És akkor telt-múlt az idő. Kibontakoztunk végre a téli ködből és előttünk állt Európa legegységesebb nemzete. Az egységet a széthúzással, „a szabadság zűrzavarával” szemben mindenekfelett álló értéknek tekinti a hazai közbeszéd, bár máig nem tisztázott, ki egységes, kivel. A miniszterelnök nemhiába aratott viharos (vihar előtti) dörgő tapsokat, mikor a Múzeum lépcsőjén állva bejelentette: „mi lettünk Európa legegységesebb nemzete.” Már ebben is felnéz ránk Európa és a nagyvilág. Jó dolog ez a kampány. Egy kicsit ordenáré, de az izgékony, zavart hangulatú villanó-fényben bontakoznak ki előttünk az Orbán-rendszer üszkös képei, geológiai alakzatai. A Köztársaság néma roncsai.
Csodálatos kaland részesei lehettünk négy hosszú éven át. Elvették a nyugdíjainkat, és döbbent egységbe merevedtünk. Lebontották az Alkotmány falát, ünnepeltünk. Szemétre dobták a rokkant bányászokat, meg se nyekkentünk. Kicsavarták kezünkből a szabad választás és képviselet fegyverét és csöndesen szenderegtünk. Elvették tőlünk a szabad iskolát, a köznevelés statutumát, szó nélkül tovább mentünk. Megfojtották a szabad sajtót. Bambán a képernyőkre meredtünk Tartományurak ültek városainkba. falvainkba. És ünnepeltünk.
Csodálatos dolog az egység. Valóban jogos volt a kérdés, amit az elüldözött magyar író indulatos, bántó formában fölvetett: kell nekünk a szabadság? Ilyenek vagyunk? Akartuk mi ezt?
A válasz azért bonyolultabb, mint amit ő adott. A zsarnokságot nemcsak a magyar tűri. Athén népe is választott magának Tyrannost. És Athén elűzte Peiszisztratoszt. Az ember fél és melegségre vágyik. Az emberi közösségek tízezer éve ugyanazokkal a gyötrelmekkel, félelmekkel, szervezési rendszerekkel küzdenek. A szabadság egyensúlya bomlik, a közös szolidaritás eszméje fölfeslik és romlik. Fájdalmas kaland részesei vagyunk. Magyarország egyszer még szégyellni és siratni fogja ezeket a keserű éveket. Sok gondunk lesz még, harcok várnak ránk. De élünk. Lezuhantunk és tápászkodhatunk. A létra alján, törött tagokkal megkezdjük az újabb mutatványt. A vándorlást az örök fény felé. Egyszer eldobjuk az egység bilincseit. Egyszer még ünnepelni fogjuk a szabadság gyönyörű káoszát.
P.S: Azért a kétharmadból ki kellene jönni. Az is valami.