra és a magyar zsidóságra súlyosabb ítéletet mondott, mint az Orbán-rendszerre.

Ők azok, akik nem képesek teremteni egy szabad országot. Ők nem képesek legalább üvölteni, mint a szűz, akit megerőszakolnak. Miért? Azért, mert nem szűzek, hanem akkora prostituáltak, mint a ház, akik már észre sem veszik, ha megerőszakolják őket, csak jól fizessenek érte. Ezek a nyávogók, a nyafogók, a megmondó emberek, akik nem a nácikat ítélték el, hanem Kertész Ákost. Mit pattog itt az öreg? Veszélyezteti az ügymenetet. Okot ad a náciknak arra, hogy zsidózzanak. De a náciknak nem kell ehhez ok. Ezek az emberek nem azzal foglalkoznak, hogy ebben az országban azonos jogai legyenek cigánynak, zsidónak, melegnek, hidegnek, fehérnek és feketének, hanem azzal, hogy ne is lehessen látni, hogy itt vannak zsidók, cigányok, melegek, hidegek, fehérek és feketék is. Fogják be a pofájukat, ne ugráljanak. A nácik nacionalista érzelmeit pedig különösen ne sértsék. Az egész mentalitásban benne van az egyenlőségről való lemondás.

Ennek a baloldalnak és ennek a liberális rétegnek a legjobbjai mind az árokban fekszenek és haldokolnak. Közülük most egy megmenekült Kanada jóvoltából, és emberi életet élhet. Akik ennek a baloldalnak és liberális rétegnek a reflektorfényben sütkérező képviselői, mind gazemberek, árulók, korrupt hazudozók. A sok hülye szegény ember pedig, akik várnának valami szabadulást, reménységet, ezeket a gazembereket nézik, hallgatják, ezeknek a hazugságaiba kapaszkodnak. Már régen el kellett volna kergetniük az összeset. Nem Orbán Viktort kell először elkergetni, hanem ezeket a korrupt gazembereket. Utána lehet csak elkergetni Orbánt, mert Orbánnak ők a legnagyobb védelmezői. Ezek az emberek megbuktak. Azért van fasizmus, hogy ők takarodjanak. Ha időben eltakarodnak, akkor talán nem kell senkinek meghalnia. De ha ők ragaszkodnak ahhoz, amit Kertész Ákos megírt, akkor itt hullák lesznek, mert ennek a rendszernek nem lesz vége addig, amíg totális diktatúrába nem csap át. Akkor csak ez a módja marad a megtisztulásnak.

Képesek voltak összevissza hazudozni, hogy a genetikus azt jelenti, mint a genetikai. Átvették a nácik értelmezését, csak ne kelljen kiállni egyenesen valaki mellett. Ők  csináltak ebből fajelméletet a nácikkal együtt. Kertész fogja be a pofáját, ne ugasson. Ne uszítsa ránk a nácikat. Erről szólt a nagy okoskodás. Ha valakiről azt mondják, hogy a vérében van a foci, akkor az azt jelenti, hogy szó szerint kell érteni? Az faji alapokra helyezi a futballt? Idióták. Ha a magyar genetikusan alattvaló, akkoz az azt jelenti, hogy annyira alattvaló, amennyire alattvaló már csak egy magyar tud lenni. És ez igaz. Orbán Viktor minden gerinces nép hazájában már a börtönben ülne.

És ha már a zsidókról van szó. A Kertész Ákost gyalázó magyar zsidó értelmiségiek élő példáját adták annak, hogy Kertész Ákos kijelentésének semmiféle faji jellege nincs. A zsidó magyar ugyanis éppen olyan genetikusan alattvaló, mint a nem zsidó magyar. Ezt ők maguk bizonyítják be legjobban. És ha választani kellene, melyik alattvalóbb, akkor azt mondom, hogy ma a zsidó magyarok sokkal inkább alattvalói attitűddel viselkednek, mint a nem zsidó magyarok, mert azokban még van valami tartás, bennük még több a kurázsi.

Kanada példát mutatott emberségből, tisztességből és demokráciából. Ítéletet mondott az Orbán-rendszerről. De az Orbán rendszer ellenzéke ne örüljön ennek. Kertész Ákos politikai menekültstátusza nagyobb szégyen rájuk nézve, mint az Orbán-rendszerre. Jellemző módon azt sem vették észre, hogy Kertész Ákos róluk beszélt. Ők azok, akik genetikusan alattvalók. Ők viselkednek alattvalóként az Orbán-rendszerrel szemben. Ők azok, akik nem képesek fellázadni az elnyomás ellen, akik szó nélkül hagyták, hogy egy létező demokráciát lebontsanak körülöttük. Ha csak hagyták volna! De közben védelmezték, magyarázták, szépítették. Ezek az emberek a liberalizmust is elárulták. A liberalizmus szembeszállt az ideológiai, elnyomó rendszerekkel. Nem a hasznát kereste benne.

Kertész Ákos most már szabad ember, de nemcsak azért, mert megszabadult a náciktól. Sokkal nagyobb ajándék, hogy megszabadult az őt gyalázó baloldali liberálisoktól is. Kéjes érzés. A nagyobb csapást ugyanis mindig tőlük kell elszenvedni, mert ők ugyan a nácikkal szemben gyávábbak, mint a nyulak, de a sajátjaikba, akiktől nem kell félni, mindenkinél nagyobbat tudnak belerúgni. Akkor bátrak igazán. A bizonytalanság egycsapásra elmúlik.

Jogot alattvalók nem vívnak ki. Pedig haza csak ott van, ahol jog is van. Kertész Ákosnak 81 évesen lett végre hazája. A genetikusan alattvalóknak pedig nincs hazájuk. Csak nagy pofájuk.

Az írás megjelent PuPu blogjában.

Megy a háború a hajléktalanokkal, röpködnek az érvek pro és kontra, szelídlelkű emberbarátok veszekednek nettó ökrökkel, akik szerint aki akar dolgoz, aki akar lak.

Elképesztő a csörömpölés, miközben egyre sötétebb felhők jönnek, maholnap nyakunkon a tél.

Megvan az idei szezon első kihűlt halottja, akiről tudunk – szerencsétlen állítólag műanyag zsákban próbálta átvészelni a még csak nem is szokatlanul hideg éjszakát – nem sikerült neki.

Hányan fogják követni még a télen – ki tudja?

Hajléktalanok, a társadalom páriái.

Eközben elkezdődött nagyüzemi üldözésük, jólöltözött és a hajléktalanok adóján is kövérre hizlalt urak és hölgyek hozzák a rendeleteket, hogy a fővárosban hol tilos levegőt venniük, melyik padokra lesz tilos letelepedniük, melyik járdákon közlekedhetnek, míg csak ki nem jelölik nekik a tábort, ahol kényszertartózkodási helyük lesz – a kapu feletti feliraton még gondolkodnak.

Merthogy egyébként adófizető polgárok ők is, hiszen minden megvásárolt kenyérszelet vagy cigaretta, minden üveg bor után adót fizetnek ők is, elvileg a jogaik sem lehetnének kevesebbek más állampolgárok jogainál.

És mégis, nemcsak munkától, egészségtől, emberhez méltó élettől fosztják meg őket, hanem állampolgári jogaiktól is.

Pedig a hajléktalan nem jókedvéből él a kegyetlen és rideg nagyvárosban, neki ez a munkahelye.

Merthogy vagy van valamennyi jövedelme – munkabér, nyugdíj, ilyen-olyan ellátás – vagy nincs egy megveszekedett fillérje sem, de élni azért kell, mert az életösztön erre készteti.

Így hát guberál, koldul, lop, gyűjti a visszaváltható vagy eladható dolgokat, miközben cipeli magával egész háztartását a csíkos és többnyire koszos műanyagszatyorban, holott lehet, évtizedeket dolgozott tisztességesen valamikor, valahol.

Csak megszűnt a munkahelye és ameddig volt miből, elkezdett inni, vagy elvált, és a bíróság nem neki ítélte a lakást, vagy a közös lakásban lakó elvált férj naponta lökte át a komondoron, az elvált feleség új nyele naponta pofozta fel, míg csak fel nem adta és el nem menekült a lakásból.

Vagy kitették az utcára, mert nem tudta fizetni a hitelét, utána kitették a munkahelyéről, mert ápolatlan és büdös lett az utcai élettől, ami egy munkáltató részéről, ha nem is humánus, de érthető.

A mi társadalmunk rideg és embertelen, és ahogy távolodunk a sokat szidott kádári társadalomtól egyre ridegebb és egyre embertelenebb.

Nálunk lecsúszni könnyű, visszakapaszkodni lehetetlen, mert nincsenek fogódzók, ellenben minden kanyarban állnak hivatásos lelketlenek, akik a felkapaszkodó kinyújtott kezére rávernek, ha lépne egyet felfelé, hát visszarúgják.

Vannak hajléktalanok, akik sok leleményességgel és nagy szorgalommal összehordanak ilyen-olyan anyagokat, melyekből kunyhót eszkábálnak maguknak, abban élnek sokszor a családjukkal, vannak, akik a gyerekükkel.

Ezek az emberek megérdemelnék a segítséget, mert a maguk esetlenül szerény módján be akarnak illeszkedni a társadalomba, emberhez illő életet szeretnének élni a maguk lehetőségeinek maximumát adva.

A legtöbb, amit a társadalomtól várhatnak annyi, hogy egy reggel megjelennek a dózerek és a közmunkások, és az egyik nyomorult eltakarítja a még nála is nyomorultabb életlehetőségét, mert ha nem teszi, akkor legközelebb lehet, ő is a másik oldalon találja magát, hiszen oly kevés választja el őket egymástól.

Aki pedig az egyik nincstelent a másikra küldte, az meglehet, a hét végén hason csúszik az oltár előtt, és ha a bűnét meg kell vallania, akkor arról beszél, hogy Isten nevét hiába vette szájára, holott Isten, ha lenne, hacsak ránézne is, öklendezni kezdene.

Persze a hajléktalanok között ott a társadalom salakja éppúgy, mint a még mozgó élőhalott is, áldozatok és saját maguk áldozatai- vegyesen.

A népszerű betelefonálós műsorban egyébként értelmes ember panaszkodott, hogy nem mindenki fogadja el a segítséget, horribile dictu olyan is akad, aki ül a padon és maga alá csinál.

Igen, ilyen is van, habár azt azért nem lehet pontosan tudni, hogy aki maga alá csinál, az jókedvéből teszi, vagy nagybeteg, gyógyításra szoruló ember.

Százak haltak meg már agyvérzés miatt, mert a tőlük undorral elfordulók azt hitték, hogy holtrészegek.

Akiket most elkergetnek megszokott helyeikről, azok elveszítik megszokott és bejáratott bevételi és megélhetési forrásaikat – a boltost, aki este odaadja nekik a lejárt szavatosságú ételt, a kocsmárost, aki kis söprögetésért ad neki egy fröccsöt és megengedi, hogy megmelegedjen, a jólelkű lakót, aki levisz neki egy kis ebédről megmaradt ételt – kezdhetik újjáépíteni amúgy is szerencsétlen életüket – télen.

Tarlós főpolgármester meg majd egy szép téli estén előveszi a kis gyufaárus lány történetét,párás szemmel felolvassa unokáinak és meghatottan, de elégedetten nézi leszármazottait – az ő unokáit ilyen veszély nem fenyegeti.

Orbán is elégedett, minden szépen alakul, és ha keresztülmegy a városon a páncélosával és testőreivel, nem zavarják többé a szemét ezek az emberi hulladékok.

Mi meg kussolunk, mert hallottuk, hogy a Julist is kirúgta a főnöke, mikor pofázott, hát bólogassunk, abból nem lehet baj.

Ha a Föld, a Föld Isten kalapja
Úgy hazánk, hazánk bokréta rajta…
Hogy rohadna meg, aki ide juttatta, mind.

Nehéz helyzetben vagyok. A hamisított 6-os karton alapján megfogalmazott primitív ügynökvád miatt perelem Németh Sándort és az általa főszerkesztett Hetek című újságot. Ezért ha az ATV-ről írok, legegyszerűbb elfogultsággal vádolni. Minimum ízléstelennek lehet nevezni, ha perben álló féllel kapcsolatban írok bármit. De mit tehetek, ha rajtam kívül senki más nem ír? Fontos közéleti jelenségről van szó. Ha én is elhallgatok, akkor az ügynökvád máris sikeres volt. Bárcsak más megtenné helyettem, és ne kellene megszólalnom. De senki más nem teszi, ezért kénytelen vagyok. S nem érdekel, hogy erről kinek mi a véleménye. A tények a fontosak, és azok önmagukért beszélnek.

Mivel az ATV november 15-i adásában meghamisította Kertész Ákos mondatát (az “alattvaló” kifejezést “alávalóra” cserélte), másnap az online közvetítésben megnéztem a kora esti Híradót. Arra voltam kíváncsi, hogy helyreigazítják-e a tévedést. Nem tették. De emiatt kénytelen voltam végignézni az ATV Híradóját. Elájultam. Ilyet én még nem láttam. S meg vagyok döbbenve, hogy erről nem lehet a magyar sajtóban olvasni.

Nem vagyok ATV néző. Eddigi kritikáimat annak alapján fogalmaztam meg, hogy a Fidesz újságaiban megírták, hogy a Hit Gyülekezete kiegyezett a Fidesszel (“Iszonyból viszony”, stb.) A Hit Gyülekezete kölcsönös meg nem támadási egyezséget kötött Orbán pártjával. Ezt a Heti Válasz írta. A Hit Gyülekezete a Népszabadságban is megjelent kiegyezés szerint a kopogtatócédula-gyűjtés finisében egy pillanat alatt magára hagyta az MDF-et. Orbán ennek köszönhetően jobboldali rivális nélkül maradt. Erre szükség volt a kétharmados győzelemhez, a köztársaság és a jogállam felszámolásához. Ezt a Hit Gyülekezete segítette elő. A Hit Gyülekezete pedig behajtotta a Fidesz ígéretét, amely Czene Gábor Népszbadságban megjelent cikkében olvasható volt. A Hit Gyülekezete így lett egycsapásra családellenes szektából nemzeti értéket előállító, bevett egyház. Eközben hitette el az ellenzékkel és a baloldali liberális szavazókkal, hogy az ATV az egyetlen ellenzéki tévécsatorna. Ez az ellenzék televíziója.

A Hit Gyülekezete arra hivatkozott, hogy befejezi a politizálást. Ezért hagyta magára az MDF-et, amely akkor már jelentős mértékben rá támaszkodott. Úgy fejezte be a politizálást, hogy közben közéleti-politikai televíziós csatornát működtet, közéleti hetilapot ad ki. Amikor ezt a bejelentését megtette, akkor avatkozott be legjobban a politikába, és jószerivel el is döntötte az ország sorsát. Ez senkinek nem tűnt fel, és nem kérdőjelezte meg e televízió “ellenzékiségének” hitelességét. Noha a baj ennél is nagyobb volt, mert az egyezség viszonzása miatt az ellenzékinek hitt televíziót végérvényesen Orbán jóindulatának megnyeréséhez, illetve megtartásához kötötte. Már a 2010-es  választások második fordulója előtti napokban Hack Péter arról cikkezett a Népszabadságban, hogy nem kell megijedni a Fidesz kétharmados győzelmétől. Szokás szerint a cikk elején előbb leírta saját józan véleményét, majd azt sutba vágva kifejtette Németh Sándor érdekeihez igazított álláspotját. Például: “Mégis vitatom azt az álláspontot, hogy a jelenlegi helyzetben a magyar demokráciát fenyegető legnagyobb veszély a Fidesz kétharmados többsége.” A többit ismerjük.

Ezeket a képtelenségeket írtam le. Hogy ez mekkora hazugság, micsoda képmutatás és álnokság. Hogy ennek micsoda tragikus következménye lehet Magyarország jövője szempontjából. Egy álellenzéki televízió, amely a háttérben a diktatúra szolgálatába áll, megbéníthatja az ellenzéket és lefegyverezheti a társadalom egészséges önvédelmi reflexeit. Bíráltam azokat a kollégákat, akik ebben a szemfényvesztő csalásban részt vesznek, Németh Sándor személyes érdekeit ebben a manipulációs gépezetben kiszolgálják. Egy darabig lehet hinni, remélni, tévedni. De egy idő után észre kell venni. Ennyire fontos a szereplés és a pénz? Már semmi nem számít? Becsapják a nézőket, akik azt hiszik, hogy ez az ellenzék televíziója. Hiszen az ellenzéki média arcait látják benne. Miközben a tulajdonos kiegyezett azzal a diktatúrával, amelynek állítólag az ellenzéke lenne.

Németh Sándornak elemi érdeke az, hogy az általa egyébként is csodált Orbán Viktor (és az általa ugyanolyan módszerekkel vezetett fideszes “hit gyülekezete”) soha ne bukjon meg. A Hit Gyülekezete olyan kedvezményekhez soha nem juthatna egy demokratikus kormánytól, mint a katolikus egyháznak előjogokat biztosító Orbán-rendszerben, amelyből már a Hit Gyülekezete is ugyanúgy részesül. A Demokratikus Koalíció szét akarja választani az egyházat és az államot, megnyirbálni az előjogokat és a juttatásokat. Miért csodálkozik bárki, hogy az ATV-ben nagyobb a Gyurcsány-ellenesség, mint az Orbán elleni kritika? Németh Sándor korábban harcolt a felekezeti egyenjogúság megsértése ellen, de miután bekerült a kedvezményezettek körébe, már elitklubnak nevezte ezt a “társaságot”. Akik jogsérelmet szenvedtek, azoknak azt ajánlotta: “vegyék észre, hogy verseny van”. Lemaradtak ebben a versenyben. Csak közben azt nem mondta, hogy ez a verseny abból állt, hogy mások nem tudtak (vagy nem is akartak) hátba szúrni egyetlen pártot sem, hogy ezért cserébe államegyházi státuszt kapjanak. Ezek után ne csodálkozzanak, hogy nem kaptak egyházi státuszt a diktátortól.

Ezeket írtam, de az ATV műsorait nem láttam. Csak el tudtam képzelni, mert Németh Sándort jól ismerem. Elnézően olvastam, amikor Bánó András valahol azt nyilatkozta, hogy Németh Sándor nem szól bele semmibe, és teljes szabadságot élveznek. Fél órába telt, mire fel tudtam állni a hasgörcsöt okozó röhögéstől. A feleségem az egészségemért aggódott, mert nem tudtam abbahagyni a nevetést. Bánó András nem vette észre a feje fölé ültetett “hírigazgatót”, Németh Szilárdot, Németh Sándor fiát, aki újabban még az apja nevét is felvette megkülönböztetés céjából, már Németh S. Szilárd. Hova képesek az emberek jutni egy kis pénzért? Mindegy. Most azonban kénytelen voltam végignézni az ATV Híradót, és leestem a székről. Nem a nevetéstől, hanem az ámulattól.

Nem tudom megállni, hogy előbb ne tegyek említést a Híradó előtti műsorról. “Fórum” volt a címe, és valami egészen elképesztő látvány volt. A műsor emeltdíjas (!) vonalon betelefonálóknak biztosítja a “közvetlen demokrácia” lehetőségét. A nézővel szemben ült Vicsek Ferenc, aki hallgatta a telefonokat. Szerencséjére csak az utolsó kettőt hallottam. Vicsek mellett szóljon, hogy minden erőfeszítése ellenére kiült az arcára részben az unalom, részben a mély megvetés és utálat, amelyet a telefonban elhangzó mérhetetlen butasággal, és talán saját szerepével szemben is érez. Én még ilyen primitív műsort nem láttam. Ráadásul Szilágyi János után, aki ezt már évtizedekkel korábban profi módon csinálta. Nem mindenki alkalmas és hivatott arra, hogy a nyilvánosság elé lépjen. Szilágyi János ugyanolyan természetességgel kapcsolta ki az ilyeneket a vonalból, mint bármelyik amerikai riporter.

Az ATV-ben viszont végig kell hallgatni minden betelefonálót, a riporter láthatóan nem tehet semmit, csak feszeng, és igyekszik nem szétrobbanni a méregtől. Azt vártam, mikor áll fel Vicsek, ordítja el magát, és veri szét a berendezést. De nem állt fel. S ekkor már tényleg röhögni kellett. Ez viszont már őt, és azokat a kollégáit is minősíti, akik ebben a színvonaltalan és tisztességtelen bolhacirkuszban részt vesznek, és kiszolgálják egy ember gyermeteg játékát, aki médiagurunak, a Pentagon urának és a világmindenség irányítójának képzeli magát egyszerre, de ehhez csak pénze van. Vicsek Ferenc a műsorban szó szerint Anettkát játszotta el, de az legalább szórakoztató volt. Vicsek ezt a megaláztatást tűrte, legalább írták volna ki a feje fölé, hogy mennyiért. Látatlanban megmondom, hogy az összes műsorban fellépő valamennyi kolléga ugyanezt a megaláztatást éli át. De ugyanígy legalább mindegyik feje fölé írnák ki, hogy mennyiért égeti magát, mennyiért adta el a lelkét. Csak azért, hogy megértőbbek legyünk. Nem merem megnézni a többi műsort, nehogy meg kelljen írnom róluk, hogy mit láttam.

Ez a fej fölé írt összeg nemcsak a nézőknek szólna, és nemcsak az összeg alatt ülőket minősítené. Hanem azokat is, akik idejuttatták a magyar demokráciát, a magyar médiát, hogy a szakma egykori kiválóságai egy tizedszedő vallási Anettka tévéjében gügyögnek, égetik magukat, roppantják össze saját gerincüket, nullázzák le egész életművüket, mert hosszú ideje megszűnt az igazi piac, a pártfinanszírozott médiaversenyben pedig a baloldal értelemszerűen vereséget szenvedett. A közmédiát egy “puskalövés” (egyetlen tiltakozás) nélkül átengedték az önkényuralomnak, és ha valaki a nyilvánosságban akar maradni, vagy csak pénzt akar keresni, mert meg kell valamiből élni, kénytelen Németh Sándor primitív manipulációjának eszközévé válni. Mintha csak az utcasarokra állna ki, csak azt kevesebben látják. Nyilván nem jókedvükből teszik. Az más kérdés, hogy van egy határ, amíg ezt meg lehet tenni, és ezt a határt a kollégák már régen átlépték.

De lássuk, mi volt a november 16-i ATV Híradóban. A hírműsor összefoglalása után ki-ki döntse el, hogy ez a televízió kinek dolgozik. Milyen érdekeket szolgál, és akárcsak 15 évvel ezelőtt is, bármennyi pénzért adta volna-e hozzá a nevét. Azt nem tudom, hogy mióta képtelenség bárkinek azt hazudni akár magának is, hogy Orbán rendszerét gyűlöli, és az ATV-ben az ellen dolgozik. Mivel korábban nem láttam ezeket a műsorokat, nem tudom, mióta áll fenn ez a nyilvánvaló helyzet. De abban biztos vagyok, hogy november 16-a után senki nem mondhatja azt, hogy az Orbán-rendszert gyűlöli, de azért az ATV-ben is minden lelkifurdalás nélkül dolgozhat, mert az ATV az Orbán-rendszer legerősebb bástyája.

Nézzük a Híradót.

A fő hír Orbán Viktor. Felirat: “Muníciók”. A felvezető szöveg: “Orbán Viktor szerint a kormány biztos volt abban, hogy a politikájával megindul a gazdasági növekedés. A kormányfő a köztévében azt mondta, szerinte a bankok és a nemzetközi cégek továbbra is tiltakozni fognak a bankadó és a különadó miatt. Most azonban látni a gazdasági eredményeket, Magyarország könnyebben vívja meg a vitáit.” Ezt az ATV műsorvezetője mondta. Ezek után az ATV tudósítója beszél: “Orbán Viktor továbbra is számít arra, hogy lesznek viták Brüsszellel, mert ahogyan fogalmazott, a kabinet több európai érdekcsoportnak rálépett a tyúkszemére. A magyar gazdasági növekedésben vesztes oldalra került bankoknak és nagy nemzetközi cégeknek továbbra is erős az érdekképviseletük Brüsszelben.”

Ez idáig tömény Fidesz-propaganda, annak a hamis világnak a megerősítése, amelyet az Orbán-rendszer rajzol a magyar nép szeme elé. A szabadságharcos Orbán a vesztes oldalra állította a népet szipolyozó bankokat és nemzetközi cégeket. Brüsszel pedig nem azért bírálja az antidemokratikus rendszert, mert antidemokratikus, hanem azért, mert a magyar érdeket védő kormány rálépett a nemzetközi érdekcsoportok tyúkszemére.

Az ATV minden kritika nélkül böfögi vissza az unióellenes uszító hazugságokat. Mintha Brüsszel a gonosz bankok és a Magyarországon befektető külföldi cégek közös szervezete lenne, amelynek célja kifosztani Magyarországot. Miközben milliárdokat ad az Unió Magyarországnak.

Ezután megszólal Orbán: “a bankok Brüsszelben fúrják a magyar kormányt, mert azt akarják elérni, hogy ne rezsicsökkentés legyen a gazdasági teljesítményből, hanem vegyük le a bankokról az adóterheket”. Világos: az Orbán-kormány a magyar emberek rezsijét akarja csökkenteni, de a gonosz bankok ezt nem akarják, hanem a magyar nép kemény munkájával megtermelt pénzt maguknak akarják. Arról szó sem esik, hogy a bankadó valamilyen uniós szabályba ütközik, és ez a baj vele, a rezsicsökkentés hazugságához pedig semmi köze. Orbán azt hazudhat, amit akar, semmivel nem szembesítik.

Ezután átveszi a szót az ATV tudósítója, mintegy besegítve, folytatja Orbán szövegét: “a nemzetközi cégek is azt szeretnék, hogy visszakerüljenek a korábbi kedvezményes helyzetükbe, ezért Orbán szerint ők is ellenfelek”. Hát persze. Mi mások lennének, akik munkát adnak a magyar dolgozónak, mint ellenség, ha nem engedik teljesen kifosztani magukat Simicska Lajos által. De jön újra Orbán, a megmentő: “Sokkal több töltény van a tárban, mint korábban volt, több a muníciónk, mert megjöttek az erdemények. Az államadósság csökkent, a költségvetést ellenőrzés alatt tartjuk, van gazdasági növekedés”.

Egy percen belül leadják a Fidesz összes hazugságát és unortodox szabadságharcát. A miniszterelnök háborús képekben beszél az ellenséges Brüsszelről, a magyar kapitalizmusban működő bankokról és a befektető nemzetközi cégekről. Az ATV-nek ezzel szemben egyetlen kritikus mondata nincs. Noha elég lenne csak a tényekkel szembesíteni az elhangzottakat.

Ehelyett jön újra a tudósító, aki teljes mértékben azonosul az előadott hazugságokkal, és még rá is tesz egy lapáttal: “Arról is beszélt, hogy a bankok többezer milliárd forintot vontak ki a magyar gazdaságból, mert az anyabankjaik rossz bőrben vannak.” Ezzel az ATV annak a hazugságnak a híresztelőjévé válik, hogy a bankok nem hozzák, hanem visizk a pénzt, több ezer milliárd forintot kiloptak Magyarországból, hogy a rossz bőrben levő anyabankjaikat megmentsék. Ergo, a szegény magyar ember tartja el a rossz bőrben levő anyabankokat, ezért nem jut elég a magyarnak. A bankok kiviszik az országból az ezer milliárdokat, a szegény Magyarország tartja el a világ bankjait. Most már érthető, miért harcol ez ellen a magyar nép hős fia. Ha nem a saját fülemmel hallom, nem hiszem el. És ez a televízió az, amelybe állítólag tisztességes közgazdászok járnak be nyilatkozni.

Ezután a legviccesebb rész következik. Megszólal az MSZP, nem nagyon lehet tudni, hogy mit akar, de a lényeg, hogy fel akarja jelenteni az előbb megismert Brüsszelnél a magyar kormányt. Azonnal elhangzik a Fidesz válasza, hogy ez hazaárulás, majd a Fidesz szóvivőjét idézik végszóként, hogy a “szocialisták elindították a rezsicsökkentés elleni támadásukat”. Erre csak annyi a reakció, hogy “Gurmai Zita azt válaszolta, ez nem igaz”. Miközben e blokkban megszólalt telefonon egy mondat erejéig Gurmai Zita, aki azt mondja, hogy miközben a Fidesz rezsicsökkentésről beszél, asztal alatt a háromszorosát fizeti ki egy energiaszolgáltatónak, méghozzá törvénytelenül, de a riport nem erről szól. Ez a mondat, a voltaképpeni lényeg, csak elszáll a levegőben.

Majd egy kis bejátszás, a verespataki bánya ügyében az LMP javaslatát lesöprik Lázár János válaszával, hogy a kormány már minden lehetségest megtett. Pont. Utána jön egy újabb felkonferálás magas fejhangon: “Több pénz maradjon a családoknál, ezt akarja a Fidesz.” Rövid hatásszünet, majd hozzáteszik: “és az MSZP is, de külön-külön”. Ezután a Fidesz képviselője hosszan és zavartalanul kifejti, hogy a jóságos párt hogyan segíti újra a magyar családokat, ezúttal a BKV jegyeinek 10 százalékos csökkentésével. Sokkal rövidebben a szocialista Simon Gábor a készpénzfelvételi díj eltörlését szeretné. Az ATV riportere segít: “A Rogán Antal által bejelentett pénzügyi rezsicsökkentéshez csatlakozna az MSZP is”. Mit kell ebből érteni? Az MSZP sem tud jobbat, csatlakozik a Fidesz javaslatához. Rogán Antal egy rövid ATV Híradóban többször is említésre kerül, kizárólag pozitív összefüggésben. A szerkesztők nyilván tudják, hogy a Kossuth térre való felállítása óta Rogán a Hit Gyülekezete és Németh Sándor védelme alatt áll. Ezt érzékeltetni kell minden hírműsorban is. “Respect Rogán!” Legjobb lenne minden ezt híradó elejére kiírni, azt tetszene Németh Sándornak legjobban.

Ezután nagyon vicces jelenetek következnek. Simon Gábor valami érthetetlen okfejtés során azt mondja, hogy a bankok valamilyen bejelentése “felér egy beismerő vallomással”. A gonosz bankok megint lelepleződtek, még az MSZP is őket leplezi le. Majd azt mondja Simon Gábor, hogy “az inflációt 60 szorosan múlta felül a banki szolgáltatások drágulása”. Az ATV erre nem közli, hogy semmi más nem történt, mint amit a bankadó bevezetésekor a szakemberek előre megmondtak, hogy a bankok a bankadót az ügyfelekre hárítja majd. Ami azt jelenti, hogy Orbán a lakosságra vetette ki a “bankadót”, és a népet sarcolja a bankok közbeiktatásával, és eközben pozitív mellékhatás, hogy a megsarcolt néppel a bankokat utáltatja meg, és nem magát. Ő lopja meg a népet, de bankokra kiált tolvajt. Külön nyereség, hogy a bankok bűnbakká tételével még az antiszemitizmust is a kívánatos mértékben fel lehet korbácsolni. S mindezt az aljas hazugságot minden kommentár nélkül engedi át magát, sőt: fejti ki a nézőnek az ATV. Az MSZP ahelyett, hogy ezt leleplezné, versenyre kel a Fidesz demagógiájával. Simon Gábor javasolja: a bankok nyújtsanak ingyenes készpénzfelvételi szolgáltatást.

Idáig olyan, mintha egy harmadik világbeli diktatúra televíziójának paródiája lenne. De következnek a sötét képek. “Bepereli Gyurcsány Ferenc a Fidesz szóvivőjét, mert azt állította, hogy Gyurcsány 2006 őszén a törvényeket megkerülve utasította a rendőrséget a békés tüntetők megveretésére.” Az ATV is békés tüntetőknek nevezi immár a garázda csőcseléket, amellyel olyan kesztyűs kézzel bánt a rendőrség, hogy több volt a sebesült rendőr, mint a sebesült garázda. Ezen röhög azóta is a világ. Az ATV képein nem látjuk a magukből kivetkőzött futballhuligánokat, amint gyújtogatnak és köveket dobálnak, hanem csak a rendőröket, amint vízágyúznak, és hosszan nézhetünk egy rendőrt állóképen, amint céloz egy puskával. Nyilván percekkel előtte Gyurcsány mondta neki, hogy nézzen ki egy békés tüntetőt, és lője ki a szemét.

Bánó András híradója nem kérdezi meg Gyurcsány Ferencet, mit gondol ő a fideszes vádról. Ehelyett idéznek a DK közleményéből, gondosan kihagyva belőle azt az állítást, hogy 2006-ban puccskísérlet történt. Megszólalhat viszont újra a Fidesz szóvivője, és megismételheti a vádjait. Annak ellenére, hogy a hír ezúttal nem róla szól, hanem arról, hogy Gyurcsány Ferenc perel. Neki kellene elmondani, hogy miért. Azt mondja Hoppál: “Gyurcsány Ferencnek inkább a tetteivel kellene szembenéznie, ahelyett, hogy vádaskodik”. Majd úgy folytatja: “Tényeket állítottam a tegnapi napon, egy tanúvallomásból levonható következtetést mondtam el.” Brrrrrr. Egy következtetés tény? Kedves ATV! Erre nem mondunk semmit? Majd Hoppál elmondja a voltaképpeni vádat, miközben ennek alapján azt állította, hogy Gyurcsány verette meg a békés embereket: “Gyurcsány Ferenc megkerülte a törvényes eljárási rendet, nem az illetékes miniszteren keresztül utasította a rendőri vezetőket, hanem közvetlenül”.

Az ember esze megáll. Fegyveres harc dúl a belvárosban, égnek az autók, de a miniszterelnök csak a belügyminiszter tolmácsolásával szólhat egy rendőri vezetőhöz. Mondja ezt annak az Orbánnak a talpnyaló hazudozója, aki még egy árvíznél is félrelökte az összes minisztert, főigazgatót, szakembert, és maga intézkedett az utolsó homokzsák elhelyezéséről is. Akinek át kellett néznie a töpörtyű termetével a palánkon is, hogy tényleg ott van-e a víz. Aki soha semmilyen szolgálati utat nem tartott be, aki teljhatalommal rendelkezik, utasít, csinál törvényt, ha szemet vet valamire, beleszól a legkisebb kinevezésekbe és leváltásokba is. Akinek a szava nélkül ezek a paprikajancsik levegőt sem mernek venni. És az ATV ezt minden kritika, kontroll és ellenvetés nélkül leadja, anélkül, hogy megkérdezné erről a másik felet. Kedves Bánó András, hogy van ez? Az Objektívben ez a riport lemehetett volna így? Hát hol van az elkurvulás határa?

És hogy lehet az, hogy ezt Gyurcsány Ferenc nem teszi szóvá? Itt is ez a hamis “összefogás” mítosz érvényesül? Ne bántsuk az ellenzék televízióját? Mitől lenne az? Akire nincs ráírva nagy betűkkel, hogy FIDEEEESZ, azt már összetévesztjük a barátainkkal. Esetleg a barátainkat tekintjük az ellenségünknek, mert nem dőlnek be ilyen hazugságoknak? Mi az oka, hogy ezt az egész átlátszó manipulációt senki nem teszi szóvá? Itt nemcsak azok prostituálódtak, akik ezt a borzalmat előállítják, hanem azok is, akik ezt eltűrik, elnézik, akik attól félnek, hogy nem hívják be őket, és ezért semmi nem drága, vagy akik ugrásra készen állnak, hogy beugorjanak a mostaniak helyére. S ne feledkezzünk meg a nézőkről sem, akik ennek nemcsak bedőlnek ennek, hanem még olyan ostobaságokat is beszélnek, hogy ez a legnézhetőbb tévé. Nagyon súlyos árat kell majd fizetni ezért.

Miután vége a 2006-ról szóló hazudozásnak, újra felharsan az ATV riporter hangja: “Orbán Viktor szerint Magyarország felszívta magát, a kormány felismerte, hogy a válság idején sem luxus sportra vagy kultúrára költeni.” Ez a szöveg még kétszer vagy háromszor elhangzik a fél perces tudósításban. Az egész kezd a jordán állami tévére hasonlítani, amely követi a jordán királyt és beszámol az egész napjáról a borotválkozástól a lefekvésig. Az ATV, az egész csatorna egy nagy mikrofonállványa a Vezérnek. Ezt mondja Orbán: “Miközben ez a válság valóban kínozza a kontinensünket, aközben Magyarországon hétről hétre újabb és újabb létesítményeket adunk át.” Bravó! Boldog ország, amelynek ilyen miniszterelnöke van. Még boldogabb, amelyiknek ilyen ellenzéki tévéje van. Jön is az ATV riporter büszke hangja: “A miniszterelnök szerint Magyarország az elmúlt három évben azért lehetett sikeres, mert a kormány felismerte, hogy válság idején sem luxus sportra és kultúrára költeni.” Megtanultuk, már kívülről tudjuk. Még elhangzik, hogy ezért a kormányzatnak jár a köszönet. Köszönjük Orbán-kormány, köszönjük ATV.

Ezután jön a nagy bejelentés, hogy “döntésünk van arról”, mondja a Vezér (és ha nekik egyszer döntésük van, akkor az el van döntve), “hogy minden egyes járásban lesz uszoda”. Az Orbán-kormány senkit nem hagy az árok szélén, hanem belelöki egy uszodába, hogy tanuljon meg úszni, mert az kell Józsi bácsinak. Nincs is más problémája, csak az, hogy nem volt eddig a járásban uszoda. Majd a jordán televízió inkarnációjának vágóképe megmutatja, ahogy a király bedobja a labdát a felavatott szolnoki uszodában a vízilabdázó gyerekeknek. Fejlődik, épül és szépül szent hazánk, hála a miniszterelnöknek, aki annak ellenére ad át hétről-hétre újabb létesítményeket, hogy közben az egész kontinens kínlódik. Nem is értjük, hova menekült erre a kínlódó kontinensre a virágzó Magyarországról mintegy félmillió ember. De ezt az ATV-ből soha nem is fogjuk megtudni.

Már nincs sok hátra. Még sikerül lehülyézni az Együtt-PM birkákkal tüntető képviselőit, akikről azt tudjuk meg, hogy teljesen hülyék, mert azt hitték, hogy a tanyasi élet fejlesztésére szánt pénzből kapott Rogán (!) kerülete 220 milliót, miközben ezt a pénzt a tanyasi termékek elhelyézésére írták ki. Rogán kerülete pedig ebből fejleszti a Hold utcai piacot. Respect Rogán! Ezek a drága jó emberek 40 termelőnek adnak árusítási lehetőséget, potom 220 millióért, és a libás Bajnai pártja ez ellen is tüntet. Természetesen az ATV megmutatja a nézőnek, s ha valaki hülye lenne, el is mondja, hogy a libás Bajnai ellen tüntettek rendes magyar emberek. A kommentár megnyugtat bennünket, hogy jó helyre ment a 220 millió forint, mert még marketingterv is készül belőle.

Ezután jön a Híradó Gyöngyszeme. Az ATV tudósítást közöl az Izrael Szövetségesei Alapítvány washingtoni rendezvényéről. A riport szerint a rendezvényen 17 országból érkeztek magas rangú politikusok, államférfiak, amerikai kongresszusi képviselők, izraeli miniszterek és honatyák, vallási vezetők. Magyarországot Gulyás Geregely (Fidesz), Újhelyi István (MSZP), Hiller István (MSZP) és Németh Sándor (Hit Gyülekezete) képviselte. A tanácskozás résztvevői az Izraelre leselkedő veszélyekről, és egyebek mellett az iráni atomprogramról tárgyaltak. Az ATV 17 ország magas rangú politikusai, Izrael állam miniszterei és amerikai kongresszusi képviselők közül senkit nem tartottak méltónak arra, hogy a véleményét elmondja. Egyedül Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze véleményére voltak kíváncsiak. Az ATV tényleges tulajdonosa beszédéből két részletet is idéztek, a kettőből az egyikben nem tudta megint egyeztetni a ragokat, pedig biztosan sokat keresgéltek, hogy találjanak egy jó mondatot. Az ATV a konferencia legfontosabb emberét idézte. Nyilván neki van legnagyobb  rálátása az iráni atomprogramra és legnagyobb befolyása az Izraelre leselkedő veszélyekre a X. kerületi Gyömrői úti Hit Parkból. A Vidám Vasárnap a világ sorsát dönti el.

Itt van a kutya elásva.

Ha valaki tudni akarja, miért tudott konszolidálódni egy puccs után az önkényuralom, akkor itt a válasz. Ez a televízió még minimum húsz évet garantál az Orbán-rendszernek, és csak a természetes kihalás vezet majd a végéhez. Az Orbán-rendszer kulcsa a konszolidáció. Ha Orbán nem tudja konszolidálni ezt a rendszert, összeomlik. Ha a hazugságait leleplezik, összeomlik. Ezt a rendszert a média és a média által közvetített orbitális hazugságok tartják össze. És Orbán rendszerének az ellenzéki oldalon olyan biztos bástyája van, amilyenről álmodni sem lehetne. Ez az ATV.

Ennek megértéséhez bele kell látni a jelenség lényegébe.

Németh Sándor mellett Washingtonban ott állt a tolmácsa, aki a veje. Ki más? A fia az ATV hírigazgatója, a lánya, Klauzál Alexandra néven valamilyen műsort vezet az ATV-ben. Amikor a Hetek című újság elindult, Németh Sándor volt a főszerkesztő, a 8. osztályos 14 éves fia a sportrovatvezető, az egyik lánya vezette a kultúra rovatot, a felesége fejtette meg oldalakon át a közel-keleti helyzetet, a szerkesztőséget pedig Németh Sándor beköltöztette saját irodájába. (Csókoltatom Bánó Andrást, aki szerint ő teljes szabadságot élvez.) Nem mintha a harmincezres gyülekezetben más nem lett volna alkalmas ezekre a feladatokra, de ez mindig a Németh családról és az ő érdekeikről szólt. Németh Sándor pedig soha nem bízott meg senkiben, csak a közvetlen családtagjaiban, akiket kontrollálni tudott. Ha Németh Sándor valamelyik iskolás gyereke vagy a felesége bármit mondott, az történelmi eseményeket döntött el, és élet-halál kérdésekben jelentette a végső szót. Ez egy sokkal keményebb családi maffia, mint Orbán Viktoré.

Megmutatom, hogyan működik ez. Volt szerencsém véletlenül jelen lenni sok évvel ezelőtt egy március 15-i Sajtónapon a MÚOSZ székházában, ahol Kálmán Olga volt a másik vendég. Kálmán Olgát akkoriban rúgták ki talán a köztévéből. És váratlanul felbukkant a terepen a kis Németh Szilárd, aki akkor talán gimnazista lehetett. Kálmán Olgától tudtam meg, hogy a Hetek című lap volt abban az évben a rendezvény médiavendége. Én már nem voltam a gyülekezet tagja. A Hit Gyülekezete hetilapját Németh Szilárd mutatta be (ki más?), és ha jól emlékszem, Olga talán valami interjút is készített vele, de ebben már nem vagyok biztos. Az világos volt, hogy azon a napon Németh Szilárd megismerte Kálmán Olgát, az első igazi újságírót, aki még kedves is volt hozzá, emberszámba vette, és számára attól kezdve Kálmán Olga volt “az” újságíró. Amikor hazamentem, mondtam a feleségemnek: “figyeld meg, Kálmán Olga hamarosan a hites médiabirodalom üdvöskéje lesz”. Amikor Kálmán Olga felbukkant az ATV-ben, megállapítottuk, hogy ezek az emberek semmit nem változnak. Ezért Kálmán Olga bármit csinálhat, amíg a Németh család tagjainak ő “az” újságíró.

Az ATV-ben mindenki kvázi ennek a családnak a szolgálatában áll. Minden ennek a családnak az érdekei, intelektuális színvonala, szektás ízlése és célja alá van rendelve. A szakmai követelmények is. A politikai irányultság is. Mindenki fogaskerék Németh Sándor gépezetében, és addig kap pénzt és képernyőt, amíg ebbe a gépezetbe beleilleszkedik, és nem lóg ki onnan. Ez a gépezet azzal a nem kicsinyes célkitűzéssel működik, hogy Németh Sándor irányítsa és manipulálja az emberek gondolkodását Magyarországon. A benne dolgozók ezért kapják a fizetésüket, ez a dolguk. Ne ámítsa senki magát azzal a hazugsággal, hogy az ellenzék televíziójában dolgozik. Ez a tévé Orbán érdekeit szolgálja, mert a tulajdonos érdeke ez. Tudatosan manipulálja vele a közvéleményt. Mondhatnánk, hogy a munkatársak szórakoztatóipari tevékenységet végeznek. De egy önkényuralomban, a demokratikus emberek becsapása nem szórakoztatás, hanem valami más.

Ezt tudni kell, hogy tisztában legyünk az ATV-jelenséggel. Ez a csatorna nem a tájékoztatást szolgálja, nem a demokrácia és a szabadság harcosa, hanem kizárólag Németh Sándor kézzel vezérelt játékszere, szerepzavarának és hamis önképének kivetülése, amely az ő és a családja érdekeit szolgálja. Ezek az érdekek pedig nem azonosak az Orbán-rendszer ellenfeleinek érdekeivel. Ha Orbán Viktor gyermekkori álma az, hogy Felcsúton legyen világbajnoki döntő, és ezt hajkurássza az adófizetők pénzén, akkor Németh Sándor álma az, hogy ő irányítja az emberek gondolkodását, a közvéleményt, a világpolitikát, ő Izrael királya, Magyarország szellemi vezetője és kormányzója, az amerikai hadsereg tábornoka, az amerikai média cézára. Erre adakoznak a kedves hívek, ezt szolgálják az ATV-ben szereplő újságírók. Ez a két ember játszik itt Magyarországgal és teszi zsebre a pénzt.

Akik ezt a gépezetet működtetik, azoknak tudniuk kell, hogy egy maffiában dolgoznak. S azt is, hogy ha nincs a fejük fölött a buborék, amelyben benne lenne az összeg, amiért erre a megalázó és aljas szerepre vállalkoztak, a néző előbb-utóbb látni fogja. Ahogy ez egyre nyilvánvalóbb lesz, az összeg a buborékban egyre kisebb lesz. A néző egyre olcsóbbnak látja majd őket. Ezt Németh Sándor kivételes érzékkel megérzi. És egyre kevesebbért kell majd a gerincüket a ruhatárban letenni.

Őszintén szólva az volt a tervem, hogy ha egyszer Kanada hivatalosan is befogad, és én újra a nyilvánosság elé léphetek, mindnekelőtt a kanadai élményeimről számolok be, a juharfalevél országáról, Montrealról, erről a megkapóan szép, ezerszínű és ezerarcú kozmopolita városról, és főleg a kanadai emberekről, azokról az itteni új barátaimról, akik visszaadták az emberbe vetett megtépázott hitemet; újra tartalommal töltöttek meg olyan, a szememben már-már kiürült fogalmakat, mint (embertársaim iránti) bizalom, figyelmesség, barátság, szeretet, önzetlen segítőkészség, szolidaritás, türelem; egy jó darabig nem akartam arról a szorongásról beszámolni, amit a magyarországi állapotok láttán érzek, ahol reménytelenül szétzüllött a csillagok égi kertje és fuvalkodnak a kakasok elveresedve, ahol a gyönyörű magyar tájon és szeretett szülővárosom utcáin hömpölyög a morális mocsok, a megtört gerinc és mérgezett lélek szennye, de egy napig sem úszhattam meg, mert a szenny és a mocsok hullámai fölcsaptak, és visszahúztak magukhoz.

A magyarországi médiában a rólam megjelenő híradások hozzszólásaiban újra föllángolt ugyanaz a gyűlölködő mocskolódás, ami végülis kikergetett az országból, de ezt könnyen viselném innen, ahol egy példamutatóan demokratikus, szabad ország védelme alatt állok. Amit mondtam, kimondtam, azért minden felelősséget vállalok, de amikor meghamisítják a mondataimat, olyan szavakat adnak a számba, amit soha ki nem mondtam, soha le nem írtam, és nem is írnék le soha, akkor nem tehetek úgy, mintha nem történt volna semmi sem.

Mert mit is írtam én le tulajdonképpen?

„A magyar genetikusan alattvaló.”

Ez a mondat jó ürügy volt a megtámadásomra, mert ki lehetett forgatni, meg lehetett hamisítani, mert a rasszisták azt állíthatták rólam, hogy én vagyok a rasszista. A zsidógyűlölők azt mondhatták, hogy én vagyok a magyargyűlölő. Mert a rasszisták nem bírnak más kontextusban gondolkodni, csak fajelméletben. Ezért vádolták a fehérek elleni rasszizmussal a faji előítéletektől sújtott népüket képviselő, és a fajgyűlölet ellen a legkövetkezetesebben harcoló Martin Luther King tiszteletest és Nelson Mandelát. Ezért vádolják a muzulmánok fajgyűlölettel Izraelt. Hát úgy vagyok én rasszista, mint Mandela és Luther King, úgy vagyok fajgyűlölő, mint Izrael.

Ezek olyanok, mint a debil óvodások, akik csak egy fogalmat ismernek. „Hülye vagy!” „Nem igaz, mert te vagy a hülye!” „Nem igaz, mert te vagy a hülye!”

Nem ez a mondat fájt az engem megtámadó mocskos szájú uszítóknak, ez csak ürügy volt, hogy belém köthessenek. Ennél sokkal súlyosabb vádakat is megfogalmaztam én abban a nyílt levélben, ami kiverte a biztosítékot.

Azt merészeltem mondani, hogy:

„Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős, mert [egyedül] a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt.

Így aztán nem is kapott soha föloldozást!”

Na, ez volt a kemény beszéd, mert azóta az orbáni diplomácia többször is megkísérelte – hogy szalonképessé tegye a rendszert Európa előtt – úgy vállalni kifelé a felelősséget, hogy befelé mégse vállalja. Ehhez a duplafedelű dumához nagyon értenek a pávatáncosok.

Mindezen – folytattam – „csak a baloldal szelleme lenne képes változtatni […] és ezzel megváltani a magyart, méltóvá tenni arra, hogy az európai közösségnek (kis áttétellel: a szabad világ közösségének) egyenrangú tagja lehessen.” De nem tudja. Miért? Mert „elherdálta minden pozitív szellemi vagyonát, teljes történelmi örökségét Dózsa Györgytől Petőfin és Adyn át Károlyi Mihályig, Bibó Istvánig, Nyers Rezsőig, a kelet-német turisták előtt a határt megnyitó Horn Gyuláig, az örökölt médiahálózatával és infrastruktúrájával együtt, [és most] teljes tudatzavarban, szervezetileg lerobbanva, kifosztva, védtelenül áll a diktatúra támadásával szemben. De közben az egész baloldali elit és tisztikar, beállt a harácsolók, a korruptak, a tolvajok közé, elárulva nemcsak az eszmét, de konkréten a baloldal közkatonáit is, mert sebesülten és haldokolva hátrahagyta őket a vesztett ütközetek után a harcmezőn, és sorsára hagyta a védelmére szoruló civil lakosságot is. És ahelyett, hogy az utolsó töltényig harcolna a diktatúra ellen, a kiskapukon át menti a rablott vagyonát és az irháját.

Mert belőlük is hiányzik az a négy alaptulajdonság, ami emberré tesz minket: az empátia, a szolidaritás, a tolerancia és a lelkiismeret.”

Hát ezek az én megbocsáthatatlan szavaim, ezekért kellett engem majdnem az őrületbe kergetni, vagy ha ez nem sikerült, legalább kikergetni az országból, hogy meg se álljak az óceán túlsó partjáig.

Aki alattvalóként él, és szolgalelkűen lefekszik a mindenkori hatalomnak, az „boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni.” Ezt nem lehetett megemészteni, ehhez képest a genetikus alattvaló egy kis fricska az orrocskára. És még azt a költői kérdést is föl mertem tenni, hogy:

„Magyarországot vajon nem határozza-e meg a Simicska & Puch Co. működése?” Tetemre hívtam az ország legnagyobb hatalmú oligarcháit is. Hát mi ehhez képest egy olyan állítás, hogy a magyar genetikusan alattvaló?

Bolhaköhögés. De ezen lehetett megsértődni. Ettől húzhatták föl az orrukat az öntelt sovén nacionalisták, akik soha nem voltak képesek szembenézni önmagukkal. És ebbe köthettek bele az ostobák, akik nem bírnak egy keserű megállapítást megkülönböztetni az általánosító előítélettől. Hát minden mondatom után írjam oda, hogy tisztelet a kivételnek, akinek nem inge, ne vegye magára?

Ráadásul én ezt már sokszor leírtam. Például másfél évvel azelőtt a „Szabadság friss, kristálytiszta levegője” című cikkemben, és épp az Amerikai Népszavában. Rejtély, hogy miért pont a nyílt levél keltett fölhördülést.

„(…) a nyugati világ a konszenzusos demokráciától működőképes. Az alattvalói alázat csak a magyar népre jellemző, itt minden olyan kísérlet megbukott, amely a szabadságra akart építeni. Ez a nép retteg a szabadságtól, boldog a börtönben, mert ott nem kell döntenie. Ennek a népnek az Isten hiába adott szabad akaratot – nem kell neki.” Más: a Könyvhét című lapban már 2010 októberében leírtam a következőt: „[Az,] hogy a nyugati modernizáció eredményeit magyar földbe átplántálni nem lehet nálunk nem rendszerfüggő. Ez genetikus, vagyis a magyar néplélek által meghatározott”. Furcsa, hogy efölött a főszerkesztő, Kiss József, úgy siklott át, hogy közben igen szívélyes barátságban maradt velem, a nyílt levél után azonban egy tizenöt éves munkatársi kapcsolatot rúgott föl azon az alapon, hogy őt is megsértettem, mert ő is magyar – vagyis sürgősen be kellett állnia a sorba.

De nekem volt egy rossz húzásom: elkövettem egy nagyon súlyos hibát. Több volt, mint hiba.

Bűn volt. Mentségem nincs. Elvettem azok bizalmát, akik hittek nekem.

Erről nem beszéltem eddig, nem is nagyon volt rá módom, most itt az ideje, hogy szembenézzek ezzel is. Kísérletet tettem annak a mondatnak az érvénytelenítésére, amibe még az is belekötött (vagy ha nem, hát mentegetett érte – ami még rosszabb), aki a mondandóm többi részével egyetértett. Sőt, az is, aki amúgy elfogadta az egész írói életművemet.

Alig egy héttel a nyílt levél megjelenése után, az alábbi nyilatkozatot tettem közzé a Klubrádión keresztül:

„Ilyen mondat helyesen nem létezik.”.

Én tudtam, hogy ez dodonai értelmetlenség – fogalmazni még tudok –, de így akartam megúszni, hogy tompítsam is a szóban forgó mondat élét a többi mondanivalóm hitelessége érdekében, meg nem is. Mégis, sajnos, helyesbítésnek fogták föl. (Pedig nem helyesbíteni akartam, csak megzavarni a támadóimat; visszavonásról, bocsánatkérésről meg pláne nem volt szó!) Noha ketten is sugdosták a fülembe, hogy „csináljak már valamit”, a döntés az enyém volt, a felelősség is az enyém, nem a felbujtóimé, ezért a nevüket is elhallgatom. Már a következő pillanatban megbántam, mint a kutya, ha kilencet kölykezett, de már nem volt visszaút. Megbántam, mert igazam volt, a mondat nem érthető félre.

A magyar genetikusan alattvaló.

Igenis az! A „nyílt levél” óta eltelt több mint másfél esztendő ezer százalékig bebizonyította.

Egyetlen szó, a genetikus szó az, ami állítólag félreérthető, aminek kettős értelme van.

Nem igaz. Nem érthető félre, csak az érti félre, aki félre is akarja érteni, és csak egyetlen egy értelme van.

Amikor a főváros rendkívüli közgyűlése – mert az én megbélyegzésem annyira fontos volt, hogy nem bírták kivárni az egy hét múlva esedékes rendes közgyűlést – visszavetette a budapesti Díszpolgárságomat, a nyelvtudomány sietett segítségemre, persze eredménytelenül, de nem is lehetett elvárni, hogy Tarlós István, ez a Fideszessé zápult egykori SZDSZ-es, Orbán pórázon tartott pitbullja, olyan szellemi kapacitással rendelkezzék, hogy a tudomány érvelését figyelembe vegye.

Mártonfi Attila lexikológus a Nyelv és tudomány 2011. szeptember 23-i számában a „Mit állított Kertész Ákos?” című cikkében a nyelvtudomány szempontjából, tehát a szótárak alapján elemzi az én vitatott mondatomat. „Ezeket a kérdéseket különösen fontos akkor végiggondolnunk, ha egy szöveg megértésén díszpolgári cím múlik” – jegyzi meg Mártonfi magyarázatul.

Hadd idézzem ide Mártonfi cikkéből mindenekelőtt Bárczi Géza A magyar nyelv értelmező szótárát, már csak azért is, mert Bárczi nekem professzorom volt, másodévben jelesre szigorlatoztam nála, és erre a mai napig büszke vagyok.

genetikus (tud) származást, eredetet, fejlődést feltüntető; a megismerendő tárgyat, jelenséget keletkezésében, eredetében bemutató. ~ definíció; ~ módszer: származtató, történeti, oknyomozó módszer.

Másodikként Bakos Ferenc Idegen szavak és kifejezések szótárából másolom ide a szócikket, mert ez a leggyakrabban használt ilyen jellegű munka.

genetikus gör–lat I. a genetika szakembere II. 1. keletkezési, fejlődési 2. eredetet, fejlődést feltüntető 3. származtató, fejlődést vizsgáló, oknyomozó;

Ezzel szemben mit jelent a „genetika”, amivel direkt, hogy félre lehessen érteni, összekeverik az általam használt „genetikusan” kifejezést?

genetika gör el., gen örökléstan

A Wikipédia online Magyar Értelmező Szótára szerint:

genetikai (melléknév) a génekkel vagy a genetikával kapcsolatos; fejlődés(tan)i, származás(tan)i.

Ezek után hadd idézzem ismét Mártonfí Attilát:

„Kifejtőbb megfogalmazásban tehát az eredeti mondat: Történeti meghatározottságból adódóan a (hosszú ideig feudalizmusban élő) magyar társadalom tagjainak kulturálisan meghatározott, jellegzetes viselkedése, hozzáállása a mindenkori hatalomnak való alárendelődés. Ez kétségkívül szabatosabb, támadhatatlanabb megfogalmazás, viszont szürke, érdektelen és unalmas, tehát semmilyen olvasóközönséghez nem jut el. Márpedig ez nem lehetett egy nyílt levél célja. Ezért élt a szerző erős hatású retorikai eszközökkel.”

Még most sem világos? Még mindig hozzá kell fűzni valamit gyöngébbek, hogy ne mondjam mindjárt „gyöngeelméjűek“ kedvéért?

Tehát az alattvalói attitűdöt nem a génjeink örökítették, az nem faji tulajdonsága a magyarnak, ilyet sosem állítottam, bár ezt akarták a számba adni. Az engedelmességre való hajlam a retardált feudalizmusra, a polgári demokratikus hagyományok és a szabadságjogok krónikus hiányára, vagyis a történelemre vezethető vissza, ettől nincs igénye a személyes szabadságra, az alapvető emberi jogokra, ettől válik szolgalelkűvé, alattvalóvá a magyar. Bibó István szerint a zsákutcás magyar történelmi fejlődés torzította el a magyar néplelket. A szabadságharcot vérbefojtó Ferenc Jóskát is, az orgoványi gyilkosokkal, a tiszti különítményesek vérengzésével, a trianoni ország-csonkítás elfogadásával hatalomra kerülő Horthyt is, és az esztelen gazdaságpolitikával, kíméletlen megszorításokkal a népről hét bőrt lenyúzó, a demokráciát eltaposó Orbán Viktort is rajongva tudják szeretni a magyarok.

Ezt mondtam. Ezt vállalom. De azt az alattomos, gyalázatos ferdítést, hogy én egyetlen népet, nemzetiséget, népcsoportot, bármiféle embercsoportot kollektíve, genetikusan alávalónak neveztem volna, azt kikérem magamnak, az alávaló hamisítás és szemenszedett hazugság.

Még jó, hogy nincs az a mindent elborító hamu, amiben ne csillogna gyémánt is. Nem igaz, hogy Magyarországon senki sem gondolkodik. Ismertem egy jobboldali családot, nagy Orbán hívők voltak, és a Fideszre szavaztak 2010-ben. Amikor elkezdődött ellenem a hajsza, egy nap jöttek szembe az úton, hűha, hová bújjak előlük, gondoltam, hogyan tűnjek el – de nem lehetett. Jöttek rendületlenül…

De furcsa mód széles mosollyal, csillogó szemmel, kézfogásra nyújtott kézzel: „Köszönjük, hogy végre valaki jól megmondta ezeknek!”

És nem ők az egyedüliek. Ez tartja bennem a lelket.

Horváth András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársa két éve próbálja felhívni a kormányzat figyelmét arra a sajnálatos tényre, hogy vállalkozói körök ezermilliárdos nagyságrendben lopják a pénzünket. Konkrétan Rogán Antalnak írta meg az egész történetet, de a Fidesz frakcióvezetője nem tartotta az ügyet figyelemre érdemesnek, ahogy a Nemzetgazdasági Minisztérium is néma maradt, így aztán a NAV – azóta elbocsátott – adóellenőre idén a nyilvánossághoz fordult és feljelentette a NAV-ot. A történet folytatása ismert: a NAV egyetlen hétvége alatt (2 munkaszüneti nap) lezavarta a vizsgálatot, semmilyen hibát nem talált, Horváth Andrást feljelentette, a lakosságot pedig megnyugtatta, hogy minden rendben van. Itt mindenki rendesen adózik, vagy ha nem, akkor befizeti a büntetést, menjenek, emberek a dolgukra, nincs itt semmi látnivaló, ezer milliárd dalolva ment, felesleges pánikot kelteni, hablatyolni, csinálni a palávert, amikor a Fidesz-kormány nemcsak az adócsalást szüntette meg, de teljesen, hanem a gyermekbénulást és a náthát is kiirtotta.

Akit részletesen érdekel a történet, az atlatszu.hu oldalon megismerkedhet a szereplőkkel és a mocskos tényekkel, engem azonban leginkább az izgat, miért tűri bénán és némán a magyar nép, hogy ezermilliárdos tételeket lopjanak el tőle, miért kíséri ezt az ügyet bágyadt nemtörődömség, ásítozás és sötét belenyugvás, amikor más esetekben harminc forintért simán átsírja valaki az éjszakát, de még másnap délelőtt is hüppög?!

Itt ugyanis egyértelműen arról van szó, hogy ha nem loptak volna el néhány vagonnyi lóvét a költségvetésből, akkor sem Bokros-csomagra, sem Orbán-csomagra, de még Matolcsy-pakkra sem lett volna szükség.

Az szerintem gyönge magyarázat, hogy a magyar nép nem érzi magénak a költségvetést, és úgy gondol az állam pénzére, mint valaki más vagyonára, amiből lökött miniszterelnökök kisvasutat építenek a budijuk köré, stadiont a kertjükbe, haverjaik meg szigetet vesznek az óceánon. A magyar nép ugyanis képes népszavazásokra járni háromszáz forintért, igaz, azt a háromszáz forintot saját zsebből kellett volna kifizetnie, a költségvetésből ellopott pénzt meg majd biztos valaki másnak kell pótolnia, például az EU-nak vagy az olyan hülyéknek, akik nem csalnak adót.

De nem lehet mindenki adócsaló egy országban, illetve nem gondolkozhat mindenki annyira zártan és leárnyékoltan, hogy a közpénz a más pénze, amit ellopok, csak az az enyém.

Az LMP parlamenti vizsgálóbizottság felállításán ügyködött, ami szép dolog, de a parlamenti vizsgálóbizottságok arról híresek, hogy szart sem érnek, mert mindenki hazudozik, aztán ezt összefoglalják írásban, hogy az irattárba kerüljön. Ráadásul egy ilyen bizottság felállításához a Jobbikra is szükség van, márpedig figyelembe véve, hogy a vizsgálóbizottság sóhivatal, plusz a fasiszták nélkül bele sem lehet kezdeni, mindennek tűnik, csak jó megoldásnak sem.

Működő országokban ilyenkor az ügyészség veszi kezébe a dolgokat.

Az egész ügy kezd belefulladni önmagába.

A Fidesz és a kormány arról beszél, hogy minden rendben van, Horváth András ex-adóellenőr paranoiás, és a rendszer tökéletesen működik, a szocialisták nem közösködnek a Jobbikkal, amitől persze úgy tűnik, hogy lapítanak, mert ez a lopássorozat könnyedén átívelhet kormányok és pártok fölött, az LMP kényszeresen hajtogatja, hogy a szocik és a kormány közösen akadályozza meg a teljes feltárást, amitől menthetetlenül hülyéknek tűnnek, és egyáltalán nem veszik figyelembe a parlamenti vizsgálóbizottságokkal kapcsolatos fenti tényeket, aggályokat.

Az ügyről konkrétan csak elkötelezett újságírók, tényfeltárók beszélnek, de nekik meg nincsenek meg a megfelelő eszközeik, hogy feltárjanak egy ilyen politikai és üzleti bűnszövetkezetet, a helyzet tehát menthetetlennek tűnik.

A lakosság, úgyis, mint választópolgárok, hallgatnak. Nem kicsit, nagyon.

Éppen most, éppen itt, a szemük előtt lopták el még az unokájuk vajas kenyerét is, de nem szólalnak meg, nem háborodnak fel, csak néznek zavarodottan szeretett pártjaikra, hogy akkor most mit is kéne mondani, egyáltalán kell-e valamit mondani, vagy majd a nagyszerű Orbán Viktor, esetleg Mesterházy Attila megoldja helyettük ezt a bonyolultnak nem nevezhető, bár kétségtelenül felfoghatatlan összegekkel megtűzdelt ügyet. Fel nem fogják, hogy egy politikusok által működtetett, politikailag felügyelt, eltűrt, politikai érdekeket, és politikusok gazdasági érdekeit kiszolgáló bűncselekmény-sorozatban nem várhatnak politikai segítséget, főleg nem azoktól, akikben jelenleg reménykednek. Vagy odaállnak azon kevesek mellé, akik tényleg megpróbálják lebuktatni ezt a szemétséget, vagy kimennek az utcára, és addig ordítanak, amíg le nem fagy a nyelvük. Mert senki más nem fog helyettük ordítani.

Vagy maradnak otthon, hiszen éppen most kezdődik a pizsamás banánok ismétlése a tévében.

Két hét múlva erre az ügyre már csak a szakma emlékezik majd, keserű szájízzel, tehetetlenül. Mindenki teszi a dolgát: aki lopott, lop tovább, akik falaztak neki, falaznak ismét.

Úgy gondolom, megalapozott az a feltételezésem, hogy a Horthy-szobor avatás a Szabadság téren, a náci felvonulás a Gellért téren, a miskolci Radnóti könyvégetés és a ny-mo.-i abdai Radnóti szobordöntés egy összehangolt akciósorozat egyes elemei. Az egybeesés pedig közel sem csak Horthy 1919-es budapesti bevonulásának évfordulója miatti véletlenszerűség. Ugyanis világosan felfedezhető az események mögötti egységes szellemi szál, koncepció. Ennek az a lényege, hogy a hírfolyamokban ezek az események az emberek tudatában összemosódjanak. Tekintettel arra, hogy a média egy-egy rövid hírt közöl, a nézők, hallgatók, médiafogyasztók tudatában ez a négy esemény a viszonylagos egyidejűségük révén egybeolvad.

Az egyik adótörvényhez benyújtott módosító indítványban a kormány hamarosan lehetővé teszi, hogy a munkáltató (korlátlan értékhatárig!) sportrendezvényekre szóló jegyekkel (köztük labdarúgó-mérkőzésekre szóló meccsjegyekkel) egészítse ki a dolgozói cafetéria keretet. A cafetéria – mint tudjuk – béren kívüli, nem bér jellegű munkáltatói juttatás, amelyre nem rakódnak olyan súlyos vállalkozói adóterhek, mint amelyek Lakatos Jakabné kórházi tisztasági szakmunkás horribilis minimálbérén csüggnek. A cafetéria kártyával (jeggyel) szalajtják át Gyakornok Józsit a tűzoltólaktanyából a sarki pizzériába, ha a szakaszparancsnok bajtárs megéhezett. Azzal áll sorba a főzelék falodában a városházi adminisztrátornő.

A cafetéria rendszer zseniális leágazása a dolgozók kulturális igényeinek kielégítése. Efféle állami kedvezmények minden tisztességes állam-szocialista (és más, centrális vezérlésű) rendszerben léteztek. Kevesen tudják, hogy a nácik voltak az elsők, akik Európában meghonosították a kedvezményes ifjúsági turistautak és erdei szállók rendszerét. Olcsó turistaházakat építettek, filléres díjért, hogy dallal, vidám énekszóval, vadászkürt hangja mellett vonuljanak az ifi-csapatok a bátorság és öröm próbáira. „Erő az öröm által” névre hallgatott az az ifjúsági turisztikai egylet, amely a ködös norvég fjordokhoz indított tengeri társasutazásokat, és ami fő, ezek koedukált utak is voltak, lehetőséget biztosítva a közös sportolás mellett az árja faj ifjú egyedeinek más jellegű, közösségi képességeik kibontakoztatására is. Az aczéli kultúrpolitika a szocialista brigádok kulturális fejlődését preferálta, kedvezményes színházjegyekkel, városnéző IBUSZ utakkal, nem beszélve a Művelt Nép könyvterjesztő vállalat vásárlási kedvezményeiről.

A sport (főleg a miniszterelnök urunk által oly annyira kedvelt labdarúgás), mint a dolgozó nép kulturális épülésének záloga, új gondolat. Valóban sorvasztó élmény lehet egy Paks-Pécs meccs, ötszáz néző előtt, a dermesztő némaság, az időnként felharsanó sípszó, a hideg reflektorfény a ködön át. De az atomipar dolgozója, vagy a debreceni TEVA szakmunkása ezentúl, a cafetéria rendszer jegyében, kulturális, szórakoztatóipari plusz juttatásként tekintheti meg az OTP Bank Liga színvonalas találkozóit, miközben a munkáltató, járulékos haszonként, kedvezményesen adózó összeggel támogatja a professzionális sportvállalkozásokat, melyek ezt az összeget utánpótlás-nevelésbe, vagy újabb, bosnyák, albán, montenegrói légiósok vásárlására fordítják.

Az ingyen, szociális alapon látogatható mérkőzések nézőszáma is örvendetesen megemelkedik, igaz, maga a meccsjegy eddig sem volt drága. Egy átlagos magyar bajnoki eddig is megtekinthető volt két korsó sör áráért, nyolcszáz-ezerkétszáz-ezernyolcszáz forintért. A szurkoló sajnos ezt is sokallotta. Nem tudjuk, hogy a cafeteria rendszerben (ingyen) hajlandó-e megtekinteni egy holland-magyar egy nyolcat. Nem tudjuk. De hogy még nem kötelező, az azért bíztató. Vajon meddig?

Elvétik az igazságot, akik nem látják meg Kövér László szigorú tekintete és vaskos bajusza mögött az érző lelket. Ő maga úgy látja magát, mint egy plüss mackót, aki alig várja, hogy minden gyermek magához ölelje. A szúrós tekintet gyengéd szívet takar, a tüskék csak önvédelemre szolgálnak, mert a külvilág érzéketlen és gonosz, nem ő. Kövér László lelkében hárfák húrjai zengenek. Amikor senki nem látja, kedvenc költője verssorai rímelnek fülében. Legalábbis, ő így látja magát.

Kövér László egy gyengéd pillanatában elárulta, hogy kedvenc költője József Attila. Ezt éppen akkor vallotta meg, amikor József Attilát kiebrudalta a pártjával a Duna-partról, ahol ült a rakodópart alsó kövén, és nézte, hogy úszik el a dinnyehéj. Mintha csak Kövér Lászlóról, erről a kívül nyilas, belül plüss mackóról elmélkedett volna “sorsába merülten”. Mintha csak az aranyszívű Házelnökről mondta volna, “fecseg a felszín, hallgat a mély”.

József Attilának ne lenne helye a Horthy-rendszert megörökítő, 1944-es állapotokra visszaállított Kossuth téren? Dehát egész költészete a Horthy-rendszerről szól. József Attila nem élt már 1944-ben, de kicsit a halála is a Horthy-rendszerről szól. “A munkabér, a munkaerő ára, cincog zsebünkben, úgy megyünk haza. Nagy, álmos dzsungel volt a lelkem, s háltak az utcán.” Akkor még lehetett. Ez egy olyan rendszer volt, ahol a József Attilák vonat alá mentek és meghaltak. De csak fizikailag. Kövér László ne tudná, hogy a költők soha nem halnak meg, hanem örökké élnek? “Idegünk rángó háló, vergődik benn’ a múlt sikos hala.”

József Attila úgy tartozik össze a Horthy-rendszerrel, mint a fény és az árnyék. A visszaállított Kossuth tér a külső látszat, József Attila vádirata felette a belső valóság. “Ezernyi fajta népbetegség, szapora csecsemőhalál, árvaság, korai öregség, elmebaj, egyke és sivár, bűn, öngyilkosság, lelki restség, mely hitetlen, csodára vár, nem elegendő, hogy kitessék: föl kéne szabadulni már!” Ezek a szavak a Horthy-rendszerről szólnak, nélkülük az 1944-es Kossuth tér csak díszlet. A valóság a Don-kanyarba küldött és vagonokba hajtott zsidók halálraítélt menete. Hiába viszik el a szobrot, ott maradnak a Dunánál a vádló szavak. A párhuzam, amit Kövér és társai maguk húznak, őket vádolja. Ha a rendszer ugyanaz, a vádbeszéd is ugyanaz.

Azt nem tudjuk, József Attila melyik verse ragadta meg Kövér László érzékeny lelkét, mely szavai vágtak mély intellektusa húsába. Talán az tetszett meg neki, hogy “cicáznak a szép csendőrtollak, mosolyognak és szavatolnak, megírják, ki lesz a követ”. Talán ezért hozott létre parlamenti csendőrséget. Plüss mackó félreértette József Attilát. Azt hitte, ez a jó: “Hisz nyíltan dönt, ki ezer éve magával kötve mint a kéve, sunyít vagy parancsot követ.” Alattvaló. Genetikusan vagy csak megszokásból, mindegy is. Ne feledjük, hogy idegünk rángó háló, vergődik benn’ a múlt sikos hala: ”Sok urunk nem volt rest, se kába, birtokát óvni ellenünk, s kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk.” Mintha ma írta volna a Házelnök kedvenc költője. Ezt a cikket most a kitántorgottak gyerekeinek írjuk Amerikában. Már aki megmaradt, és nem pusztult el a Carnegie kohókban. Aki megúszta a Don-kanyart az elégett az illinois-i kohókban. Ez az ő rendszerük. Ma nem Amerikába, hanem Európába megy a kitántorgás, a birtokok pedig csak nőnek Felcsúton. Felcsút az ország.

“Elegendő harc lenne, hogy a múltat be kell vallani”, mondja József Attila, mert egybemosódik itt múlt, jelen és jövő. Összeköti a folyó, amely egyszerre látja valamennyit: “A Dunának, mely múlt, jelen s jövendő, egymást ölelik lágy hullámai.” De a harcot, amelyet őseink vívtak, nem oldja békévé az emlékezés. Rendezni végre közös dolgainkat, mondja a költő, ez lenne a mi munkánk; és nem is kevés. József Attila szerint a honfoglalóktól kezdve ez lenne a feladat, amit soha nem végzünk el. Mert jönnek, fenekednek mindig a nagy magyarok, akik megmondják, ki a magyar. József Attilának, a legnagyobb magyar költőnek (akiről a Házelnök azt hiszi, hogy ő hitelesíti), török, tatár, tót, román kavarog a szívében. Ő “a múltnak szelíd jövővel adózna”, ha megértenék a nagy magyarok, hogy török, tatár, tót, román, zsidó, cigány, német kavarog mindnyájunk szívében. Ezek vagyunk mi, ahogy József Attila időtlenül mondja, “mai magyarok”. De semmi nem változik. Ugyanaz a dinnyehéj úszik ezer éve a Dunán. Nem is kellene cikkeket írni. Nem kellene találgatni a mai valóságot. Csak idézni naponta József Attilát. A baj is örök, a szó is örök.

Az a baj a plüss mackóval, hogy nem vette észre, amikor József Attila neki kedvenc költője lett, hogy róla szólnak e versek. Vagy csak emlékszik rá, hogy egykor kedvenc költője volt, és elfeledte, amit olvasott. Önbeteljesítő jóslatként záporoznak plüss macira a költői szavak. Nem veszi észre, hogy már nem a költő oldalán áll. Szörnyeteggé vált a barátaival együtt, akikkel egykor még “itták” József Attila szavait. E szavak ma őket ítélik meg, őket meztelenítik le és világítják át. Plüss mackó önmagától meghatódó giccses lelke is olyan, mint a Duna: egybemosódik benne múlt jelen és jövő. Még mindig a kisgyermeket látja magában, akiről azt gondolta, hogy ártatlan és jó. De József Attilánál valóban nincs tér és idő, neki a gonosz csecsemőkorában sem ártatlan. Lefordítva, ez azt jelenti, hogy plüss maciban már csecsszopó korában benne volt az a nagy tahó paraszt, akit csak mi látunk, ő nem. Kedvenc költője az ilyen plüss mackók gyerekkorára mondta, hogy “nézz a furfangos csecsemőre: bömböl, hogy szánassa magát, de míg mosolyog az emlőre, növeszti körmét és fogát”. Kinőttek a körmök és a fogak.

“És vígasztald meg, ha vigasz a gyermeknek, hogy így igaz. Talán dünnyögj egy új mesét, fasiszta kommunizmusét.” Nem kell töprengeni, milyen mesét mond nekünk, milyen rendszert épít egy ilyen plüss mackó. Fasiszta kommunizmust vagy kommunista fasizmust, mindegy is. “Mivelhogy neki rend kell a világba, a rend pedig arravaló, hogy ne legyen a gyerek hiába, s ne legyen szabad, ami jó.” Ezt kellene kiírni a parlamenti csendőrség kaszárnyájába és a parlament üléstermébe. Kövér László parlamenti rendje arra való, hogy a képviselők ne legyenek a Házban “hiába”, majd ő megmondja, miért vannak ott, és mi a dolguk. Ez a rend arra való, hogy ne legyen szabad a gyermek, ami jó. Mert, tudod, plüss mackó, a többiek is voltak gyerekek, nemcsak te. Bennük is él az egykori gyermek, aki szeretne szabad lenni, de te nem engeded. Mert te vagy a barátaiddal mindaz a rettenet, amiről József Attila ír, amiről az elmúló századok szólnak, amit békésen tűr a Duna. Néha megelégeli, tajtékzik és kiárad, de akkor jön gumicsizmában a te Nagy Gátőröd, aki még a Duna hányásából is hőstörténetet farag magának.

Ezekkel a hazug mesékkel váltjátok fel József Attilát. Azt hiszitek, ha eltüntetitek a szobrát, eltűnik a szelleme is. De nem fog, mert a vérében és a szívében hordja minden magyar. Nemzedékek ölelik egymást a sejtjeinkben, elődeinkből “eggyé szaparodunk”, ha még emlékszel ezekre a sorokra. Felhalmozva bennünk minden korábbi szenvedés és tudás. Ha valóban szeretnéd József Attilát, tudnád ezt. Ezt akarjátok ti megölni, de nem tudjátok. Először csak a szellemet akarjátok megölni, ahogy a szobrot eldaruzzátok. Aztán, amikor rájöttök, hogy ez nem megy, akkor a testet is. Az örök gyilkos lakik bennetek, aki mosolyog az emlőre, de növeszti a körmét és a fogait. Horrorfilmekből bújtatok elő. A rend neked az, hogy mi ne legyünk szabadok. Ezzel szemben a parlamenti rend az lenne, ha volna demokratikus alkotmány, amit esetleg be is tartanátok. A parlamenti kisebbségnek lennének a Házban jogai, amelyeket érvényesíthet is. Ha nem rendeletekkel kormányoznátok, amihez használtok egy parlamenti díszletet. És ha embernek és magyarnak néznétek azt is, aki nem rabol veletek együtt birtokot. Akkor nem kellene performanszokat tartani, hogy mindenki meglássa: vámpír körmei és fogai vannak a plüss mackónak. Hitchcock-figurák vagytok.

Félreértitek, hogy a nép sunyít vagy parancsot követ. Azt hiszitek, ez életbiztosítás. De soha nem bízhattok meg alattvalókban, mert azok mindig jobb urakra vágynak. Biztonságban csak szabad polgárok között érezhetnétek magatokat. Cicáznak láthatatlanul is a csendőrtollak, tárgyakkal és szobrokkal megidézitek a múlt sötét démonait, hogy betöltekezve azokkal, végrehajtsátok elődeitek szörnyűséges tetteit. Azt hiszitek, valami egyedi és nagy dolgot tesztek, de csak zavarossá teszitek a nagy és bölcs Dunát, amely megvető közönnyel folyik tovább, látva bennetek elődeiteket évszázadokon át. Plüss mackó te nem most születtél, hanem ezer éve, tested csak megalázott szolga módjára hajtja végre a betáplált parancsot. Akkor lennétek rendkívüliek, ha az ellenkezőjét tennétek ennek. “Egy pillanat s kész az idő egésze, mit százezer ős szemlélget velem”, mondja kedvenc költőd. “Ügyeskedhettek, de nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret.” Horger Antal legalább nem nevezte kedvenc költőjének József Attilát. Ennyivel tisztességesebb és értelmesebb volt nálatok.

Mint gyorsnaszádotok gépházában a motor, dörömbölnek agyunkban a századok, hogy a költővel szóljunk, mert te azt szereted, őseinkkel együtt “halljuk sírni a vasat, halljuk az esőt nevetni. Látjuk, hogy a múlt meghasad, s csak képzetet lehet feledni; s hogy nem tudunk mást, mint szeretni, görnyedve terheink alatt”, Mert tudjuk, hogy “az életet a halálra ráadásul kaptuk”, amelyet mint talált tárgyat összehajtunk, és visszaadunk, és nektek ehhez semmi közötök nincsen. Nem tudtok az agyunkba költözni, nem tudjátok a szívünket kicserélni, nem tudtok eltörölni múltat, jelent és jövőt, nem tudjátok megállítani a Dunát, még a dinnyehéjat sem tudjátok kihalászni. Úgy fogtok eltűnni, mintha nem is lettetek volna. Mindenhatónak hiszitek magatokat a csendőreitekkel, de nem vagytok azok. Ami igazán fontos, ahhoz nem fértek hozzá.

Napi három órát alusztok, mert nincs nyugalma a lelketeknek. Rendszeretek a dinnyehéj, s mi a rakodópart alsó kövén ülve nézzük, hogyan úszik el. Láttuk a Vezéreteket, amint boldog volt, hogy egy vidéki japán egyetem sipkát nyomott a fejébe. Láttuk, amint elégedetten szemlélte épülő stadionja vastraverzeit, mint megannyi akasztófát, amelyre elődeitek embereket húztak fel. Láttuk, amikor boldog volt, mert eltalálta a kolbászfűszerezés arányait, amikor kitapintotta a leszúrandó malac ütőerét. Az örömöt, amikor a zacskóban jól megsült szotyolaszemet talált, amikor egyesítette a birtokokat, magához ölelte a más fáját, zsebre tette mások nyugdíját. Akár Tiborcéknál “egy halom hasított fa, hever egymáson a világ”, és ti azt hiszitek, ti tartjátok össze. Törvénnyé teszitek magatokat, de “törvényt a múlt szövőszéke sző”, amelytől fölfeslik grántiszilárdságúnak hitt törvényetek, ami nem más, csak por a szélben.

Lenézett félázsiai népetek a zsigereiben “hallja az esőt nevetni”. De ti giccsesek vagytok. Ami hozzátok ér, giccsé válik. Az esőcseppek a perceiteket számolják. Azt hiszitek mindig így lesz, mert nincs ellenfeletek. De nem az ellenfelek győznek le benneteket, hanem a századok. Egy percig tart a boldogságotok. Láttam a Vezéreteket az alattvalók előtt harcot hirdetni. Nincs ellenfél, de neki van. Az ő ellenfele belül van, aki nem hagyja nyugodni. Láttam a Vezért örülni. “Láttam a boldogságot én, lágy volt, szőke és másfél mázsa. Az udvar szigorú gyöpén imbolygott göndör mosolygása. Ledőlt a puha, langy tócsába, hunyorgott, röffent még felém - ma is látom, mily tétovázva babrált pihéi közt a fény”.