Csak rögzíteni szeretném, mielőtt nagyon feledésbe merülne, hogy az „Összefogás” nevű gittegylet azzal a páratlan eredménnyel dicsekedhet, hogy hetekkel a választások előtt már csúfosan megbukott. Ezzel alulmúlták a mi optimista várakozásainkat is, másrészt valamiféle csúcsot is felállíthattak a politikai inkompetencia és bukások nemzetközi versenyében.
Azonban ennél is fontosabb, hogy látványosan rácáfoltak Önnön hazugságaikra, amelyek szerint a demokrácia elveinek feladásával lehet demokratikusan leváltani egy diktatúrát. A diktatúráról szóló viták lassan csendesülnek, miután a diktatúra visszafordíthatatlanná vált, és kiépültek a jogi keretei. Elégedetten hátradőlhetnek, akik oly bőszen védelmezték Orbán rendszerét, hogy az nem diktatúra. Ezzel sikerült elérniük, hogy a diktatúrát zavartalanul, okvetetlenkedő szabadságpártiak tiltakozása nélkül lehessen kiépíteni, és ezért Orbán Viktor rendkívül hálás lehet.
Odáig süllyedt ez az oldal, hogy a diktátortól ingyen frekvenciákat kaphat. Már ennyire nem számít, hogy vannak-e vagy sem. Ha látszólag vannak, az sokkal jobb, mintha nem lennének, mert akkor még azt hinné valaki, hogy be kellett tiltani őket. Ezeket a balliberális médiumokat nem kell betiltani, ahogy az ellenzéki pártokat sem, létezésük és tevékenységük nemcsak jól illeszkedik a NER és a futballstadionok rendszerébe, hanem remekül támogatja azokat. Lassan nélkülözhetetlenné válnak.
A magyarországi „demokratikus” ellenzéket, ahogy magukat nevezik, valamint a támogató értelmiségi- és médiabrigádokat, emlékeztetnünk kell arra a patetikus és giccses követelésre, ahogy teljes erővel követelték az „összefogást”. Egymáshoz nem tartozó pártok közös listáját, azzal a hazugsággal fűszerezve, hogy így leválthatják Orbán Viktort. Nem a rendszerét, mert ahhoz már nem is vesznek elég bátorságot, csak talán a kormányát, amely éppúgy lehetetlen.
Akkor bátorkodtunk figyelmeztetni arra, hogy a demokrácia lényege éppen az, hogy minden párt szabadon megméretteti magát. Ahol olyan választási rendszer jön létre, ahol ez nem lehetséges, ott nincsenek szabad választások. Demokrata ilyen választáson nem vesz részt, hanem követeli a tiszta, egyenlő és szabad választásokat. Ez az ellenzék olyan távol került a demokratikus normáktól, hogy maga kimondja: az április 6-i választás tétje nem más, mint hogy „erőszakos puccsisták” kormányozzák az országot, vagy a demokrácia hívei. Ha a magyarországi demokraták eddig nem tudták volna, ilyen demokratikus választás nincs.
Demokráciában a választás tétje az, hogy a demokrácia hívei közül kik kormányozzák az országot. A verseny a demokrácia hívei között, nem pedig a demokrácia hívei és a puccsisták között zajlanak. Demokratikus jogállamban nem a demokráciát versenyeztetik a diktatúrával. Puccsisták és diktátorok demokráciában a vádlottak padját, majd a sátoraljaújhelyi büntetés-végrehajtási intézet lócáit nyomják, nem pedig választási cédulákat nyomtatnak. A diktátor felkészült arra az esetre is, ha a magyar ellenzék valóban demokratikus lenne, és a puccsisták által kiírt nem demokratikus választásokat bojkottálná: betervezte a rendszerbe a látszat- és fantompártokat, azokat a kalandorokat, akik néhány millió forintért képesek létrehozni egy választási pártnak látszó tárgyat, hogy azokkal egy bojkott esetén is a szabad választások látszatát megteremtse. Nem lett volna szüksége rá, de túlbecsülte az ellenzék demokratikus jellegét. Erre a szerepre ők maguk is boldogan vállalkoznak. Pontosan úgy viselkednek, mint ezek a fantompártok.
Tudta a Vezér, hogy az igazi pártok bojkottja esetén akkor is komoly legitimációs problémába kerül, ha akárhány kamu-pártot elindít önmagával szemben. De az ellenzék még ettől a bajtól is megkímélte. Gyakorlatilag felhatalmazást nyújt neki a következő húsz évre, legitimálva az egész rendszert, a puccsot, az államcsínyt, az Alkotmány eltörlését és a klerikálfasiszta bagázs minden alkotmányellenes és törvénytelen törvényét. Ehhez mi már csak gratulálni tudunk, ez tökéletes munka. Ha nem lenne annyira visszataszító a Szijjártó Péter-szerű figurák által reprezentált társaság, és a gyilkos rendszer, amelyet létrehoztak, morálisan közelebb állnánk ma már hozzájuk, mint azokhoz, akik feladtak minden elvet, eszmét, ideát és törvényt, eladtak mindent, amit demokratikusnak és szabadságnak lehet nevezni. Szerencse, hogy az általuk keltett undor nem taszít bennünket ugyanúgy Orbán táborába, mint a magyarok többségét.
Azzal ugyanis kár áltatniuk magukat, hogy Orbán azért nyeri majd fölényesen a választást, mert csalt. Ők ne beszéljenek csalásról, mert a vereség küszöbén emlegetett csalást a kezdet kezdetén is tudni lehetett. De ők azzal hitegettek mindenkit, hogy a csalás ellenére is legyőzik a diktátort. Most, amikor már messziről látszik, hogy nem, már ne emlegessenek csalást, mert nem áll jól. Másrészt Orbán nem azért nyer majd hatalmas fölénnyel, mert csal, hanem azért, mert a fentiekben vázolt undor olyan mértékben tölti el a magyar lakosság nagy százalékát, hogy erre az „Összefogás” nevű bandára akkor sem szavaznának, ha maga Putyin állna velük szemben. És ez ennek a nem túl képzett magyar népnek az eszét dicséri. Jól látják, hogy ami megalkuvás, hamisság, korruptság elképzelhető ezen a vidéken, az ritka koncentrációval árad a magát demokratikusnak nevező társaságról, amely egészséges emberből erős émelygést vált ki. Süt a képmutatás, az álnokság és a hazugság.
Ha Orbán csalásra szorul, arra legfeljebb azért lehet szükség, hogy ne nyerje nagyon túl magát, és a „választásnak” hazudott színjátéknak a demokratikus látszatát megtartsa. Még az is lehetséges, hogy kénytelen lesz besegíteni ehhez az ellenzéknek.
Felhívjuk mindenki figyelmét, amíg az egyéb hazugságok miatt nem merül a feledés homályába: akik az „összefogás” mítoszát hirdették, hazudtak, jobb esetben tévedtek. Az mindenesetre látszik, hogy az „összefogással” csúfosan megbuktak. Ma már hirdetni sem merik magukat a szürke, unalmas, jellegtelen és semmitmondó „Összefogás” névvel, mert már a „hívószavuk” is bukás. Nekünk volt igazunk, és azon keveseknek, akik erről az első pillanattól kezdve megmondták, hogy a demokratikus elvek feladását jelenti, hazugságon alapul, Orbán érdekeit szolgálja. Az „összefogás” nem erősíti, hanem kioltja a benne résztvevők támogatottságát. Arról nem beszélve, hogy nincs program, nincsenek elvek, semmi nincs az egyetlen puszta hazugságon kívül, amely ezt összehozta.
Emlékezzünk azokra az értelmiségiekre, pártvezetőkre, sajtómunkásokra, akik hisztérikusan sürgették e szörnyszülött létrehozását. Ne felejtsük el, milyen tisztánlátással rendelkeznek, mennyire lehet rájuk bízni bármit, és mekkora pusztítást okoztak ennek az országnak. Kérjük számon rajtuk, idézzük a nyilatkozataikat. Elgondolkodhatnak az október 23-án hamis pátosszal „összefogást” skandáló tiltakozók is. Emlékezzünk azokra is, akiket hülyéknek, szélsőségeseknek és elmebetegnek nevezett ez a társaság, mert első perctől kezdve világosan látták ennek a hazugságnak a lényegét.
Mert azt ne feledjük, hogy ennek az „összefogásnak” a támogatottsága az első perctől kezdve nulla volt, semmivel nem lett több szavazójuk, semmiféle katarzist nem okozott néhány pesti értelmiségit leszámítva, akik a diktatúrában is meg akarnak élni. Az első mérésektől a mai napig nem mutatható ki a várt eredmény, ellenkezőleg: egyesek abból a támogatásból is veszítettek, amellyel külön rendelkeztek. De ha az volt a cél, hogy ez a közös baloldali elit a korrupcióban kiegyezzen, és erőviszonyai alapján elossza maga között az Orbán Viktor által nekik dobott meglehetősen kis koncot, akkor a várakozásuk sikeres lesz: kapnak képviselői fizetést, lesz párttámogatás, autó, egzisztencia. Orbán, amíg szüksége van a látszat őrzésére, eltartja őket.
A baj csupán az, hogy élnek itt költők is bűntelen, csecsemők, akikben megnő az értelem, van egy ország, benne nagyon sok ember, akiknek ők hazudtak. Nem ezt mondták, hanem azzal hitegették őket, hogy Orbánt akarják leváltani. Az országnak arról a részéről nem beszélve, amely a hátuk közepére sem kívánja őket, de akik elől elszívják a levegőt azzal, hogy uralják a kevés ballib médiát, betöltik az „ellenzék” számára létező helyet, és elzárják az országnak azt a részét a cselekvéstől, amely sem Orbánt, sem őket nem akarja látni. Ezeknek az embereknek a nagyobb része szintén gázálarccal megy szavazni, és a gázálarcban nem rájuk szavaz, ahogyan ők szeretnék, hanem Orbánra. Azt világosan látják, hogy az ellenzékre való szavazás esetén káosz és összeomlás következne az országra. Nemcsak azért, mert a békemenet felgyújtaná az országot, hanem azért is, mert ez az ellenzék – élén Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölttel – egy munkaközvetítő irodát is képtelen lenne elvezetni, nem egy országot. Akkor már inkább a felcsúti futballista, amíg a stadionokat futballmeccsekre használja.
Ebben a gondolkodásban még számításba sem vettük azt, hogy a háttérből az egész MSZP-t a Fidesz irányíthatja, finomabban szólva: instruálja. Orbán előbb tartott az „összefogástól”, majd megértette, hogy ennél az „összefogásnál” nagyobb ajándékot nem kaptak a szentkorona óta. Élére került az MSZP, amely nem kampányol a kampányban, listavezető a személyesen legkisebb támogatottságot élvező ember, foglyul ejtik Gyurcsányt, és a saját (Szigetvári) hibái miatt az MSZP karjaiba menekülő Bajnait. Egy zsákba kötik őket, és együtt számolódnak fel, mint igazi ellenzék.
A tömegtüntetések addig léteztek, míg az MSZP-t karanténban tartották. Amikor a választási részvétel hazugságával előtérbe kerültek a pártok, szerepbe került a 800 ezer volt párttag, akik jelezték, hogy továbbra is Kádár Jánosra akarnak szavazni. Ezzel a civil mozgalmak elhaltak, benyomult helyükre a korrupt és hazug pártpolitika. Most felhatalmazzák Orbánt a következő húszéves kormányzásra.
Senki nem lát Orbán fejébe, de az elmúlt négy évben a hozzánk hasonló „bérrettegők” minden negatív várakozását túlszárnyalta. Ami bekövetkezett, arra még azok sem gondoltak, akik óvtak a veszélytől. Ha erre gondolunk, nem kizárt, hogy olyasmi történjen a következő év(tized)ekben, amire csak viccesen gondolunk manapság: kiléphetünk az Unióból, ha nem fizetnek eleget, vagy azt a pénzt máshonnan is meg lehet szerezni, orosz gyarmat lehetünk, ha Putyin megvásárolja Orbánt, és kiváltja a brüsszeli pénzeket. Nem kizárt az sem, hogy Orbán I. Viktor néven trónra lép. Bármi megtörténhet. A legegyszerűbb forgatókönyv, ha egy-két évtizedes konszolidáció után megismétlődik nálunk is Ukrajna. Ami ijesztő, hogy durvább kivitelben. Ne felejtsük el ezeket az éveket, hónapokat, az „összefogás” prófétáit.
Végezetül mutassunk rá a magyarországi oktatás hiányosságaira. Húsz év alatt nem tanította meg senki ezt a népet arra, mit jelent a demokrácia, mennyit ér a szabadság, kik azok, akik a különféle jelszavakkal szédítik őket. Az amerikai általános iskolák harmadik osztályos tanulói tudják, mit jelent a hatalmi ágak szétválasztása. Egy nyolcéves amerikai gyerek felpattan a székéről, amikor azt mondják neki: van olyan ország, amelyben hatalomra kerülése után egy párt eltörölte az Alkotmányt, és helyette a saját pártja bevezetett egy másikat. Abszolút érti a különbséget, hogy a kormányzat a törvények alá vetve működik, vagy a törvények vannak a kormány alá vetve. Felsikoltanak, ha ilyet hallanak, hogy ez diktatúra.
A kisebbek Dr. Seuss könyveit olvassák. A The Sneetches című könyv arról szól, hogy valaki készít egy masinát, amely egyeseket csillagokkal jelöl, másokat nem. Akiket megjelölnek, azoknak több joguk van, mint akiknek nincs. Aki pedig a csillagok formájában a „címkéket” kiosztja, szedi a pénzt. Ez ilyen egyszerű. Egy gyerek is fel tudja sorolni, milyen címkéket osztanak a pénzautomata kezelői. Nálunk pedig a címkéket nemcsak elhiszik, hanem szeretik.