Miután kisorsolták a választáson induló 18 párt sorrendjét, ahol meglepő módon az ellenzéki összefogás-kormányváltás az utolsó előtti helyre került, mellette – teljesen véletlenül – hasonló nevű, a választók megzavarására szolgáló pártokkal, elérkezett március idusa.
Úgy tűnik, még az időjárás is a kormányoldalnak kedvez. Március 15-én a miniszterelnök délelőtt találkozhatott több ezres vakon hívő alattvalójával, fizetett klakkjával, valamint a lengyel import támogatóival, s még kellemes tavaszi szellőben adhatta elő a ki tudja hányadik hazugságbeszédét. A kidagadt nyaki ütőerekkel és a megszokott fejhangon végigrikácsolt beszédből nem szívesen idéznénk, hiszen a szónok ezúttal is csak az unalomig ismert patronokat durrogtatta. Egyetlen – talán a legtartalmasabb és az újdonság erejével ható – mondanivalót emelnénk ki belőle. Megtudtuk, hogy Petőfi Nemzeti dal című verse elég gyengusra sikerült, mert nem szerepel benne a „rezsicsökkentés” kifejezés.
A “kormányváltó erők” demonstrációja délután három órakor kezdődött volna, de elsöpörte az orkánerejű szél meg a szakadó eső. Így kénytelenek voltak lemondani, és egy későbbi időpontra áttenni. Ezért egyik felszólaló sem tudta elmondani a beszédét, viszont Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és az ellenzék miniszterelnök-jelöltje egy április 5-én rendezendő tévévitára hívta ki a magyar miniszterelnököt. Egy nap töprengés után megszólalt a kormányfő ügyeletes magyar hangja, és visszautasította a vitát azzal a hivatkozással, hogy „máig nem tudjuk, ki a baloldal valódi vezetője”. Szeretnénk Orbán segítségére sietni, és felvilágosítani őt arról, amit Magyarországon és a magyar belpolitikának nevezett horrort külföldről figyelők mind tudnak, nevezetesen: Mesterházy Attila a baloldal miniszterelnök-jelöltje. Akár tetszik neki, (vagy másnak), akár nem. Ezzel el is hárítottuk a tévévita előtti akadályt.
1848. március 15-én a „Mit kíván a magyar nemzet” 12 pontos kiáltványának első pontja volt: a szabad sajtó és a cenzúra eltörlése. Mire a kormányfő hangja a falzett tartományba csúszott fel, még megütötte a fülünket a „szabadságtörvények” szó, amiket állítólag az ő kormánya hozott. Nyilván a szabad sajtó ünnepének napjához kapcsolódik az az idén március 15-én hatályba lépő új sajtófotó-törvény, mely szerint a fotóriportereknek engedélyt kell kérniük minden egyes személytől, aki látszik a fényképeiken! (A jövőben elég sok adminisztrációval fog járni mondjuk, egy a Váci utcában ellőtt kép.) Viszont a nyilvánosságban dolgozó rendőrök arcát továbbra is ki kell kockázni. Ezt nevezzük valódi hungarikumnak!
S végül feltennénk egy találós kérdést olvasóinknak. Önök szerint melyik sajtóorgánum vagy elektronikus média tiltakozott a sajtófotósok munkáját lehetetlenné tévő új jogszabály ellen?
Helyesen válaszoltak. Egyik sem. És ebben az országban született Robert Capa.