A szép emlékű szocialista-liberális kormánykoalíció bűnlajstroma szinte végtelen hosszúságú, (igaz, ha tízszer ennyi időt kaptak volna, akkor sem tudták volna utolérni a 2010 óta regnáló hatalom bűneit), ezért bele sem kezdünk annak felsorolásába, csak egy példát ragadunk ki. A közvélemény hibáztatja őket – többek között – az OPNI (Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet) 2007-es bezárása miatt, ám ebben az esetben, szerintünk, félreértésről van szó.
Ma már nem divat a mentális betegségekben szenvedő, pszichiátriai zavarokkal küzdő embereket rácsos ágyhoz kötözni vagy elektrosokkos terápiával kínozni. Az OPNI-t sem zárták be, épp ellenkezőleg: a kapuit megnyitották, és az azóta eltelt időben az intézményt folyamatosan tovább bővítették, amely napjainkra elérte 93 ezer négyzetkilométeres alapterületet.
Azt mondják, az őrültet csak egy hajszál választja el a zsenitől, és azt is tudjuk, a tehetség utat tör magának. Ez a hatalmasra nyílt, szabad tér korlátlan lehetőséget ad a tobzódásra. Mi mással magyarázható annak a vállalkozó üstökösnek a megjelenése a pannon égen, aki – mint ígérte – pillanatokon belül le fogja győzni a gravitációt? Tudományos munkássága hamarosan dicsőséget hoz a hazának, s közel ötszáz év után a világ végre előbbre léphet és sutba dobhatja Sir Isaac Newtont az almájával együtt. De említhetnénk példának azt a magas nyeregben ülő férfit, akinek poroszkálásai során bőven volt ideje töprengeni, s nem is hiába. Kiérlelt gondolatairól a kormánypárti tévében (melyik tévé nem kormánypárti?) számolt be: megdöntötte az evolúció elméletét. Fuccs a darwinizmusnak is! A stúdióban őt hallgató technikai eszközök (mikrofonállványok) kissé berezonáltak a tézisek hallatán, ám a tehetségnek, mint említettük, semmi sem állhatja útját.
A zsenikről szólva, semmiképp sem feledkezhetünk meg arról a lángelméről, aki a közgazdaságtudományt helyezte teljesen új alapokra. Szerénységét igazolja, hogy csupán „unortodoxnak” nevezte el saját eszmerendszerét. Kezdetben csak miniszterként alkotott nagyot. Téziseit a gyakorlatba átültetve, három év elteltével már jól látszik a munkájának gyümölcse: a lipótmezei lakosság közel fele az éhezési szint körül vagy az alatt tengődik. Egy éve az OPNI bankigazgatójaként monetáris újításokon munkálkodik, s a mostanra tíz millió alá apadt ápoltak által összegürcölt pénzt a sajátjának tekinti, és akként kezeli: műtárgyakat, kastélyokat, palotákat és más ingatlanokat vásárol belőle. Hamarosan iskolát alapít, ahol a világon egyedülálló módszereit fogja oktatni, s a magunk részéről biztosak vagyunk benne, hogy fölöttébb nagy túljelentkezés várható.
S végül még véletlenül se feledkezzünk meg a főideológusról, aki egész éves elmélkedéseinek eredményeit rendszeresen egy szomszédos ország nyári szabadegyetemén szokta előadni. A válogatott hallgatóság tátott szájjal és párás szemekkel figyeli, majd állva és vastapssal fogadja az újonnan kidolgozott, soha sehol ki nem próbált, nem létező politikai és államtudományi fogalmakat. Hazatérve a főideológus és hallgatósága közösen fognak hozzá az újabb és újabb átalakításokhoz, a nagy elméletek továbbfejlesztéséhez, gyakorlatba átültetéséhez.
Meg is van az eredménye. Manapság az OPNI egy jól szervezett intézmény, a főigazgató erős kézzel fogja össze, magára vállalva a felelősség roppant terhét, egyedül dönt a legapróbb kérdésről is, ápoltjai boldogak és elégedettek, hiszen nem hallani a tiltakozásukat. S ami a legjobb, nem kell felelősséget vállalniuk önmagukért, nem kell gondolkodniuk, mert azt helyettük is megteszik az említett zsenik.
Na, most képzeljék el, mi lett volna, ha az OPNI-t tényleg bezárják? Hogyan bontakozhatott volna ki ez a sok kiemelkedő zseni? S ki törődött volna a 9,4 millió mezei ápolttal?